Zsófi Ázsiában és Matyi Zozó és Zsófi nem Ázsiában

Arra gondoltunk, hogy írunk egy toplistát, hogy miket szerettünk legjobban, és miket legkevésbé az Azori-szigeteken. Mert egyrészt jó emlékezni (magunknak is írtuk ezt a blogot), valamint, mert hasznos lehet a barátainknak, akik szeretnének elutazni ide egyszer.

Ami tetszett
Hiperszuper túrák. Aki szeret túrázni, annak az itteni túrák kedvére lesznek. Sao Miguelen vannak nagyon egyszerű túrák is, a többi szigeten, amikkel találkoztunk, inkább a közepestől indul a nehézségi fok. Nem tudom milyenek lennének ezek plusz 13 kg nélkül, így tényleg elég megerőltetőek a medium jelzésűek, szóval szerintem a besorolások jogosak. A túrák nagyon szépen vannak jelölve, főleg a hivatalosak, nem lehet eltévedni, ha egy picit figyel az ember. Itt található a túrák listája és leírásai: http://trails.visitazores.com/en/trails-Azores. Az is benne van, ha le van zárva egy túra, érdemes figyelni, és benne van a nehézségi fok is minden leírásban.

A természet. Ezt nem részletezem, de a zöldek és a kékek (már ha süt a nap, ami ugye azért nem a híressége a helynek), a vízesések, a kavicsok, az óceán, a tavak, a kráterek. A képeken láthattátok.

Termálfürdők. Ezek mind nagyon jók voltak. Mi a Caldeira Velha-t, a Terra Nostrát, a Dona Beija-t és a Ponta da Ferrariat látogattuk meg. Biztos a strandok is jók, szerintünk nem volt elég meleg, hogy kipróbáljuk, egyedül a Vila Franca melletti Ilheu-n fürödtünk az óceánban. Viszont a termál szerintem pont tavasz végén a legjobb, ahhoz nyáron már túl meleg lenne. (Bár nem tudom, hogy milyen a legmelegebb itt, lehet, hogy az sem túl meleg :D )

Ami nem tetszett
Sajnos az ételektől nem voltunk elájulva. A konyhaművészet kimerül a friss halak fűszermentes grillezésében. A friss hal jó. De egy idő után ez kevés... Persze, aki egy hétre jön, az valószínűleg talál jó ételeket, van is másik bejegyzésünk erről.

A közlekedés. Elég gázul vezetnek az azoriak. Udvariasság nem jellemző, hihetetlenül keskeny utak, sávtartás majdnem zéró. És mivel az azori GDP egy jelentős részét még mindig a mezőgazdaság adja, egy 10 perces autóút alatt a kisboltig átlagosan három bálázógéppel felszerelt traktort kell a szerpentinen kielőzni. Teljesen értelmetlen körforgalmak, amik más szabályok szerint működnek Portugáliában, mint máshol a világon. Parkolás bárhol - na ez jól megy, ha éppen meglátnak egy út mellett sétáló ismerőst, simán leállnak vele beszélgetni, a mögöttük érkezők meg legyenek szívesek várni, amíg az információcsere lezajlik. Kivétel Floresen. Ott türelmesek, lassan (pontosabban normális tempóban) és biztonságosan vezetnek. Valószínűleg mindenki ismer mindenkit, és ezért kedvesek egymással (is).

A klíma. Ez nekünk szerintem nem lenne megszokható soha. A ruháink egyszerűen NEM száradnak meg, és mindennek kicsit dohos a szaga. Még a legszebb, páramentesítővel felszerelt szálláson is a fiókban büdös volt. Még soha nem néztük ennyit az időjárásjelentést, mint itt. Kiszámíthatatlan, változékony, és 10km különbség akár egy évszaknyi eltérést is jelenthet.

Harcikutyák Floresen, láncra verve. Miért? Mindenhol kerítésnek ugró kutyák, dobbermanok, rotik és egyéb szépségek. Jobb esetben kerítésnek ugranak, rosszabban feléd rohan, és reménykedsz, hogy ki van kötve, vagy nem szakad el a lánc. Ijesztő és felesleges. Pedig Flores annyira barátságos hely. Érthetetlen.


Legnehezebb túrák (amiket mi megcsináltunk egy másfél évessel - nyilván volt, amit meg sem próbáltunk)
Pico Alto (Santa Maria)
Faja de Lopo Vaz (Flores)
Lagoa do Fogo (Sao Miguel)
Malbusca (Santa Maria) - de ez csak azért, mert babakocsival mentünk Matyi pihentetése miatt és úgy durva volt
Lajedo-Fajazinha (Flores)

Legszebb-legjobb túrák
Lagoa do Fogo (Sao Miguel)
Vörös körtúra (Sao Miguel - Joao Bom)
Sete Cidades körtúra (Sao Miguel)
Boca do Inferno mini körtúra (Sao Miguel)
Furnas tó körüli túra (Sao Miguel)
Fajazinha-Faja Grande (Flores)
Lajedo-Fajazinha (Flores)
Faja da Lopo Vaz (Flores)

Legjobb éttermek és ételek
részletesen az ételes bejegyzésben megnézhetitek
Mosteiros - O Americano - polip pörkölt, a ház specialitása
Ponta Delgada - A Tasca - a lapas isteni volt, a többi felejthető
Santo Antonio - 4 Platanos - a marisco isteni
A TSZ étterme Ribeira Grande-ban - ez egész jó
Lagoaban a Borda d’Agua - a rák és a hal is jó volt, valamint a friss sajt előételnek, és a kis kencék is
Rotas vegetáriánus étterem - napi menü volt ebédre, minden jó volt
Peter Cafe Sport (Horta, Faial) - minden szuper volt
Casa do Rei (Lajes, Flores) - ez egy német étterem, itt minden a várható jó színvonalú volt és gyerekbarát, van Duplo. :)

Kihagyhatatlan programok
Valamelyik termálfürdő, de leginkább mind a három Sao Miguelen
Boca do Inferno kilátópont
Santa Maria-n Maia és környéke a vízeséssel és világítótoronnyal
Sete Cidades környéke, a Monte Palace elhagyatott hotel, a Vista do Rei kilátó és a tavak
Furnas szuper, több nap is lehet itt jó programot csinálni
Ponta do Sossego kilátópont Nordeste-től délre
Lagoa do Fogo
Ilheu Vila Franca mellett
Valamelyik teaültetvény (vagy mindkettő)
Floresen a Poco da Bacalhau, és a cascatas Ferreira (mindkettő vízesés)
Faial da terra (bár ez nagyon messze van)
Faialon a Vulcao

Valójában 2 témáról szerettünk volna még beszámolni nektek, az egyik az azori ételek második bejegyzése, a másik pedig egy összegző bejegyzés, amiben a legeket foglaljuk össze és ami a telefonomban egy éve már megkezdetten pihen. Egyszer már írtam az ételekről, de az az utazás felénél volt, most inkább az egészről egyben fogok írni.

Az azori ételeket egy teljes évig kellett emésztenünk, hogy végre kiadhassuk magunkból.. a véleményünket :)

Ebben a bejegyzésben most az ételekről szeretnénk mesélni, az utazásunkban ez egy kissé fájó pont, kevés igazán jót ettünk, főleg az ott töltött időmennyiséghez képest. Sokakkal találkoztunk, akik teljesen odavoltak a konyháért, de szinte egytől egyig rövid időt töltöttek ott, és 1-2 hétre az ember még talál jó éttermeket (és az éttermekben megkóstolja a specialitásokat), de hosszú távon a hely nem bővelkedik finomságokban. Olyanba is belefutottunk, hogy a specialitáson kívül más egyáltalán nem volt finom az addig jóként elkönyvelt étteremben. No, nem szaladok ennyire előre.

Amikor Lisszabonban voltunk a nyaralás első hetében, nagyon bizakodóak voltunk, hogy a kánaán vár ránk, mert szuper jókat ettünk, friss halak grillen, magas minőség, jó édességek. Még az Óceanárium kis menzáján is nagyon finomat ettünk, pedig az tényleg csak egy menza volt:

Az éttermek, amik nekünk tetszettek:

Pharmácia (A gyógyszerészeti múzeumban). Csúcsszuper volt minden, amit kóstoltunk, jó ízharmónia.

Maca Verde. Friss halak grillen. Mondjuk azt azért bevallom, hogy itt még a grill halakat nem untuk és itt még azt sem tudtuk, hogy a köret MINDIG főtt krumpli és saláta. Nem mondom, hogy ez nem szuper étel, de hónapokig kicsit unalmas. Mindenesetre itt még nagyon értékeltük.

Nem egy étterem, de a Time Out Market. Rengeteg étterem egy helyen, jobbnál jobb kínálattal és ízekkel. Minden étterem csak néhány ételt hoz a piacra, de azokat remekül készítik el.

És a naták, valamint a Pastel de Belém, nagyjából bárhol jó. Belémben egyébként nem csak a natát érdemes megkóstolni, hanem a többi sütit is. Az ízük nagyjából ugyanaz, csak más formában, de nekünk például a felénk eső cukros tetejű ízlett legjobban.

És hallottatok már A Ginjinha-ról? Egy olyan italozó, ahol csak a számot kell mondani, hogy mennyit kérsz, a házi likőrjükből. Remek kis likőr.

Egyszóval Lisszabonba enni is érdemes menni, jó hely a gasztroturistáskodásra.

És akkor átmentünk az Azori-szigetekre... 

A "hű, de zseniális minden étterem" véleményen kívül, volt azért olyan is, akitől azt hallottuk, hogy a konyhaművészet kimerül a friss halak fűszermentes grillezésében. A mi véleményünk, hogy ez az információ felelt meg nagyjából a valóságnak. A friss hal jó egyébként. De egy idő után ez kevés... Persze, aki egy hétre jön, annak valószínű sikerül találni jókat, de ebbe gyorsan bele lehet unni. Egyébként minden, amit próbáltunk Lisszabonban és az Azori-szigeteken is, sokkal-sokkal jobb volt Lisszabonban. Valahogy az azoriaknak ez a gasztronómia még nem nagyon megy. (Pl a bifana ég és föld, Lisszabonban annyira szuper volt, hogy ritkán eszik olyan jót az ember, Ponta Delgadaban meg enyhén szólva is felejthető volt a Bifana Királynál...).

Mi mindig nagyon örültünk, amikor végre találtunk egy olyan helyet, ahol voltak ízes ételek. Vannak ilyenek, de keresni kell őket. Egyébként mindenhol a "catch of the day" a konyhafőnök (sokszor egyetlen) ajánlata... Ezek között is vannak jobbak, és rosszabbak, de őszintén szólva az ember ott eszik úgyis, ahol tud, egy-egy túra végén a falvakban sokszor egyáltalán semmi sincs nyitva, vagy ha igen, örül az ember, ha kap enni akármit. A túrákon mi sokszor ráálltunk inkább arra, hogy viszünk enni magunkkal, mert egyszerűbb volt, mint Matyival keresni helyet, ami nyitva van. Ha erre építettünk volna, néhányszor nagy bajban lettünk volna.

Összefoglalom ide, hogy nekünk melyik éttermek tetszettek legjobban, és ott miket érdemes enni:
(Sajnos az éttermeken belül sem minden étel ugyanolyan színvonalú, ezért ahol többfélét is ettünk, ott írom, hogy melyiket érdemes.)

Sao Miguel sziget:

1. Mosteiros - O Americano - polip pörkölt, a ház specialitása, ízes szaftos, isteni puha.

2. Ponta Delgada - A Tasca - a lapas isteni volt, a többi felejthető. A farkasbab szinte ehetetlen volt...

Ez a szuper lapas:

Ez pedig a rettenet farkasbab:

3. Santo Antonio - 4 Platanos - a marisco isteni finom, ez egy rizses, leveses jellegű tengeri étel. Az egyik legjobb, amit ettünk.

viszont itt ettünk egy olyan szörnyű tonhal steak-et, hogy az életkedvem is elment utána. És igen, a remek főtt krumpli, de itt egy kis nyers hagymával meg volt spékelve a tonhal. És nyers volt. Wháá, még most is kiráz a hideg.

4. A TSZ étterme Ribeira Grande-ban - ez egész jó, de a steakjük meg sem közelíti a Peter’s steakjét. De azori mércével jó étterem... Itt nem fotóztunk, pedig többször is voltunk, mert sokszor hazafelé útba esett, és a minőség kiszámítható volt.

5. Lagoaban a Borda d’Agua - a rák és a hal is kiemelkedően jó volt, valamint a friss sajt előételnek, és a kis előételnek felszolgált krémek is.

6. Rotas vegetáriánus étterem - napi menüt szolgálnak fel ebédre, minden nagyon jó volt. Az a helyzet, hogy jó a változatosság, végre a grillezett halon túl is volt élet.

Ezen kívül az ember nyilván eszik Furnasban egy Cozido-t. Mi a Vale das Furnasban és a Tony's-ban ettünk, nagyjából ugyanolyan volt, pontosan azt adja, amit ígér, főtt zöldségek és húsféleségek, de legalább iszonyat menő, hogy vulkánban fő. (Legalábbis szeretnénk ezt hinni, hogy abból kaptuk ;) ). Az édeskés véres hurka viszont annyira még mindig nem a barátunk.

Voltunk még Sao Miguel Maia településén a Fim de Seculo-ban, nem volt rossz a grill-hal tál, azt leszámítva, hogy grill-hal tál volt, és addigra már kicsit elegünk volt. Viszont nagyon aranyosak voltak, mert észrevették, hogy Matyi az összes gyümölcsöt megette a tálról, és hoztak neki még egy tálnyi mindenféle gyümölcsöt. 

Voltunk még néhány helyen, ahol haltálakat adtak, de ezek annyira nem izgalmasak, hogy írjak róluk (volt amiről már régebben is írtam). Próbáltunk piri-piri csirkés helyet is, de nem sikerült igazán jól a csirke. A fast food annyira nem létezik, mint fogalom, csak a bifana van, ezt mi Pont Delgadaban kóstoltuk egy rendezvényen, de lehet, hogy a szomszéd faluban kellett volna, mert minden vasárnap volt egy kitelepülős lakókocsi, ami nagyon hívogató volt (JA, NEM). Akkora bifana szendvicset adtak, mint egy normál pizza.

Furcsa, de szerintem az egyik legmegbízhatóbb étkezési lehetőség volt nekünk végig a Parque Atlantico pláza étterem részlege. Szuper menük voltak, gyerekbarát az egész, akár ordíthatott is volna Matyi (persze itt sosem akart, de lehetett volna. Gondolom pont ezért nem akart..).

No és akkor a többi sziget legjobbjai:

1. Peter Cafe Sport (Horta, Faial) - itt sokszor ettünk, mert nagyon jó volt és az utolsó héten már semmiben nem kockáztattunk. Itt szuper volt Matyi kedvenc étele is a bacalhau fasírt (amit mirelitben is lehetett venni, és sokszor ettünk azt otthon is az egész utazás alatt). De a felnőtt ételek is nagyon ízesek és jók voltak.

2. Casa do Rei (Lajes, Flores) - ez egy német étterem, itt minden a várható jó színvonalú volt. Hiszen németek. Plusz egy óriási doboz dupló várta Matyit, őrület jó :)

3. O Forno Transmontano (Lajes, Flores) - Itt egy hatalmas egész estét menü várt bennünket, akkora mennyiségű alkohollal, hogy hű. Remek volt minden, Matyinak a legjobban a pálinkásüveg tetszett :). De valóban, minden finom volt, kicsit megalomán, de néha az is kell. Nagy vendégszeretet, de Flores ilyen.

4. A Travessa (Vila do Porto, Santa Maria) - Santa Marián voltunk több helyen, de kettőt emelnék ki, ez az egyik, egy kis menüs hely. Nagyon barátságos, súlyra megy a menü rendelés, ami azért nagyon jó, mert ha valami nagyon ízlett Matyinak, akár 1db húst is lehetett venni utólag. És finom egyszerű ételek voltak, naponta 2-3 típus volt választható.

5. Snack bar Sol da Manhã (Santo Espirito, Santa Maria) - Ez nem étterem, hanem egy elég alja kocsma :D. Ennek ellenére az egész utazás alatti legjobb "catch of the day" menüt kaptuk. Valószínű a szósz sokat dobott az ételen, szuper volt!

Édességek tekintetében nem sikerült nagyot alkotniuk az azoriaknak. Egyszer találtunk egy cukrászdát, az O Chocolatinho-t Ribeira Grande-n, ahol nagyon finom krémes sütit sikerült ennünk. Ezen kívül a graciosa süti nekem ízlett nagyon, diós kosárka szerű, Zozó azt mondta, elment, de nem nagy szám.

Emellett még egy vicces dolgot szeretnék megosztani, Ponta Delgadaban a fő téren van egy kávézó, ahova gyakran beültünk. Sokszor jól esett lepihenni és inni egy kávét. Jó hangulata volt a helynek, ezért még azt is megbocsájtottuk nekik, hogy volt képük Nescafe 3 az 1-ben porkávét eladni, mint kávé :D. 

Ami így egy év távlatában hiányzik nekünk, az a konzerv tonhal valamint a konzerv szardíniakrém. Valahogy itthon vagy egyáltalán nincsenek, vagy csak nem olyan jók mint ott. A bacalhau fasírtot is szívesen megenném most, valamint a szuper puha polipokat, amit egyszer-egyszer ettünk, pl konzervben is egyébként. A tea finom, az ananász jó, de nem extrém különleges egyik sem, hogy annyira hiányozna. Esetleg az ananászfarmon kapott ananászlé az ami különlegesen jó volt.

Sokat elmond, hogy ennyi hiányzik, a többi nem igazán... Ettünk azért jókat, de más utazásainkkal nem is lehet összehasonlítani ezt. Beszéltük is, hogy voltak olyan utak, ahol minden nap csak jót tudtunk enni, bárhova is mentünk, itt pedig sok energiát kellett belefektetni abba, hogy jót együnk, előre ki kellett keresni a jó helyeket és azon belül a specialitásokat. Van, ahol pedig az utolsó utcai árus is jó minőségű és finom ételt adott. Ilyen szempontból Dél-Kelet Ázsia bármelyik országa, ahol jártunk klasszisokkal jobb volt. Persze ahogy a turisták száma évről évre emelkedik, úgy a jó helyek száma is nő, szóval nincs minden veszve - de az Azori-szigetekre (egyelőre) nem az ételekért jövünk :)

Flores-ről eljövet a kedves néni vitt ki minket a reptérre és előző nap annyira megkedvelt minket, hogy Matyinak adott ajándékot és nekünk is egy hűtőmágnest. Tulajdonképpen Matyi lekenyerezte egy virággal előző nap, nagyon cuki volt, letépte, és odavitte neki. Mellesleg azóta a játékbuszokat kizárólag nénik vezetik Matyi szerint (mert egy mikrobusszal vitt minket a kedves néni) és ma egy kis virágot odatett a buszra, mikor mondtam, hogy ad-e egy virágot a néninek :)

Node, megérkeztünk Faialra, ahol Horta városában volt a szállásunk.

Az az igazság, hogy mostanra eléggé elfáradtunk, azért ez a kisgyerekkel utazás nem könnyű. Vagyis pihenésről szó sincs. A folyamatos ki és bepakolás, cipekedés, mert ugye esőkabát-kaja-váltóruha, a hurci miatt-pelenkák-sapkák-játékok állandóan a táskában vannak, ami azt jelenti, hogy a 40l-es Decathlon hátizsák alapfelszereltség. És amikor az egész napos túrázásról hazaérünk, akkor indul a buli Matyinak, mert ő ült a túra alatt, szóval rohangászni szeretne. Na de nem részletezem túl, aki próbálta ezt már, tudja. De persze ezért otthon nem maradunk ;). A fáradtság miatt itt most kicsit könnyedebbre vettük a kirándulást, és mivel itt városban vagyunk, lehet csak játszani-ebédelni-kávézni-sütizni-szájat tátni a kikötőben. Mondjuk utána brutál hazajönni, mert egy dombtetőn lakunk, de ilyen az élet. Most nem írok naponta beszámolót (látszik, hogy fáradok), hanem az érdekesebb helyeket elmesélem.

Kocsit nem sikerült bérelni, így a lábunkra, taxira és a rendkívül gyér buszközlekedésre kellett támaszkodnunk. A városban, ami menő, az a kikötő, ahol a beérkező vitorlások és egyéb hajók festenek kis ábrákat szerencséjük megőrzése érdekében.

Tök jó az akvárium, ami igaziból egy köztes akvárium; innen mennek tovább a vízi élőlények a világ akváriumaiba. Valamint teknősöket mentenek és juttatnak vissza a természetbe.

(A képen nem annyira látszik, de ennek a teknősnek például hiányzik a jobb "keze" :(

Jókat is ettünk itt, többször csak hamburgereket, de mind finom volt (ezért is a bejegyzés címe). A legjobb hely a Peter Cafe Sport nevű bár, ahol állítólag mindenkinek meg kell állnia egy valamire, ha biztonságban át akarja szelni az Atlanti Óceánt a hajójával. Nem tudom igaz-e a babona, de jól főznek, szóval mi többször is betértünk. Az egész Azori-szigeteken ez volt a legjobb konyha. A kalóz steak, a curryk és a hamburger is jó volt, Matyi pedig a Pasteis de Bacalhau-t imádta itt, valóban itt volt a legfinomabb az összes közül. Egyszer tépett húsból készült fasírtot is evett és az is marha jó volt. Ez a hely egyébként olyan, mint Balatonkenesén a Katica: egyben étterem, bár, gin-főzde, bálnacsont-faragvány múzeum, utazási iroda (ahol be lehet jelentkezni kirándulásra, bálnalesre, horgászatra), kajak- és biciklikölcsönző és pénzváltó is (az egyetlen a városban).

Emellett nagyon érdekes ezen a szigeten, hogy 1958-ban volt egy víz alatti vulkánkitörés a parthoz közel. Emiatt evakuálni kellett a sziget egy jó részét, sokan vissza sem jöttek az USA-ból azóta, ez volt az utolsó nagy kivándorlás-hullám. Node azóta a sziget megnőtt, mert ez a vulkán hozzácsapta magát a parthoz :). Durva holdbéli táj, ilyet sosem láttunk még! Van egy világítótorony, ami most már nem a parton van, de még áll, ezt és egy vulkánmúzeumot is meg lehet nézni. Marha érdekes volt. A világítótorony kőből épült részei jól bírták a kitörést, persze minden más elpusztult. Milyen igaz, hogy “a víz szalad, de a kő marad, a kő marad”. Teljesen befészkelte magát ez a verssor a fejembe a világítótorony láttán.

Az idő megint vicceskedett velünk, íme az azori nyár:

Ezen a napon kívül egyébként egészen nyárias volt az idő, bár itt árnyékban azért mindig lehet fázni.

Délután viszont ugyanezen a napon meg majd megsültünk a napon. Hát fura. Ezért a málha minden nap, mert sosem tudni hogy a kabátra vagy a naptejre, vagy mindkettőre szükség lesz aznap...

Végül átmentünk egy napot Pico szigetre. Azért Faialon szálltunk meg, hogy lássuk a Pico-t, ami párszor sikerült is:

(Azért csak párszor, mert az esetek nagy részében teljesen felhő takarja.) De azért egy nap át is mentünk komppal. Pico sziget elég nagy, Madalena városkába mentünk. Nem sok minden van itt, de a hajókázás miatt mentünk, mert az izgalmas Matyinak, és a Pico vulkánt, mely a sziget fő látképi eleme, közelebbről is megnéztük így. Erre vagy csak szervezett túrával szabad felmenni, vagy előre bejelentkezve, és 2351m, szóval nekünk természetesen ez a túra kimaradt. Van viszont borászati múzeum, mert itt kis bazaltkövekből kirakott cellákban olyan mikroklímát hoznak létre, hogy a szőlő jól teremjen (tartja a meleget és védi a tőkét a zord tengeri szelektől). Ez egy közepesen érdekes kiállítás volt, szép kilátással. Érdekeset azért itt is megtudtunk: sejtettük, hogy így van ezeken a szigeteken a tapasztalataink alapján, de most bebizonyosodott, hogy a szigetek partjain van a legmelegebb, itt a legkevesebb az eső, és itt a legkisebb a páratartalom. Ezért a szigetek közepe felé esély sem lenne termeszteni a szőlőt. És valóban, középen mindig felhősebb az ég, ahogyan láttuk eddig. Egyébként a világörökség részei ezek a szőlőültetvények.

(A háttérben Horta van)

Még Pico szigeten megnéztünk egy Faial stílusú malmot, ami egész más mint a Sao Migueli stílus:

Egyszóval Faial-on jókat ettünk, többet pihentünk, mint eddig és ez jól is esett. Holnap reggel indulás Lisszabonba, holnapután pedig haza. Aki idáig jutott az olvasásban, annak köszönjük a kitartást, nemsokára találkozunk!

(Ehhez a bejegyzéshez ez a marketing kép, mindenképp olvassátok el! ;) )

A Flores szigetre június 23-án, vasárnap érkeztünk. Volt pár bizonytalan pont, de azt terveztük, hogy mivel délután háromkor lehet a szállást elfoglalni, ezért valahol otthagyjuk a csomagokat és körbenézünk Santa Cruz-ban. De miután sem megőrző nem volt sehol az egész faluban, sem nem értük el azt az embert, akitől lehetett volna autót bérelni, viszont a szállásadónk azt mondta, hogy a szálláson hagyhatjuk a csomagokat, ezért eljöttünk Lajesbe, ahol lakunk. A taxis pasas kedves volt, valószínűleg máskor is fogjuk hívni. Viszont jöttek a további komplikációk :). Az a helyzet, hogy ezen a szigeten kizárólag falvak vannak és pont faluként is működnek, mindenki mindenkit ismer (a szállásadónk a taxist például) és vasárnap nincs nyitva egy bolt sem Lajesben. Állítólag Santa Cruzban délután lett volna, de már eljöttünk onnan. Szóval a nagyon cuki egyik szállásadó lány elvitt ebédelni egy faluval arrébb, mert csak ott van meleg étel vasárnap (pizza), és végül is ebéd után egy faluval arrébbról haza tudtunk simán sétálni. Mellesleg a pizza nagyon finom volt, Matyinak is ízlett, valamint vettünk egy finom és nagyon édes fánkot is elvitelre estére. Szóval jól sült el ez is, és estére a lányok betettek a konyhánkba egy kis tésztaszószt, szóval nagyon jó vendéglátók, sokkal jobbak, mint az előző helyen... Amúgy azóta is mindenben segítenek, ami egy hangyainváziót és egy kazánproblémát jelent, ami egyébként két nap alatt nem kevés :D. Szóval a kezdet nem volt könnyű, de a szállásadók kedvességével ezt is átvészeltük. Délután lementünk Lajes belvárosába vagy inkább csak központjába (belfalujába ;) ), játszóztunk, nézelődtünk, és jól esett, hogy végre van valami a faluban, ahol a szállásunk van. Nehéz ezt elképzelni, de Bretanhaban tényleg semmi nem volt. Csak egy dolog nem tetszik itt nagyon. Az emberek harcikutya lázban égnek, rengeteg házban vannak harci kutyák és sok helyen nincs kerítés csak lánccal vannak kikötve. Szerintem sok soha el sem hagyja azt a 10nm-t, ameddig a lánc ér. Nem akarom tudni, mi lenne, ha elszakadna a lánc. Én betojós vagyok, de ezeknek még Zozó sem örül. Ijesztő, hogy rohan feléd egy agresszív roti, és az utolsó pillanatban visszarántja a lánc. Vagy mondjuk, hogy a fejed felett egy garázs tetején tébolyogva ugat, hogy majd leesik - ebben az esetben lánc nélkül.

Van itt Lajesben is egy világítótorony, és nagyon jó, mert a szállásunkról látni, és éjjel működés közben én még nem láttam világítótornyot, nagyon érdekes. Ez most spoiler a következő napokra, de egyébként Flores tényleg gyönyörű. Sokkal meredekebben emelkednek a hegyek a part fölé és ez a látványban mérhetetlenül szép. No, de akkor menjünk is a következő napra.

Az első néhány napra úgy döntöttünk, kipróbáljuk kocsi nélkül, mert van a falunk környékén is egy elsőrendű túra, valamint napi 1 busz elvisz Faja Grande felé és Santa Cruz felé is, szóval kipróbáljuk, működik-e. Bár azt mondják autó nélkül majdnem lehetetlen. Hétfő reggel egyből boltba mentem, nyitásra, mert három pelus maradt és enni sem volt mit :). Na, ez kocsi nélkül annyira nem volt buli, másfél km és egy marha nagy völgy választott el a bolttól. Hát odafelé egészen könnyű volt, de visszafelé a nagy csomag pelenkával és az egy heti élelmiszerrel... na mindegy, hazaértem. :)

Kinéztük a Faja da Lopo Vaz túrát, ami mindösszesen 3,5 km, viszont a szintkülönbség miatt medium minősítésű, 200m van benne lefelé és utána vissza is. Floresen egyébként elég nehéz és ráadásul hosszú túrák vannak, Matyival nem könnyű választani. Mi a hétfői túrára úgy döntöttünk, hogy babakocsival megyünk a várostól a túra kezdetéig, mert beton utakon kellett menni és a túra elején hagyjuk a babakocsit. A túra kezdetéig kb. 3km-t kellett sétálni, így a 3,5 km-ből egyből majdnem 10-er csináltunk ;). De persze ez a 3km könnyű volt viszonylag. (Csak a legvége volt visszafelé elég meredek..). A túra maga a faja-hoz visz, aminek fogalmam sincs, hogy mi a hivatalos fordítása, de egy tengerszinten húzódó földterület a tengerparton, melyet körülölelnek a meredek sziklafalak. És a kilátás mennyei, a túra maga gyönyörűséges. Matyi mondjuk majdnem végigaludta, mi a végére majdnem megfulladtunk, de megérte! Fent indulás előtt még megebédelt Matyi, és így háton volt a délutáni alvás, talán így jobban bírta. Az útvonalon voltak mini patakok és vízesések, melyek az ösvényen keresztülfolytak, és a kilátás a megművelt földekre, a felhőbe burkolózó fölénk tornyosuló hegyekkel páratlan volt. Na, nem is beszélek itt feleslegesen, itt vannak inkább a képek:

Fura ez, az ember túra közben áldja a felhőket, hogy nem ég szénné a napon, de sajnos a fényeken azért rontanak. Ez napsütésben még szebb lehet talán.

Kedden egy olyan túra egyik felét kezdtük el, ami 13,5km hosszú, ezért egyben semmiképp nem akartuk lenyomni. Lajedo és Faja Grande között megy, mi kedden Lajedo-tól Fajazinha-ig mentünk. A buszt kalandosan kaptuk el a szállásadónk közbenjárásával, aki személyesen hívta az egyetlen délelőttös sofőrt a szigeten, hogy biztosan megálljon a megállóban, ahol várjuk :). Rajtunk kívül 1 néni volt a buszon. Már a buszút is izgalmas volt, Lajedo előtt Costa-ba lemenni elég zorkó volt, kemény sora van itt a buszsofőröknek:

A túra Lajedo-ból Mosteiro-ig tartó szakasza nehéz terep volt, nagyon sáros, sokszor köveken kell átgázolni vízmosásokon vagy folyókon. Sokszor fel, sokszor le, Mosteiro előtt van a vért köhögős rész, ahol jól esett volna még 2 tüdő per fő. Ja és bónuszként: sokszor beszéltük már az ösvényeken, hogy “na most mit csinálnánk, ha jönne egy bika?”. Most kipróbálhattuk, csak éppen egy egész marhacsorda jött. Én rögtön elfelejtettem a 2 tüdő hiányát, hogy úgy mondjam. Fura volt, mert a túraútvonal le volt egy mobil kapuval zárva (most már értjük, hogy miért...). Hát, mi a kerítés túloldalán láttuk, hogy a jelzés arra visz, szóval elkezdtünk átmászni egy résen. Először a táskám, másodszor én, majd Zozó átadta Matyit a kapu felett. És akkor mondja, hogy jön a marhacsorda a hátam mögött. Bakter. Matyit és a táskát gyorsan visszadobtam, majd magamat átpréseltem a résen (a táskát én hátrahagytam volna, de Zozó rámszólt, hogy ne hagyjam ott...:). De jöttek rendületlenül a kapu felé, mi hátráltunk, majd elkanyarodtak hirtelen jobbra. Hátul jött egy gazda, aki fogta és a kaput átfordította arra, amerre mentek a marhák. Vagyis valószínűleg csak a terelés idejére zárta le a túrautat, hogy a marhák ne arra jöjjenek. De persze ezt honnan tudtuk volna? A marha persze nem akar bántani direkt, de marha nagy, és ha egy ösvényen jön szembe 10-15 egyed, akkor az nem vicces. Persze most már röhögünk magunkon :D. Biztos a gazda is röhög ma rajtunk a családjával. ;)

Ja mellesleg ez 50m-re volt a falutól, szóval az időzítés lehetett volna jobb is. Matyi a faluban megebédelt, majd elkezdtünk aggódni, hogy a 3 órás buszt így nem érjük el, mert az út kevesebb, mint felén voltunk túl, de a nagyon nehéz terep miatt sokkal lassabbak voltunk, mint terveztük. Itt jött egy következő vicces momentum, néztük a térképet, mondja Zozó, hogy Fajazinha előtt van Caldeiroes falu, odáig tuti eljutunk. Mondom jó, de én úgy láttam, hogy ott nem áll meg a busz. Zozó mondja, ennek mi értelme, egy út van a szigeten, mindenhol megáll, csak itt nem? Hát mondom mit tudom én. Tessék a falu:

:D

Mint utánaolvastunk, 1992 óta elhagyatott a falu, szerintem ez is nagyon érdekes volt, még változatosabb a túra ettől. Egyébként a terep nagyságrendekkel könnyebb Mosteiro után, sokkal gyorsabban is haladtunk. Útközben még ilyen látványokban volt részünk:

Aztán elérkezett a csúcspont, a kilátás a Miraduro da Portal-ról Fajazinha-ra és a vízesésekre. (Fajazinha is egy faja-n fekszik).

Hát ez már tényleg lélegzetelállító, olyan, mint a filmekben. Aztán lementünk a faluba, ez a része a túrának 1km alatt 250m ereszkedés, elég kellemetlen a vége, már remeg az ember térde. A falu maga szép, picike, és semmi nincs nyitva. Egy jó coca-cola volt a vágyunk vagy valami ennivaló, de sajnos nem adatott meg. Kezdjük megszokni. Háromkor jött is a busz és hazavitt :). A buszmegállótól egészen hazáig egyedül jött a lábán Matyi, szerintem ez volt a leghosszabb, amit eddig valaha megtett, 1,2km. Durva, büszkék vagyunk rá.

Szerdán a túra második részére mentünk el. A buszsofőrrel megbeszéltük, hogy ne a faluban, hanem a Poco da Ferreiro vízesés parkolójánál tegyen ki. Ezek azok a vízesések, amiket előző nap nagyon messziről láttunk. A parkolótól egy nem annyira könnyű terepen, de nem nagyon brutálisan kimerítő 600m-es sétával lehet eljutni. Hát a látvány azt hiszem már tényleg fokozhatatlan. :)

Itt fogyasztottuk el a szendvics ebédet, amit jól tettünk, mert jobb helyet az ücsörgésre nem találhattunk volna, és mert később megint semmi, sehol nem volt nyitva. Utána Faja Grande felé vettük az irányt. A túra könnyű volt könnyű terepen, szép volt, Zozó szerint annyira nem különleges, de azért a magasan felettünk tornyosuló hegyek szerintem lenyűgözőek voltak.

A túra végén volt még egy vízesés a Poco do Bacalhau, ami ismét lélegzetelállító volt. Tényleg. Ez a sziget... ez aztán szuper. Ide szerintem mindenki a többi sziget után jöjjön, mert ez után a többi nem nagy szám.

Este bevállaltunk egy vacsorát, egy olyan étteremben, ahova csak foglalással lehet menni és hal és hús közül lehet választani. Aztán adnak, amit adnak. Hát adtak ott aztán mindent! Elképesztően sokat és nagyon finomat, ráadásul annyi alkoholt mellé, hogy majd belefulladtunk ;) Szerencse, hogy csak 10 perc sétára van tőlünk. Valamilyen borpárlattal nyitottak, adtak hideg ízelítőtálat, kolbásszal, sonkával, sajttal, salátával, fokhagymás pirítóssal (Matyinak sima kenyérrel), majd főételnek jól fűszerezett halat és csülköt krumplival és naranccsal, ehhez bort, majd utána fagyit és pálinkát, de azt úgy hogy kihoztak 3l-t egy helyes tartályban, hogy csapoljuk, amennyi jól esik. Hát sok már nem esett jól a törkölyből, mert addigra már jóllaktunk a sok finomsággal. Matyi is falta a halat és a csülköt is. :). Na. Valahogy így képzeltem a jó étkezéseket itt. Csak kevesebb alkohollal ;).

Csütörtökre könnyebb napot terveztünk, mert eléggé kitúráztuk magunkat, ezért Santa Cruzba mentünk be busszal. Reggel 9-kor indult a busz és délután 5-kor jött vissza, ez tökéletes volt egy kis könnyű napnak. Reggel a bálnavadászati múzeumba mentünk, előtte megnéztük a kikötőt, ahova az elejtett bálnákat hozták és ahonnan kihúzták őket a feldolgozó üzemhez (amiben a múzeum van ma). Megnéztük a sziklás strandot is, valamint Corvo szigetre nyílt szép kilátás, ahova végül sajnos nem lesz időnk és energiánk átlátogatni. (Az a legkisebb sziget, 400 lakossal és egyetlen krátertúra útvonallal, de állítólag az nagyon szép.)

Ezután jött a múzeum, ami, azt kell mondjam, hogy az utóbbi időben a legjobb múzeumélményünk volt. Nagyon érdekes volt, teljesen végigvezetett minket a bálnavadász szakmán, a hajóépítésen keresztül, a vadászok életén, a vadászat folyamatán és a legendákon át egészen a feldolgozásig, mely során megtudtuk, hogy milyen termékekhez használtak bálnát, mely részüket és pontosan hogyan dolgozták fel. Például nagy érdekesség, hogy a bálnazsír nem csak egyféle, hanem van maga a zsír a bőr alatt, valamint az értékesebb, a spermaceti olaj, bocsánat, fogalmam sincs, hogy ennek van-e magyar neve, de ez a spermaceti szervükben (ami a hangképzéshez kell nekik, valamint tisztázatlan, hogy még milyen funkciót lát el) van a bálnáknak, pontosabban az ámbrás ceteknek, ugyanis a bálnavadászok kizárólag ámbrás cetekre vadásztak pont emiatt a spermaceti zsír miatt. Mellesleg innen van az angol elnevezése a fajnak, ami sperm whale. Vagy például azt, hogy mire használták az ámbrás cetek bizonyos részeit (Labello, utcai világítás, gyertya, festék, kenőanyag a zsírjából, parfümökhöz az ámbra (ami hányás amúgy...) és még sorolhatnám. Na, szóval szuper volt. :) Matyinak volt egy gyereksarok, amikor elfáradt, ott játszott, voltak könyvek és babzsák.

Utána parto do dia-t (napi menü) ettünk egy kis étteremben, ami finom volt, Matyit altattunk, kávéztunk és utána egy hiperszuper játszótéren játszottunk. A legjobb, amit itt láttunk eddig. Nagy, füves szuper játékokkal. Mondjuk a legtöbb játszótér itt egyetlen csúszda, annál könnyű jobbat alkotni, de ez még otthoni mércével is nagyon menő.

Péntekre volt még egy látványosság, amit meg szerettünk volna nézni. A sziget teljes belső (felföldi) területe nemzeti park és van itt hét tó (valójában hat, mert az egyik csak egy üres kráter, a neve is seca=száraz). Viszont ide vagy kocsi kellett volna, vagy mi a nagyon kedves taxis bácsinkat kértük meg, hogy vigyen el oda. (Santa Cruz-ban összefutottunk vele, kicsi ez a hely tényleg. ;)) Végül ő nem ért rá, ezért a feleségét küldte egy kisbusszal, aki nagyon cuki volt, Matyi is imádta. Elvitt mind a hét tóhoz és nagyon érdekeseket mesélt nekünk. A tavak gyönyörűek, mintha egy más éghajlatba és növényvilágba csöppentünk volna (jó hideg és szeles volt fent, ahhoz képest, hogy milyen napsütéses volt az idő). A növényvilágról és az itteni életről is megtudtunk sokat. Például, hogy innen minden szemetet elszállítanak, ingyen van a szemétszállítás és a víz a szigeten, csak az áram kerül pénzbe. Említettük neki, hogy mennyire sok a dög nagy kutya itt (és mennyire el vannak vadulva a rossz tartástól), és kiderült, hogy ő már gázspray-vel jár a sziget északi részén futó túrákra, mert ott van, hogy elszabadulnak a kutyák. Ezt jó, hogy csak az utolsó napunkon tudtuk meg :S

A Lagoa da Lomba az egyetlen, ahol a vízhez le lehet menni, a többi annyira védett, hogy tilos:

A Caldeira Seca ami nem is tó (néha van benne egy kis víz, ha sok az eső):

A Caldeira Branca az, amelyikben a békák laknak:

A Caldeira Negra és a Caldeira Comprida egy nagyon mély, fekete kövekkel borított tófenekű és egy zöld tó, és persze a zöldet hívják Negrának (feketének), nehogy már értse bárki ;) :

És az utolsó kettő a Caldeira Rasa (ahol kacsák költenek ősszel) és a Caldeira Funda (a zöldes), melyek egymás mellett vannak, de a Rasa krátere jóval magasabban van:

Az Azori-szigeteken rengeteg az elhagyatott ház. Valószínűleg ezeknek a városokon esett sebhelyeknek a szépítésén gondolkodtak az utcai művészek, és alkottak sok érdekes műalkotást. Ezekből fotóztunk néhányat, szerintünk elég jók is vannak, ezért felteszünk ide egy gyűjteményt:

Érdekesség, hogy visszatérő motívum a növény, aminek a virágja egy szívecske. Úgy tudjuk, hogy ez az azori embereket szimbolizálja, sokszor két színnel, egymásba fonódva, mely az emigráns és itt maradt azoriakat és kapcsolatukat szimbolizálja.

Szerdán Furnasba terveztünk menni, de aznap reggel megváltozott az időjárásjelentés, szóval a Lagoa Azulhoz és Lagoa Verdéhez mentünk kirándulni. Még a terveink között szerepelt túrázni itt egyet, végül egy hibrid túrát csináltunk, lementünk Sete Cidades-be a Visto do Rei-től, majd fel a Mata do Canario túra útvonalára (ami a kráterperemen visz körbe, de nem mertük bevállalni, mert nagyon hosszú, és nem szeretjük hosszan a csatosban vinni Matyit. Így is elég combos lett a túra, mert 11,5km volt kb, és 250-300m van benne plusz-mínusz. A vért köhögős rész a lentől a hegygerincre vezető út, de azonkívül kellemes túra és nagyon szép a kilátás is, valamint a hegygerincen a út maga is, és elég sétálóbarát. Volt olyan szakasz, amin Matyi is sétált. Egy bajom az volt, hogy a gerincen autók és biciklisek is jöttek, és sokan is voltak, szóval túlturistásodik ez a hely is lassan. Abból is látszik ez, hogy mindenhol parkolókat építenek. Pl. legutóbb eljöttünk egy épülő parkoló mellett, ma már kész volt és dugig tömve. Szerencsére reggel 9kor már fent voltunk és a lefelé úton egy árva lélekkel sem találkoztunk. Szuper volt ez a része, kár hogy máshova mindig később tudunk csak odaérni. Mondjuk a reggeli pára miatt sajnos a kilátás sem annyira gyönyörű, de persze azért szép így is. Lefelé sajnos egy növényzettel elfedett lukba sikerült belelépnem az ösvényen, pont egy lábfej mérete volt, alámosta az utat az eső, térdig el is süllyedtem, de szerencsére nem én vittem Matyit és nem is lett bajom. De eső után bizony ilyenekre is jobban kell figyelni. Ezzel harmadszor és utoljára jártunk itt, nagyon jó ez a hely, és jó volt a hegygerincen is végigtúrázni, balra a tavak-mezők, jobbra az óceán és Mosteiros látványával. Itt aztán látja az ember, hogy mekkora kráter ez. Ebből elképesztő nagy mennyiségű törmelék robbanhatott ki, amikor kitört a vulkán. Nekünk ez a túra a Lagoa Verdénél kacsaetetéssel, egy mezőn szendvicsebédeléssel és a végén egy jégkrémezéssel együtt 5 óra volt.

Na és ami itt más, mint máshol, hogy a földterületeket nem kőrakásokkal, hanem hortenziabokrokkal választják el egymástól. Íme:

Csütörtökön Furnasba mentünk megint, ahol a délelőttöt a Dona Beija fürdőben töltöttük. Nagyon tetszett nekünk. Talán a Terra Nostra egy picit jobb, de ez simán megelőzte a Caldeira Velha-t, szuper kültéri medencékkel, jó meleg vízzel és szép környezetben. Nem nagyon nagy, de sok medence van, így néz ki:

Már közben is felhősödött, de nem írtak esőt aznapra, szóval nagyon nem aggódtunk. El akartunk menni egy parkba (Beatriz do Canto), de be volt zárva, így gondoltuk, hogy a múltkor a Caldeiras környékén látott kávézót kipróbáljuk. Nem mennék hosszan a részletekbe, de nem sikerült, mert a bunkó pincér felállított az asztaltól és elküldött minket. Emiatt végül a Chá Gorreana-n ittunk egy kávét és ettünk sütit, ahol a 2 kávé és 2 süti annyiba került, mint a bunkópincéres helyen 1 kávé került volna. Ráadásul nagyon jó kávék és sütik voltak és még teát is adtak mellé.

Pénteken a Ponta da Ferraria-hoz akartunk apály idején elmenni, de megint vízszintesen szakadó eső volt, így csak a 4 Platanos étteremben ettünk egy gyenge és egy közepes ebédet, de jó volt kimozdulni egy picit.

Szombaton tehénszépségversenyre akartunk menni, ami izgalmasan hangzott, de sajnos a programot megtalálva rájöttünk, hogy csak délután kezdődik és maga a szépségverseny csak vasárnap van, ezért lemondtunk a programról, pedig vicces lett volna :) Így az utolsó napra Ponta Delgada-ba mentünk be, hogy a kimaradt elnöki palotát és a hozzá tartozó kertet megnézzük (ez a Saint’Ana palota.) Ez is szép kert, egyszerre 20 látogatót engednek csak be, tehát tömeg sem lehet. Utána még játszótereztünk egyet az Antonio Borges kertben és ettünk egy jót a Parque Atlanticoban (most már ideírom a hely nevét, ami konstans finom napi menüt, azaz prato do dia-t adott 5.5EUR-ért sokkal jobbat mint a legjobb étterem ennek sokszorosáért: Kairós Cozinha).

(Ez már a Parque Atlantico)

Délután még a malomtól is elbúcsúztunk, majd másnap hajnalban indultunk is tovább.

A Sao Miguelen töltött heteinknek ezzel vége, kíváncsian várjuk a következő szigeteket. Köszönjük a vendéglátást Sao Miguel! :)

Nos hát, Sao Miguel-en az utolsó (kicsit több, mint egy) hetünkhöz érkeztünk. Maradt még nagy látványosság, amivel a lehető legmelegebb időt akartuk megvárni és pénteken végül nem vártunk tovább. Mert itt mindig felhős-napos az idő és kb. 20 fok van. Péntekre esőt nem írtak, így elindultunk reggel Vila Franca do Campo-ba. A város mellett van egy gyönyörű krátersziget, ahova strandolni és halakat nézegetni is lehet, nemzeti park terület, ezért naponta csak 400 embert engednek be. A kráter maga 150m átmérőjű, azt mondják tökéleteshez közeli kör. Így néz ki légi felvételen (ezt persze nem mi készítettük):

Elvileg lehet a neten jegyet foglalni, de csak portugál bankkártyával lehet fizetni, ezért mi jegy nélkül mentünk oda, ami kicsit kockázatos, de nem volt más választás. 9:45-kor nyit a bódé, ahol a jegyeket lehet megvenni:

Minden rémhírrel ellentétben 9:30-kor kb. 10 ember várt jegyre, biztosan nyáron nagyobb a sor, de most még jó volt. Kaptunk is jegyet és éppen fel is fértünk a 10 órás hajóra. A hajó leteszi az embereket a kráter szélén és innentől lehet élvezni a látványt :) Amikor megérkeztünk, még elég hűvös és felhős volt az idő, aztán hamar jobb idő lett és a nap is kisütött. Érdekes volt, hogy Sao Miguel felett tornyosultak a felhők, kint a tengeren pedig szép idő volt. Már amikor a repülővel jöttünk, akkor is észrevettük, hogy tényleg igaz, hogy a szárazföld felett alakulnak ki a felhők, mindenhol máshol pedig napos az idő. Matyi kivételével meg is fürödtünk az óceánban, vagyis inkább a kráterben :). A víz mondjuk annyira volt hideg, mintha egy kádba hideg csapvizet eresztenénk, elsőre brutál volt, de meg lehet szokni. Mozogni kell, de mivel nézegettük a halakat, mozogtunk is. Íme néhány kép:

Szuper jó volt, végül mi 3 órát voltunk ott, nem gondoltam, hogy ennyi időt el lehet tölteni ezen a szigeten, pedig de. Utána sétálgattunk Vila Franca do Campo-ban, ettünk Vila Franca sütit (régebben írtam róla) és a szigetet megnéztük egy kilátópontról is. Ez is szuper nap volt, estére jól el is fáradtunk.

Szombaton esős pihenőnap volt, vasárnap pedig esős pihenőnap volt :) Na jó, vasárnap azért elmentünk a természettudományi múzeumba. Mázlink volt, mert pont ingyenes nap volt, és a múzeum is nagyon érdekes volt, volt egy kis azori geográfia bemutatás, egy szuper Sao Miguel domborzati makettel, és megint tudtunk meg érdekességeket is. Például, hogy volt két sziget, melyek a gyarmatosítós időkben létrejöttek egy vulkánkitörés eredményeképpen, ezt egy angol hajó észrevette és gyorsan ki is tűzték az brit zászlót. Ám később elsüllyedt ez a két sziget, de ha meglennének, akkor brit szigetek lennének. Illetve van itt nagyon sok kitömött hal és állat, ez a rész nagyon tetszett Matyinak. Vannak itt cápák, egy pufi rája (mint kiderült, csak azért pufi, mert fel van lógatva és a gravitáció nem a barátja), madarak (“maja-kaja”), halak, sziámi iker marhák (!!!?!!!), és minden mi szem-szájnak ingere ;).

Jobbra oldalt az itt honos ámbrás cetek álkapcsa látható, alul egy fiúé, felül egy lányé :)

Meg van egy nehezen értelmezhető film a kenyérkészítésről, rettenetes rendezői és operatőri teljesítménnyel. Ez a része mondjuk nem volt jó, de az állatos nagyon. A Parque Atlantico-s ebédben megint nem csalódtunk és a séták alatt még az eső sem esett, szóval jól összejött a nap. A délután viszont annyira szakadt és természetesen vízszintesen, hogy őrület. Viszont este emiatt olyat láttunk, amilyet valószínűleg már sosem fogunk többet, egy gigantikus szivárványt. Vagyis inkább kettőt. Ez valami csoda szép volt. Az óceánon épp még szakadt, nálunk kisütött a nap, mert lemenőben volt és a felhők alá ért és íme:

Azta. Most már tudjuk, hogy hol van a kincs! Csak nehéz lesz ott ásni. Vagy a másik lehetőség, hogy az elsüllyedt atomtengeralattjáró kezdi elengedni magát ;)

https://en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_sunken_nuclear_submarines

https://en.m.wikipedia.org/wiki/USS_Scorpion_(SSN-589) 

Hétfőn már javulóban volt az idő, el is mentünk a José do Canto botanikuskertbe, ami megint szuper volt mindhármunknak. Csomó érdekes fát láttunk (és szagoltunk), az eukaliptusz fa körül tényleg eukaliptusz illat van, múltkor nem őrültem meg. Valamint a babér és a kámforfa is jellegzetes illatú leveleivel örvendeztetett minket. Matyi kedvenc fája a bunya-bunya, amit azóta mondogat. Mi nem ismertük, egy elég kellemetlen szúrós ausztrál fa. Mondjuk ugye tudjuk, hogy Ausztráliában minden állat és növény szeretne megölni, ahogy elnézem ez a fa sem lazsált, amikor a szúrós fegyvereket osztogatták. Voltak még óriás bambuszok és óriási fikuszok, meg egy magányos cédrus is. Matyi focizott mindenfelé, ezt a parkot nagyon élvezte. Tényleg jó is volt.

Bambuszerdő

Jó nagy fikusz (mármint a fa :)

Matyi a babérfa előtt (nem direkt öltöztettük kertésznek :)

És végre megtudtuk, mi az a virág, ami mindenhol nyílik: az afrikai kék liliom

Kedden 1% esőt írt az időjárásjelentés Maia és környékére, így a Ribeira Funda nevezetű túrát akartuk megcsinálni. Hát. Most először ez nem sikerült. Nagyon esett útközben, mikor odaértünk, már csak kicsit, de az erdőben vizes talajon csúszkálni nem nagyon akartunk Matyival a hátunkon. Ezért ameddig lehetett, elmentünk kocsival, Zozó pedig egy mini túrával lesétált a partra, amíg mi taxisofőröset és markológépeset játszottunk. A markoló természetesen bunya-bunya fákat mozgatott. ;) Azért Zozó legalább látott valami szépet, ha már eddig eljöttünk.

Ez lenne a Praia da Viola-hoz vezető út.

Utána még egyszer ettünk a TSZ étteremben, ez legalább nekem is élmény volt :)

Még mindig maradt egy csomó szuper program a tarsolyunkban, és most el is kezdtük azokat bejárni. Keddre a Faial da Terra körüli túrát csináltuk meg, mert valahol azt olvastuk, hogy ez az egyik legszebb túra. Az a valaki sokat valóban nem tévedett. Faial da Terra a sziget majdnem legdél-keletibb csücskén van, tehát tőlünk a lehető legmesszebb (csak Água Retorta van messzebb, egy faluval arrébb). Ami nehezít még a megközelítésen, hogy ide már nem visz el a déli parti autópálya, hanem Furnason keresztül kell jönni a hegyi utakon, valamint utána völgyeket kerülgetni, le-fel-le-fel, mert viaduktok nincsenek, viszont folyók, melyek a hegyről leömölve kivájták az utat maguknak, igen. Szóval nehéz a megközelítés, de megéri. A túra neve Sanguinho, az úton levő településről kapta nevét, de erről később. A túra fel- (majd le-) visz a Salto do Prego vízeséshez, ami ismét egy szépséges vízesés, az úton pedig MINDEN zöld. A sziklákat is moha borítja, így azok is. Itt már érezhetően több kiránduló volt, pedig ez egy távoli túra, szerintem ide nem mindenki jön el. Főleg a vízesésnél halmozódtak fel az emberek.

Egyébként ez egy viszonylag rövid, kb 4,5km hosszú, nem annyira bonyolult túra (bár most én vittem Matyit, és volt szintkülönbség, szóval leizzadtam rendesen, de nem haltam bele...), viszont azt mondják esőben a lefelé út csúszós és tényleg annak is tűnt, főleg, ahol kövekkel volt kirakva. Az odafele út csak szép erdős, visszafelé viszont két dolog is szuper. Ez egyik a kilátás a völgyből Faial da Terrára, a másik, hogy a túraút keresztülmegy a Sanguinho nevű településen. Erre a településre csak túraút vezet, mi nem láttuk, hogy bárhol be lehetne menni autóval és nem is volt autó. A házak minimum fele lakatlan és lepusztult, a faluközpont viszont nagyon-nagyon szép skanzen jellegű, és az elhagyatott részek is nagyon szépek, virágokkal, gyönyörű közvilágítás-kandelláberekkel. Egy pici gyöngyszem ez szerintünk. Volt is egy airbnb szállás, pont azt beszéltük, hogy valószínűleg ezzel a kis faluval fognak valamit kezdeni hosszú távon, mert van benne lehetőség.

Lenn a faluban is sétáltunk egyet, szimpatikus kis hely ez, van strand is, de ahhoz hűvös volt, viszont egy jégkrémhez azért elég meleg volt ;). Matyi pedig megkóstolta a csokibevonatot. Elindult a lejtőn lefelé :D.

Hazafelé úgy döntöttünk, hogy Nordeste irányába megyünk, mert van arra felé egy szép kilátó, és Nordeste-től legalább már normális út visz az északi parton. Jó döntés volt. A kilátó csúcsszuper volt (Ponta do Sossego a neve):

Emellett maga az út is nagyon szép volt, vadregényes és virágokkal övezett, talán ez a legszebb része a szigetnek az utak tekintetében. Nálunk is szép, de itt több a falu, egymást érik, valamint a traktorok jönnek-mennek (koszolják az utat), viszont ezen a környéken forgalom sincsen. Tényleg gyönyörű volt, már az út miatt is megérte erre jönni! Szóval szuper napunk volt, de jó fárasztó, mert azért ebben a napban jópár óra autózás is benne volt.

Szerdán csak délelőtti programot szerettünk volna, ezért a közelbe mentünk csak. Jó régóta terveztük, hogy elmegyünk Ponta da Ferraria-hoz, de megtudtuk, hogy valami sziklaomlás miatt le van zárva határozatlan ideig, viszont most nem vártunk tovább. A termálfürdő ugyan zárva, valamint mindenki rebesgette, hogy az utat is teljesen lezárták, de gondoltuk, hogy megnézzük a kilátóról és utána elmegyünk a világítótoronyhoz, majd Mosteirosba ebédelni a legutóbb kihagyott O Americano étterembe. Odaértünk a kilátóhoz, ahol bálnaleső emberekkel találkoztunk (tök jó, már tudjuk miért pásztázzák távcsővel az óceánt). Majd láttuk, hogy ugyan tényleg le van zárva az út az autóforgalom elől és egy daru is dolgozik az úton (Matyi nagy örömére), de mindenki megy le a partra. Szóval mi is így tettünk. Valóban rá volt szakadva néhány szikla az útra, ami nem túl bizalomgerjesztő látvány, de ez már legalább le van szakadva (állítólag áprilisban szakadt le), viszont elgondolkodtató, hogy mindenhol ilyen partfalak mellett haladunk el, szóval elvileg bármikor bárhol leszakadhat... na de engedjük el ezt :).

Ponta da Ferraria arról híres, hogy van legalul egy természetes medence, melybe az óceán és egy hőforrás is beleömlik, így a víz melegebb, de mégis az óceánban fürdik az ember. A vízben kötelek vannak kifeszítve, így a hullámzáskor abba kapaszkodva lehet elkerülni, hogy az embert sziklához vágja a hullám. Most sajnos épp dagály közelében voltunk itt, ezért a víz elég hideg volt. Ezt mondjuk csak másodkézből tudom, csak Zozó fürdött, én Matyira vigyáztam addig.

A világítótornyot csak kívülről néztük meg, mivel ez is csak szerda délutánonként van nyitva (és ugye tudjuk, hogy a nyitva is jelenthet akármit) és mi azt akartuk, hogy itthon aludhasson Matyika. Szóval elmentünk egy ebédre Mosteirosba, és végre ez is szuper volt. A helyen nem sokféle étel van (ez jó jel mindig!) és a ház specialitása a polippörkölt, ami csúcs volt! Finom, puha, szaftos, jó ízű. Matyi sült krumplit evett és itt is egy plusz pont a helynek - nem mirelit volt, hanem finom friss. Egy egyszerű kis napból így lesz szuper program. Mindezt úgy, hogy fél 3-ra itthon is voltunk. (Ami alvás szempontjából kicsit késő, de itt később is kelünk reggelente, mint otthon, szóval még belefér).

Délután malom, és remélem ismét találkozunk a papagájjal, aki az ablakon azt kiabálja ki, hogy “olá”. Nem vicc, a múltkor ránk köszönt. :) 

Csütörtökön délelőttre mentünk be Ponta Delgadaba, megnéztük a Sao Bras erődöt, ez eddig kimaradt. Ebben egy hadtörténeti múzeum van, viszonylag érdekes, az erőd pedig elképesztően penészes, biztos az én butaságom, hogy ilyenen feszülök, de ez már szerintem súrolta (smirglivel...) az egészségkárosító határát:

Egyébként szép volt a kilátás Ponta Delgadára, és a kikötőre:

Az erőd után elmentünk a mindenki által dicsőített vegetáriánus étterembe, a Rotasba, és valóban szuper volt. Mindennek volt íze és ráadásul jó :).

A csokitorta pedig szuperjó volt, egy jó brownie leöntve brigadeiros krémmel. A magyar cukrászművészet nagyon sokkal felülmúlja a portugált egyébként, ezt úgy általában nem említik Magyarországgal kapcsolatban, de azt kell mondjam, hogy a sütijeink vetekszenek a franciák sütijeivel, és egy átlagos cukrászda Magyarországon sokkal jobb, mint sok más országban, például itt is. Ezzel most nem ennek a sütinek az érdemeit szeretném elvenni, mert tényleg jó volt nagyon, de ezt pl. bármikor megcsinálnám otthon, és ráadásul 1 óra alatt sikerülne még nekem is, míg egy dobos tortát vagy egy somlóit azért bonyolult lenne, nem is biztos, hogy sikerülne. A brigadeiros krém amúgy nagyon finom, itthon is csináltam már nasinak, de annyi, hogy kondenzált tejet, vajat és csokit összeolvaszt az ember. Annál sűrűbb lesz, minél tovább melegítjük. Krémhez elég olvadásig, golyóhoz érdemes tovább. Ennyi. Amúgy otthon nem is nagyon lehet kondenzált tejet kapni... sajnos.. mert nagyon finom. Mostantól majd jobban nézelődök, hátha :)

(Fő kép, leírás lejjebb)

Pénteken (06.07.) volt a legnaposabb és legszélcsendesebb idő, ezért felkerekedünk és elmentünk az egyik fő attrakcióra itt az Azori-szigeteken, a bálnalesre.

A délutáni csoporttal mentünk, olyan 3 óra hosszú a program, hajóra fel (mi katamaránnal mentünk Matyi miatt, de valószínűleg kis hajóval közelebb kerülnek az állatokhoz az emberek), ki a tengerre és keressük a delfineket és bálnákat. Na persze nem csak úgy bele a nagyvilágba, hanem vannak bálnaleső tornyok a szigeten, akik rádión jelzik a hajóknak, hogy hol vannak nagyjából az észlelt állatok. Nekünk szerencsénk is volt, meg nem is, mert három különböző fajt is láttunk (van olyan, hogy csak egyet látnak vagy egyet sem), viszont a nagy bálnák elbújtak :( Láttunk palackorrú delfint, pilot whale-t (aminek a neve ugyan bálna, de ez magyarul gömbölyű-fejű delfin, ezt vadásszák még mindig a Feröer-szigeteken, amiről mindig jönnek a rémes híradások rémes képekkel), valamint Risso delfint (aminek a gúnyneve Michael Jackson delfin, arról híres, hogy feketén születik és fehéren hal meg - hahaha, mert úgymond megőszülnek, akárcsak az ember - valójában a fő táplálékával, a kalmárokkal folytatott harcban szerzett sebesülésektől fehéredik ki a bőre). Érdekes dolgokat meséltek a tengerbiológusok, például a fentieket, amiket beírtam, valamint azt is, hogy a Feröer-szigeteki vadászok még csak meg sem eszik a pilot whale-eket, mert magas a nehézfémtartalom a húsukban, már csak “tradícióból” vadásszák... khm.

Itt van egyébként a hivatalos leírása a mi utunknak:

https://azoreswhales.blogspot.com/2019/06/a-nice-surprise-in-sao-miguel-today.html?m=1

Szép dolog volt vadon látni ezeket a delfineket, de azt azért hozzáteszem, hogy ez pont olyan, ahogy elképzeljük: kijön egy uszony, és alámerül... aztán megint :). Egyszer láttam közelebb a hajóhoz egy delfint, de a többi alkalommal azért elég messze voltak. Szóval senki ne számítson delfinshow jellegű élményre, ezek vadállatok. Ez egyben a szépsége is. Szerintem aki egy hétre jön, ezt pont nem muszáj beleerőltetni a programba. De persze ízlések és pofonok. Mondjuk egyben ez egy szigetnéző hajókázás is, ha úgy vesszük, ami viszont megint egy extra élmény, mivel a sziget a tengerről is csodálatos. Matyi az első néhány uszonyt még érdeklődve nézte, aztán a kisebb bálnaleső hajókat nézegette inkább, mert azok jobban látszottak. 3 óra hosszú, szóval a harmadik csapat delfin alatt ő már a markolós könyvet olvasgatta :), visszafelé úton pedig aludt egy nagyot. Jól jött ki így a program.

Amikor visszaértünk, tulajdonképpen már vacsoraidő volt, így elmentünk a sokak által dícsért A Tasca étterembe, ahol megkóstoltuk a Lapas-t:

Ez egy híres azori étel, kagylóféleség (ami elvileg csiga), és grillezik vajas fokhagymás citromos ízesítéssel. Na ez marha jó volt. A második fogásaink sajnos hozták az azori közepes szintet, az enyém egy picit jobb volt, egy polippörkölt féleség hagymával és édesburgonyával, Zozóé farkasbabos sertés (farkasbab-főzelék sertéspörkölttel :), ez is elvileg helyi specialitás, de nem jó. No sebaj, kezdjük már megszokni...:)

Szombaton pihenőnapoztunk, csak Santo Antonio-ba mentünk át, ami egy tőlünk 3-mal arrébb fekvő falu. Kellemes meglepetés volt, egy nagyon kellemes kis falu, helyes főtérrel, szuper piknik-parkkal (szülinapi bulit tartottak épp a helyiek az egyik grillrácsnál), aranyos játszótérrel, jó stranddal, amit épp felújítanak, tehát volt markoló (kedves markolós bácsival, aki felajánlotta, hogy Matyi beüljön - de ezzel Matyi nem élt) és betonkeverő is. Van itt egy túraútvonal is, de valamiért le van zárva, ezért ezt nem fogjuk tudni kipróbálni.

Itt találkoztunk cserkészekkel, az egyik csapat énekelt a templomban, a másik szemetet szedett a parton. Jó munkamegosztás :D

Vasárnapra mondtak egész jó időt Furnas-ba (18 fok, felhős-napos), ezért erre a napra terveztünk be egy újabb furnasi kirándulást. Reggel egyáltalán nem tűnt hihetőnek, hogy a nap valaha elő fog bújni, de aztán végül mégis jó idő lett. Szerintem a 18 fok sem igaz, mert melegebb idő volt. Pont olyan, amikor még a napon lenni is jól esik, de még az árnyék sem túl hideg. Reggel felmentünk a Pico do Ferro kilátóra, ahonnan a Furnas tóra nagyon szép kilátás nyílik.

Itt van közös képünk is, mert valaki megkért, hogy csináljunk róla képet (“It doesn’t matter, just the fact that we’ve been here” - alias “checked!”), és ő csinált rólunk is:

Innen elmentünk a Furnas-on belüli másik területre, ahol a hőforrások vannak, a Jardim de Courela mellett Caldeiras a neve. Szerintem ezek ugyanolyan menők, mint a tó mellettiek, csak tó nincs mellettük. Itt kukoricát főznek a hőforrásokban, ugyanúgy fortyog a föld mindenfelé, nagyon izgalmas látvány. Egy apróság azért itt is volt. Maguk a hőforrások egy elkerített részen voltak, ahova egy kapu vezetett. Ami nyitva volt. Mi láttuk a táblát, hogy tilos bemenni, de egy család (apuka hátán egy félévessel) nem látta és a nyitott kapun bementek. Messzebb voltunk, rájuk kiabáltunk és közben egy idegenvezető is odament és kiparancsolta őket. De!!! Miért van nyitva egy ajtó? És miért nincs az ajtón egy “ne gyere be, akkor sem, ha nyitva van” jel? Mellesleg mi úgy vettük észre, hogy nyitva a kapu, hogy Matyi odament és kinyitotta. (Mi nyilvánvalónak vettük, hogy zárva van.) Na mindegy, nem lovagolok ezen a témán, csak ez megint eléggé azoriul nemtörődöm... De itt van néhány kép, hogy milyen szép:

Ezután elmentünk a másik jól értékelt étterembe cozidot enni, ami jobb is volt, mint a Tony’s-ban. (Vale de Furnas a neve). A kiszolgálás ramaty volt, de az étel jó.

A végére hagytuk a csúcs programot, a Terra Nostra parkot. Hiperszuper volt. :) Először alvásidő alatt végigjártuk a kertet magát, ami egy szépen megkomponált park. Érdekes őshonos és nem őshonos növények is vannak, nem vagyok botanikus, így csak a szépséget élveztem, egy-két említésre méltó pont a gingko biloba sétány volt,

valamint volt egy hatalmas eukaliptusz fa, aminek szerintem az illata is érződött. (Vagy beképzeltem ;) ).

És még ilyen szépeket láttunk:

Utána Matyival már meg sem próbáltuk a fürdést, csak felváltva mentünk és mind a három medence nagy élmény volt. A nagy medence tényleg óriási és jó meleg (egyébként a többi még melegebb és biztos, hogy egyik sem egy és 3/4 éves kompatibilis - más kisbabák nagyon sírtak, akiket bele akartak vinni). A víz mondjuk olyan, mintha egy fehérvári savanyúvizet hetekig érlelnék, jól felmelegítenék és teletöltenék vele egy medencét:

 (Matyi, amikor meglátta azt mondta: “pisi”. Mondtuk neki, hogy nem, ez nem pisi. Erre ő: “kaki”. Nem tudom nem megérteni az asszociációját, de mondjuk diplomatikusan nevezzük mocsárszínűnek.)

(Volt, hogy a nap is kisütött. :) )

Nagyon durván vasas a víz, a fürdőruhát teljesen megfogja (egyelőre nem tudom, hogy örökre-e, mert még a mosógépben van - frissítés: a sok kidobott fürdőruha senkit ne riasszon el a fürdőben, simán kijött a vas a ruhából). De a bőrünknek is vasszaga lett, csak az itthoni rendes zuhanyzás hozta le.

Komolyan, nem véletlenül ezek a legfőbb látványosságok, tényleg nagyon jók. Szuper nap volt, Matyi ugyan kicsit nyűgösebb volt, de még ezzel együtt is, az egyik legjobb program volt ez. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek. 

Hétfő újra pihenőnap volt, mostantól próbálunk többet pihenni. De azért ma is volt érdekesség. Ma is lementünk a malomhoz labdázni (Matyi elkezdte a malmot (“mamó”) többet emlegetni, mint a játszóteret (“haj”), annyira szereti), és közvetlenül mellettünk fellőttek egy tűzijátékot. Nem tudom, erről már írtam-e de hetek óta nem tudjuk, hogy miért durrogtatnak itt állandóan. Napi 10-15 durranás, lövés hallatszik, elkezdtünk nyomozni, hogy miért. Sajnos a szállásadónk angolja nem annyira jó, a kérdést sem értette, az egyik tengerbiológustól megtudtuk, hogy ezek tűzijátékok, és buli van ilyenkor. Akkor sem értettük, hogy miért van ennyi buli, és nappal miért van tűzijáték? És akkor most eljött a pillanat!! Kinéztünk a malomtól és épp egy csoport közeledett, mintha zarándokok lettek volna. És pont a malom alatti kis kápolnába jöttek. Meg is kérdeztük őket, de majdnem hoppon maradtunk, mert nem beszéltek angolul, amikor egy kedves fickó feltűnt és elkezdett nekünk magyarázni. Kiderült, hogy ezek a kis vallási közösségek nagyon összetartóak és minden évben összefognak és a szegényeknek ételt adnak. Összedobják, amijük van és közös munkával főznek egyet a rászorulóknak. Ma adtak nekik ebédet, és most gyűltek össze a kápolnánál, ahol a jövő évre jelentkeztek a feladatokra. (Azt nem teljesen értettük meg, hogy egyszer főznek, vagy rendszeresen, csak évente osztják ki a feladatokat..) Ez a fickó ezen a héten nem is dolgozott, hanem csak jótékonykodott, egyébként turizmussal foglalkozik. Valahol olvastuk blogokon, hogy milyen szuperül tudtak ingyen enni ilyen bulikban. Hát... most, hogy megtudtuk, hogy miről is szól ez az ingyen evés, mi biztosan nem fogunk ilyenen enni, mert ezt a jótékonyságot nem a turistáknak kellene kihasználniuk, hanem a szegényeknek kellene meghagyni. Szerintem ez a jólelkű emberek kihasználása lenne. Jó is, hogy megtudtuk, hogy miről szól ez az egész. Szép tradíció.

(A Lagoa do Fogo, ezt csak ízelítőnek teszem ide, hogy legyen kedvetek végigolvasni ;) )

Kedden, a pihenőnap után újult erővel vágtunk neki a túrázásnak. Sao Miguel túraútvonalai közül csak egy kapott 4 feletti értékelést, egy Quatro Fábricas da Luz nevezetű, szóval ezt mindenképp meg szerettük volna nézni. Viszonylag rövid túra, oda-vissza kell menni rajta, mi szeretjük, ha az elején kell felfelé menni, így lent parkoltunk Agua d’Alto-ban, egy pici faluban. Négy erőművet lehet útközben megtekinteni, a legalsó múzeumként üzemel, ahol csak portugálul van információ sajnos. Felfelé haladva egy hatalmas vízvezeték mellett halad az út, amin látszik, hogy egy ideig toldozták-foldozták, de mára már majdnem teljesen megette a rozsda. Maga a túra egy kellemes patakvölgyben halad, most épp a folyó/patakmeder ki volt száradva. A túraútvonal mentén fut bele az ember az erőművekbe, pontosabban a volt erőművekbe, melyek mára csak romok. Az egyik kissé Angkor wat-os ;)

Na persze azért ez erős túlzás, mert ezek szerintem még egy 5-10 évig fognak állni, utána összeomlanak. Angkor kicsit masszívabban lett megépítve :D

A túra szerintem nagyon izgalmas és érdekes, hogy meg lehet nézni az elhagyatott erőművek épületeit. Fent egy víztározó van, Matyi nagy örömmel kavicsozott. Egyébként szerintem nem jobb, mint a többi túra, ezért nem értem, hogy miért jobb az értékelése. Íme néhány kép:

Most már ebéd ügyben nem kockáztatunk, előre kinéztünk egy jó minősítésű helyet, ahol nagyon finomat is ettünk (végre-végre, azért gyűlnek a jó ételek is):

A hely Lagoaban van és Borda d’Água a neve.

Lagoában a vulkán múzeumba is el akartunk menni, de felújítás miatt zárva volt. Amit persze sem a honlapon, sem sehol nem jeleztek, csak egy cetlivel a bejáraton. De semmi információ, hogy meddig. Nekem ez is elég fura. De így játszótereztünk, valamint még délután kimentünk labdázni a malomhoz, ami közel van hozzánk. Nagyon durva, majdnem baj történt, Matyi ahogy belekapaszkodott a lépcsőnél a falba, az egyik kilazult bazalt-tégla leesett, de óriási mázlinkra csak az arcát horzsolta meg és nem esett rá sehol. Mert marha nehéz volt ám. Matyika csak nagyon nevetett utána, mi viszont mérgesek voltunk, hogy ez az ország semmivel sem jobb, mint mi vagyunk, mert a megjavítás a tégla visszahelyezését jelentette. Ami persze első ránézésre nem látszik, viszont tök veszélyes. Inkább vissza se rakták volna. De a bácsika, aki ma azt mondta, hogy ez a hely mennyivel jobban működik, mint Magyarország, szerintünk nagyot tévedett. Persze egy hetet itt töltve, a hotelben és a látványosságok körül lehet, hogy úgy tűnik, de ez csalóka.

Szerdán tovább haladtunk a listánkon, hogy még miket szeretnénk megnézni, és hát nagyon szuper napunk volt. Ez biztosan felkerül majd a toplistára, olyan jó volt a kirándulás. A Lagoa do Fogo-hoz indultunk reggel, bár elég aggasztóak voltak a spotazores webkamera képei (teljes szürkeség = felhőbe burkolózott hegytető), de azt mondták, elég jó idő lesz, így reménykedtünk. Amikor kiszálltunk az autóból, jól megcsapott a hideg, a hegytető bizony jóval hidegebb mint a part és a szelek is erősek. Jól felöltöztünk és örültünk, hogy tisztul az ég. A Miradouro da Lagoa do Fogo-tól indultunk, itt picit még gyönyörködtünk a tóban, majd elindultunk lefelé. Egy nem kijelölt, de rendkívül egyértelmű út vezet le a tóhoz. Az eleje nagyon meredeken ereszkedik (visszafelé meg emelkedik.... ugye...), de lépcsősen jól ki van építve. Azért nem a legkönnyebb, de inkább csak fárasztó, mint technikailag nehéz. A legdurvább nehézség egy létra a lejtő alján. Minden fordulónál érdemes megállni nézelődni (fotózni - “checked!!!” :), mert a felhők miatt a fényviszonyok is, és az ereszkedés miatt a látvány is változik, sok arcát lehet látni a tónak. Azt elfelejtettem az elején írni, hogy fordításban ez a Tűz Tava, biztosan a vulkanikus eredet miatt (minden tó lehetne amúgy ennyi erővel így elnevezve...). Amennyire szép, annyira nem szabad megfürdeni benne, mert védett terület.

Valahol mintha szennyezettségről hallottunk volna, de most megnéztem és csak azért nem lehet, mert természetvédelmi terület.

Amint leér az ember egy kis köveken mászkálás után két öblön átjutva egy parti sétányra érkezünk. Ezt fentről az ember nem is gondolná. Sétálni annyira nem szuper rajta, mert kavicsos, de a látvány kárpótol. Már fentről is hallani lehetett a rengeteg sirályt, de lent látszott, hogy tényleg nagyon sokan voltak, itt költik ki fiókáikat. Sajnos emiatt marha agresszívek is, az egyik helyen, ahol a kicsik voltak, a sirályok az összes kirándulót támadták. Pontosabban megpróbálták elijeszteni a fejük felett közel elrepüléssel és zuhanórepülésben bombázással, ahol a bomba sirálykaki. Király volt. De szerencsére csak egy helyen voltak kis sirályok, ott átjutottunk anélkül, hogy a bombatámadók betaláltak volna :). A part egyébként a víz tisztasága ellenére sem hívogató, mert a sirályok eléggé bepiszkítják. Közepesen sok kiránduló volt, elviselhető mennyiség, csak a nagyon keskeny ösvények miatt volt nehezebb visszafelé, hogy ki kell mindig egymás elől térni. A táj viszont tényleg szép volt, lentről is, fentről is:

(Reggeli fényekben)

(Dél körüli fényviszonyok)

Itt volt a legértelmetlenebb parkoló is, amit valaha láttunk. A domb miatt nem lehetett bemenni autóval. EUs pénz rulez:

A tó után felmentünk még a Barrosa kilátóhoz, ahonnan a sziget mindkét oldalán látszik az óceán és a Lagoa do Fogo, fenséges látvány. El is sétáltunk egy mini útvonalon, innen még a Vila Franca do Campo melletti Ilhéu is jól látszik (híres krátersziget, rajta van még a listánkon).

(A tó fentről)

(Háttérben az Ilhéu de Vila Franca do Campo)

(Két oldalon az óceán)

És végül elmentünk a Caldeira Velha-ba, a túra után jött a megérdemelt lazulás. A Caldeira Velha egy termésetes hőforrás, ahol természetes medencékbe ömlik a forró/meleg/langyos víz, és lehet benne kellemesen lazulni. Sajnos Matyi utálta, így külön-külön fürödtünk és játszottunk Matyival. Meglepő módon a program kavicsdobálás volt :). A Caldeira Velha-ba a belépő csak 2 órára szól, de nem olyan nagy a hely és pont elég is. Mondjuk kifelé senki nem nézte, nem tudom mi lett volna, ha tovább maradunk. Itt csak 1 kép készült, mert értékmegörzőbe pakoltuk a holminkat, de azt azért megmutatom. Elég jó érzés a forró vízben ülni egy völgyben elterülő erdő közepén.

Eléggé sokan voltak , de nem volt zavaró. A vicces egyébként, hogy csak kocsival lehet ide jönni, de van van 15 parkolóhely. Szóval mindenki az úton parkol. Egyébként épülőben van egy nagy parkoló, szerintem egy-két hónap múlva már nem kell az út mentén bajlódni.

És ami nagyon durva: megint az időjárás változékonysága. Reggel pulcsi-kabát kellett, délután fürdőruhában voltunk. Ok, kb 200m-rel alacsonyabban, de azért ez durva. Reggel azt hittük, hogy nem lesz ebből fürdés, és mégis. 

Csütörtökre viszont megint 17fok lett plusz eső, de úgy elfáradtunk ettől a naptól, hogy nem is esik rosszul egy pihenőnap!

Május 31-én pénteken kinéztünk egy körtúrát Maia mellett magunknak. Fura egy túra volt ez, mert az eleje egy domb megmászása, majd lemászás a dombról, ami mérsékelten érdekes, egyébként szép, csak kicsit el vagyunk kényeztetve a nagyon szép túrákkal. Az a helyzet, hogy ha egy túra megmászat velem egy hegyet, akkor nem rossz, ha van a hegytetőn valami jutalomfalat :). Mondjuk kilátó. Vagy vízesés vagy valami izgalmas bármi. Itt egy autóút volt :D. Lefelé menet azért volt szép kilátás, de csak a vége felé.

Az vicces volt, hogy éppen akkor nyírták a füvet a túraútvonalon, amikor mentünk, szemből jöttek, munkájuk eredményeként ilyen frissen nyírt füvön sem túráztunk még sosem. Viszont a frissen nyírás csak egy ideig, pontosabban egy lépcsősor feléig tartott. Hogy miért onnan kezdték a munkások, azt örökre homály fogja fedni. Valami ilyet tudunk elképzelni: “Te, Józsi (vagy Joao), gyere már!” “Jólvanna, még lenyírom a lépcsőn” “Hagyjad, jó az úgy”.

A túra második fele jobb, mert az a tengerparton megy, és szép a kilátás, valamint maga az útvonal is.

Ezt a túrát igaziból azoknak ajánlanám akik szeretnének egyet sportolni, vagy ha nem az edzés a lényeg, de Maia érdekel valakit, akkor a part menti szakaszt ajánljuk.

A túra után megebédeltünk a Fim de Seculo nevezetű étteremben, mert valahol olvastuk, hogy jó. Ettünk egy jó haltálat, finom friss grillezett halakkal. A helyzet az, hogy itt ennyi a tudomány a legtöbb helyen. Nagyon finom volt, de ez nem a portugál konyhaművészetet dícséri, hanem a jó alapanyagokat. Viszont nagyon kedvesek voltak velünk, Matyika felfalta a kivit a tálról és hoztak neki külön egy tál gyümölcsöt.

Amikor végeztünk, nagyon vacilláltunk, hogy bemenjünk-e hazafelé a másik teaültetvényre, de végül bementünk. A neve Chá Porto Formoso.

Kisebb és családiasabb, mint a Gorreana, ennek minden előnyével és hátrányával. Volt filmvetítés és vezetés (5-5perc), ami érdekesebb volt mint a Gorreana-n, de a gyár állt, így csak elmesélték a működést, amit a Gorreana-n láttunk is. Nagyon érdekes volt, hogy megtudtuk, hogy az intenzitás attól függ, hogy a hajtás melyik leveléből készül a tea (a legfelsőből lesz a legintenzívebb tea), valamint minden évben az első szüretből (április) a leveleket keverik és egy különleges teakeverék lesz ebből. Maga az épületegyüttes nagyon barátságos, platánsorral övezett, nagyon szép.

De túraútvonal ekörül nincsen. Egy szóval, ha valaki csak egybe tud elmenni és nem szeretne körbetúrázni, akkor ezt javasolnám a családias hangulat miatt, de ha sétálna is egy nagyot, akkor a Gorreana-t. Mindkettő nagyon jó volt egyébként. Jól be is vásároltunk mindkét helyen teából.

Viszont egy kis helyreigazítással tartozom: utánaolvastunk, és az egy nagy csúsztatás, hogy csak itt, az Azori-szigeteken van Európában teaültetvény. A hivatalos honlapon is azt írják ki, hogy “...the oldest, and currently only tea plantation in Europe”. Na csak random rákeresve is talál az ember legalább másik 2-3-at. Van egy Szocsiban, Angliában és Svájcban is. Valaki itt nem mond igazat... vajon az azoriak, vagy az gugli az?

Szombaton elmentünk a Capelas-Calethas közötti egyszerű kis túrára, mert láttuk, hogy Calethasban van egy remek játszótér, így a hurciban utazás után Matyinak is lesz egy kis jutalom. Viszont ez egy egyenes túra volt, Zozó visszafele is megjárta, hogy el tudjon jönni értünk autóval. A túra az elefánt sziklára néző Pedras Negras kilátótól indul és szinte teljesen lapos, könnyű túra, 6,5km. Nem is nagyon izgalmas, csak egy-két érdekesebb látnivaló van mellette. Mondjuk végig az óceánparton fut, ami egy folyamatos szép látványt azért nyújt. Útközben van a Pocos-nál egy régi bálnafeldolgozó gyár-rom, valamint az úton messzebb egy kápolna egy sziklán, valamint egy kráter a tengerparton. Ezek szépek, de ez sem az első túrák között lesz, amit ajánlani fogunk.

(Bálna parta vontató csörlő)

A végén ott volt a szuper játszótér, és mint kiderült itt ezen a napon volt gyereknap, szóval a calethasi gyerekekkel bandázhatott Matyi, lufikkal meg ugrálóvárral. Sajnos kicsit mostanság fél más gyerekektől, túl sok itt az üres játszótér és megijed, ha jön egy nagyobb és gyorsabb a csúszdára, fel sem mer menni, ha más is ott van. Remélem ez is hamar elmúlik, mint az eddigi nehézségek.

Vasárnap bementünk Ponta Delgada-ba, a havonta egyszer (a hónap első vasárnapján) a Relvao-ban megtartott bolhapiacra. Nézelődtünk egyet, Matyi kapott egy Vasco nevezetű Duplo kutyát, de amúgy aki egy hetet van itt, az ezt nyugodtan kihagyhatja. Abban, hogy ilyen sokat vagyunk itt, az a jó, hogy ilyen napokat is tudunk tartani, amikor csak lézengünk, eszünk egyet és pihenünk. Amúgy egy egész jó piri-piri csirkés helyen ettünk a kikötőben (Ramires). Nem itt akartunk, csak kiment a fejünkből, hogy vasárnap kevés hely van nyitva. De mivel ezt is terveztük egyszer meglátogatni, így ez is jól sült el. A lényeg, hogy minden napra kell B terv. És C. És nem árt egy D sem.. :)

Ma, hétfőn szakad az eső, itthon maradtunk, jó is a pihengetés. Főzögettem, játszottunk, tervezgettük a többi napot. (Ami nagyon bonyolult egyébként, mert elég rossz itt az információ a top10 látványosságon kívül minden másról. Például a google maps itt nagyon rosszul teljesít. Ha valakit érdekel a maps.me-t töltöttük le és az egészen jó, a túraútvonalak tökéletesen rajta vannak, valamint a parkolók is, nem mint a google mapsben.)

Egyébként kicsit fáradunk, szóval mostanában több pihenős-félnapos túrás napot csinálunk. Az a fura, hogy a telefonom szerint a teljes utazás alatt átlagosan 6,5km-t mentünk eddig egy nap. Azt hittük többet. Talán a plusz 13kg miatt tűnik többnek. Meg persze ugye a +/- 150-200m szintkülönbséggel már a 6,5 km sem annyira kevés :)

Kedden pihenőnapot tartottunk, szerdán pedig reggel a Janela do Inferno túrát terveztük délelőtt megcsinálni. Sajnos azonban esőre és egy gyökeresen megváltozott időjárásjelentésre ébredtünk. Ezért olvastuk egyszer valahol, hogy az azori időjáráshoz kell egy kis humorérzék és egy jó adag rugalmasság. No hát úgy találtuk ki, hogy akkor elmegyünk egy ilyen esőnapos programra, Ribeira Grande-ba az emigrációs múzeumba és a likőrgyárba. Az emigrációs múzeum nagyon érdekes volt (Matyinak csak bőröndmúzeumként emlegettük és tetszettek is neki a bőröndök :) Sok érdekes dolgot tanultunk, például, hogy az USA-ba és Kanadába kivándorló azoriak kezdetben bálnavadászok voltak, vagy hogy Hawaii kedvenc fánkfélesége, a malassada igaziból azori, vagy hogy Faial szigete több négyzet km-rel megnőtt a XX. századi földrengés során (valódi képekkel szemléltetve ez nagyon erősíti az emberben, hogy mennyire kicsik is vagyunk a Föld erejéhez képest). Valamint az is kiderült, hogy azért az Azori-szigeteken sosem volt könnyű az élet. A múzeum egyébként a régi halpiac épületében van, maga az épület is érdekes szerintem.

A Mulher de Capote likőrgyárban vezetés nincs, de meg lehet nézni a sok-sok likőrös hordót, lehet kóstolni és persze vásárolni. Isznak itt valami rizslikőrt, ami annyira finom, amennyire rosszul hangzik. Komolyan. Szerintem szörnyen hangzik, a bio rizsitalok jutnak eszembe, ha meghallom, ám nagyon jó. Kicsit tejberizs íze van és fahéjjal isszák, ami erősíti a tejberizs érzést, nagyon finom.

Gondoltuk, hogy ne így záruljon a nap, elmentünk a TSZ étterembe. Ettünk egy 2 fős hamburger tálat, ami nagyon finom volt, de a meglepetés akkor ért bennünket, amikor kijött a számla és nem fejenként volt 7,5 EUR, hanem a tál összesen. És még a nap is kisütött. Tanakodtunk, és megbeszéltük, hogy csak elmegyünk a tervezett túrára. (Teli has ide vagy oda, csak azért is megcsináljuk ;) ).

A Janela do Inferno annyit tesz, a pokol ablaka. Az azoriak nagyon nem jók az elnevezésekben, mert ugyanolyan és hasonló nevű dolgokból több is van ezen a szigeten és a többin is, zuglóiként nevezzük ezt csak “Csömöri út effektusnak”. Például: a túra Remédiosban indult, és amúgy mi is Remédios mellett lakunk csak ez nem ugyanaz. Santa Barbara nagyon menő itt, eddig 4 ilyen várossal és tengerparttal találkoztunk, tök messze egymástól. A pokol szája és a pokol ablaka ugyebár teljesen máshol vannak. És a Santo Antonio... na jó nem sorolom :)

A túra szuper volt! Mindig a Matyicipelő ember fárad el jobban, ezért ez most Zozónak volt durvább, de ettől még szép volt nagyon. Régi akvaduktok mentén kell túrázni, vannak alagutak, izgalmas a táj.

Sajnos csak az utolsó szakasz ilyen jó, a többinél pedig a Ponta Delgadara nyíló kilátás kárpótol a kicsit unalmas caplatásért. A túra csúcspontja a Janela do Inferno maga, ami egy barlangból ömlő vízesés, ami alatt kedves kis tavacska áll. Kavicsokkal, ha értitek, mire gondolok :).

Szóval ez Matyinak kánaán volt, elég sokat eljátszottunk itt, majdnem el sem tudtunk jönni, csak egy kis közös énekléssel lehetett kiengesztelni, szóval visszafele túra közben énekelni kellett :D. Egyénként egész túra közben csak a végponton találkoztunk másokkal, egy 4 fős csapattal és egy egyedül túrázó sráccal, aki nagyjából 2mp alatt nézte meg azt, amiért 4km-t jött. (“Checked!!”). Szóval jó nyugalom volt, marhák csak messze voltak, bár egyszer az úton volt egy, de nagy megkönnyebbülésünkre pont előtte elkanyarodott a túraútvonal. Ez a túra nagyon izgalmas elemeket tartalmazott, és teljesen más volt, mint a többi, amit eddig láttunk, szóval csak ajánlani tudjuk!

Pár izgalmas elem:

05.30 csütörtökön Mosteirosba mentünk, csak délelőttre. Napos időt írtak, jó lesz strandolni, vagy legalábbis lábat áztatni - gondoltuk. Jó is volt :)

Mosteiros az egyik legnyugatibb település, innen jól lehet majd egyszer naplementét nézni. Arról híres, hogy van jó strandja. Természetesen fekete homokos, a vulkáni kőzetek miatt. Ééés... most megértettük, hogy miért jobb a fehér homokos tengerpart. A felete homok nagyon szép egyébként és semmi baj nem lenne vele, csak ami amúgy logikus, csak nem gondoltunk bele: napsütésben kicsit meleg. A levegő amúgy nem volt forró, fürdeni kifejezetten hideg lett volna a szél miatt, ám a homok borzasztó forró volt. Odafele még hagyján, de az a fél óra, amit ott töltöttünk elég volt, hogy alig tudjunk kimenni a homokból, úgy égetett. Ilyet én még csak a Taj Mahal márványpadlóján éreztem, hogy rohanni kell az árnyékhoz, mert megég a talpam... A víz térdig teljesen jó volt, sajnos elég hullámos, Matyi félt is tőle, amikor elérte egy hullám a lábát kiakadt és onnantól csak mondta, hogy “ki-ki”, vagyis menjünk már ki a vízből. Na de a homokkal jól játszott, a Lada Nivája nagyon jól ment a homokban is ;).

Aztán tovább sétálgattunk és elmentünk a helyi piscinas naturalishoz, ezek a természetes strandok. Hát ez nagyon menő!!! A sziklák közt kis “medencék”, amiket dagálykor megtölt a víz és nagyon jó lesz egyszer (remélem) megfürdeni benne. Most ebben is csak a láblógatás maradt :).

(A méretek szemléltetése végett ezen a képen Zozó is rajta van :) )

Sajnos a helyen, ahol ebédelni akartunk, nem volt szabad asztal, így hazamentünk és főztem egy kis bacalhau fasírtot. De abba az étterembe és Mosteirosba is szeretnénk visszamenni!

Ezzel a negyedik hétnek is vége lett - és már májusból is csak egy nap maradt...

Május 24. pénteken (csak azért írom le, hogy legyen támpont, ha valamit egyszer majd keresek) kitaláltuk, hogy ez a két gyönyörű tó annyira szép volt, hogy most megpróbáljuk ismét a Boca do Inferno-t megnézni. Szép időt írt mára is, egy picit előbb is indultunk, gondoltuk, hátha ma lesz parkoló. Szépen mentünk is felfelé a “szokásos” úton, amikor is egyszer csak belementünk egy felhőbe. (Eszünkbe is jutott a tegnapi szöveg, hogy a kilátás a szuper hotelből ma nem lenne szuper.) A Boca do Infernonál (pokol szája) nagyon sok üres hely is volt. (A kilátópont, amikor felhőbe burkolózik, sokat ér... Ausztriában Salzburgnál voltunk már egy ilyen helyen, Szlovéniában pedig a Bohinji kihagytuk, mert ott volt webkamera a felvonó aljánál...) Szóval ismét továbbmentünk. Kitaláltuk, hogy akkor lemegyünk Sete Cidades-be és megnézzük a tavakat, odafelé van egy-két kilátó, lent meg azt olvastuk, hogy milyen szép kis falu és milyen szuper a játszótér, szóval gondoltuk, akkor elleszünk. A Miradouro Santiago (Santiago tóra néző kilátó) magasságában már sütött a nap (felnézve a hegy még felhőben volt amúgy). Így a Lagoa Santiago vizén gyönyörűen csillogott a nap, egy szép nyugis kilátó ez:

A tavak mellett sétálgattunk egyet, megnéztük a kacsákat, kenusokat, dobáltunk kavicsokat (az új kedvenc szórakozásunk). Íme két kép a hídról, amin már tényleg látszik, hogy melyik a kék és melyik a zöld tó.

(Amúgy ez egy tó csak két kráterben van, ezért 8-as alakú. Jó nagy vulkánkitörés lehetett, aminek ekkorák a kráterei... de nem értem, miért mondják két tónak...)

Majd elindultunk megkeresni a játszóteret. Már azt hittük, megbolondultunk, 3 ember is elmondta, hogy hol van, de sehol nem találtuk. Majd egyszercsak belebotlottunk egy helybe, ahol már voltunk kétszer és rájöttünk, hogy a játszó le van dózerolva. De legalább az egész falut bejártuk és megnéztük a híres templomot is:

De ennyi itt a látványosság. Ja nem. Vannak még marhák is:

(Az azori gyerekeknek plüssmarhájuk van amúgy. Matyinak is hagytak itt egy műanyag marhát játszani. Mondjuk több lakik szerintem a szigeten, mint ember, szóval jogos ;) )

Mások nagyon dicsérték, nekünk ez egy ilyen kis melléklátványosságnak elment, de ez a város (falu) nem annyira elbűvölő, mint mondjuk Furnas. Szomorúságunkban a templom melletti büfében ettünk ebédre egy szendvicset és megbeszéltük, hogy mivel ragyogó napsütés lett közben, újra nekifutunk a Boca do Inferno-nak. Éééés igen, sikerült :). Volt parkolóhely, szépen el is tudtunk sétálni. Lementünk a Lagoa Canario-t megnézni, egy pici helyes tavacska (meglepő módon egy kráterben), hortenziákkal körülvéve, gyönyörű lehet virágzáskor, majd utánajárok, mikor virágzik. (Most csak úgy ímmel-ámmal virágzik.) Az odafele sétaút egy szép fenyőkkel szegélyezett úton visz, olvastam, hogy beljebb is lehet parkolni, de mi ezt a szép sétát nem akartuk kihagyni. Aztán egy gerincen kell végigmenni és bizony valóban nem véletlenül jön ide mindenki. Ez tényleg elbűvölő.

És ahogyan az látszik, ma 3an voltunk csak fenn éppen a kilátóponton, a végén jött csak egy amerikai pár, ami kapóra jött, mert lefényképeztük egymást (ide sajnos csak a telelefonos képeket tudom betenni, mert telefonról írom, de majd személyesen mutatunk képet magunkról is, az a fényképezőgéppel készült.). Szóval jó, hogy ma mentünk és nem tegnap a tömegben. Valószínűleg mindenki az időjárás előrejelzés alapján ment és a héten tegnapra írták a legnaposabb időt, mára picit rosszabbat (ami igaz is volt).

Visszafelé láttuk a térképen, hogy körbe lehet menni, bár nem hivatalos túraút, de gondoltuk, megpróbáljuk. Mondtam is, hogy nem is értem, miért nincs itt hivatalos túraútvonal. Hát azért nincsen, mert kissé kimosta a víz az ösvény közepét és így a terep vége nem éppen könnyű, nekem kicsit ijesztő is volt, de azért végig lehetett csinálni. Esőben erre ne menjen senki. De tartom, hogy tök jó lenne itt egy körtúra, mert a Boca do Inferno-n kívül van még 2 elég jó kilátópont (nem annyira kiépített persze).

(Itt épp félek lejönni)

És még így is hazaértünk 3-ra. Végül ez a nap is jól jött ki, bár kétszer is elszomorodtunk, hogy nem sikerült valami. Matyit meg itthon kárpótoltuk duplo játszótér építéssel a kimaradt játszózás miatt.

Szombaton nagy várakozásokkal indultunk neki a Senhor Santo Cristo dos Milagres ünnepségnek. Tervünk az volt, hogy délután megyünk be a kis körmenetere, és estig maradunk, hogy megnézzük a kivilágított teret. Hú, hát ez nem pont az volt, amire számítottunk. Ez egy falusi búcsúhoz állt legközelebb... Az ereklye és a körmenet ugyan ott volt, de iszonyat tömeg, sok öreg rosszul is lett, mert sütött a nap, az emberek kezében a másfél méteres gyertyák olvadoztak, félbehajlottak.

De ezen kívül ringlispilek, popcornárusok, parfüm és Lois Vottyon árusok (hasonlóak mint otthon) és egyéb vásározók, büfékocsik voltak. Ráadásul a büfék nem is nagy választékkal. Kicsit el is szomorodtunk, mert ennél sokkal jobbra számítottunk. A közönségről pedig csak annyit mondanék, hogy hasonló, mint nálunk május elsején: “Mindenki egyért, egy mindenkiért. Május elseje a szeretet ünnepe...” Azért egyelőre a holnappal még várok, lehet hogy ez a bulizós tömeg volt, és holnap más lesz. Mindenesetre nem maradtunk estig, mert lehet, hogy szép kivilágítva, de  ebben a forgatagban nem akartunk plusz 2 órát eltölteni. Viszont elsétáltunk a kikötőbe, ahol egész jó éttermeket láttunk.

Vasárnap volt a nagy ünnep, amikor - idézek a máshol olvasottakból - Ponta Delgada egész belvárosát virágszőnyeggel borítják be a körmenetre. Ezt a részét már nagyon vártuk és nem hagytuk lehangolni magunkat az előző nap vásári hangulatával. És tényleg más is volt, amit mi ezen a napon tapasztaltunk.

Délben indultunk otthonról és megebédeltünk egy 4Platanos nevezetű étteremben (szuper, ld. gasztro bejegyzés). Utána mentünk csak be Ponta Delgadába, ahol még a tömeg előtt meg akartuk nézni a belvárost. Valóban, mire odaértünk olyan fél 3 magasságában, már minden készen állt az ereklye körmenetére. Gyönyörűek voltak az utcák, de le szeretném szögezni a fenti pátoszos idézettel szemben:

1. Csak a körmenet útvonala van feldíszítve
2. A díszítés 90%-a (ha nem több), nem virágszirom, hanem faforgács, ami színesre van festve, és messziről elmegy virágsziromnak. Egyébként valamilyen tűlevelű zölddel van az alap elkészítve.

Ez persze nem von le az értékéből, tényleg gyönyörű, és a vásári hangulat is eltűnt.

Először a templomhoz mentünk, ahol az ereklye van és be is fértünk megnézni, íme:

Majd végigsétáltunk a körmenet útvonalán. Ami érdekes, hogy annyira sokan lesznek várhatóan, hogy az emberek a stratégiai fontosságú helyeken ott hagyják a székeiket, hogy a stratégiai pillanatban elfoglalhassák azt.

A sétánk során egyébként még kb 2 óra volt hátra a körmenetig és sok helyen (főleg az elején) már ültek az emberek (a tűző napon). Azért ez elég erős, a vége felé sokkal szellősebb volt minden utca, nem értem miért nem mennek arra a részre, kicsit később. Kicsit hasonlítanak ebben a magyarokra is. Legyen tuti a hely, inkább várjunk órákat.

Na és néhány kép a díszítésről. Nekünk nagyon tetszett, és az is, hogy mindenki nagyon vigyáz rá. Nem lépnek rá, csak az átkelőhelyeken, ahol csak örökzöld van, és ott is finoman.

Az a tippünk, hogy vannak részek amit kicsit rosszabb minőségben (de ez is szép!!) az önkormányzat csinál meg,

de ahol laknak, ott a lakók. Mondanom sem kell, hogy azok a legszebbek, és ott élő virággal rakják ki az örökzöldek közt. Ilyen a sablon:

És ilyen, ahol tényleg virággal szórják fel (ezt locsolták is, hogy ne szárítsa ki a nap):

A konzervatórium előtt pl ilyen volt:

És van, ahol nem annyira voltak kreatívak:

Még az is érdekes, hogy az üzletek kirakatát is ar ereklye képeivel díszítik, tisztelgésül a csoda iránt. Itt például egy sajtboltot:

Jó volt nagyon. Utána pedig, mivel ez amúgy gyereknap volt, bementünk egy cukiba és Matyi megkóstolta élete első fagyiját. Sajnos nem egy túl jó fagyi volt, de másnap újra próbálkoztunk, az jobb is volt. És a körmenet legelejét láttuk, de végtelen tömegben jöttek a piros mellényes férfiak, sokkal előbb, mint a körmenet kezdete ki volt írva, valamint a tömeg is sűrűsödött, így a gyereknap keretében átmentünk egy csúszdához, tóhoz, kacsákhoz és kakasokhoz. Megbeszéltük, hogy

1. Láttuk az ereklyét
2. Végigmentünk a körmenet útján
3. Láttuk a körmenet elejét és cserkészeket is vonulgatni.

Ez végülis a körmenet összes eleme, csak nem egyszerre, hanem külön-külön :) Ha valaki kérdezi, miért más gyerekkel utazni: hát ezért. De nem éreztük túl nagy lemondásnak ezt, így is jó napunk volt nagyon.

Hétfőn jöttek a földi örömök, vagyis a tea élvezete :). Ugyan az ünnepségsorozat még folytatódott, de ennyi elég volt, szóval a Chá Gorreana-t céloztuk meg kirándulásként. Gondoltuk, hogy Ribeira Grande-ban az emigrációs múzeumot megnézzük még, de az az ünnep miatt zárva volt. Így csak a teaültetvény maradt, így utólag elég is volt egy napra egyébként ennyi program. Itt már sokan voltak, beindult a szezon (mondjuk legalább tényleg jó is az idő). Annyit érdemes tudni, hogy Európában csak az Azori-szigeteken van teaültetvény, amikor a narancstermelésnek befellegzett, kitalálták, hogy megpróbálják a tea termelését. Hívtak is kínai mestereket, akiktől megtanultak mindent és azóta is virágzik az ágazat. A látogatóközpont maga a teagyár, minden folyamatot élőben és élesben meg lehet nézni, nagyon érdekes.

A végén teakóstoló vár, lehet vásárolni is, mi még a másik teaültetvényt is megnézzük Porto Formoso-ban és utána döntünk, hogy melyikből vigyünk ajándékba.

Van egy túraútvonal, ami a teaültetvényen visz keresztül, mi ezt végigjártuk. Talán a túraútvonalak közül eddig ez volt a legszebb. Volt kaland is, mert egy tehenész gazda épp a túraútvonalhoz vitte ki a teheneket legelészni, és a túraútvonal 100m-e beleesett a legelőbe, és a villanypásztorral el is vágta az utat. Szóval pulcsi a villanypásztorra - átlép - el a tehenek között - még egyszer villanypásztorozás. Ők most úgy gondolták ez a legelő - kit izgat, hogy ez a ez egyik legnagyobb látványosság melletti túraútvonalat vágja el? Vannak vicces dolgok :)

Hazafelé beugrottunk még a Santa Iria kilátópontra, mert eddig többször elmentünk mellette, de sosem volt jó idő. Tényleg szép a kilátás, de mondjuk csak egy kicsit szebb, mint a teraszunkról :)

Szóval most az utóbbi pár napban is nagyon sok mindent láttunk és egyelőre még mindig nagyon sok látványosság hátra van, sőt újakat is kinéztünk, szóval nőtt is a lista...

Zozó ötlete alapján most írok egy külön bejegyzést az ételekről. Végülis tényleg nagyon fontos, hogy milyen a gasztronómia egy országban.

Összességében azt kell mondjam, hogy eddig nem tartjuk valami fenékreülősen különlegesnek a portugál konyhát. Jókat eszünk, de egy francia vagy olasz konyhához nem is mérhető. Ami nagyon jó, hogy rengeteg a hal és a tengeri herkentyű, amitől elvileg jó egészségesnek kellene lenni, ehhez képest az iskolás csoportok minimum fele elhízott, és a felnőttek között is sok a túlsúlyos. Valószínűleg ez azért lehet, mert köretnek krumplit, jamgyökeret és taro-t esznek, valamint, mert sok kolbász és hurkaféleséget és hal mellett sok húst is esznek. Most amúgy nem vagyok pontos, mert ez inkább az Azori-szigetekre igaz, Lisszabonban nem teljesen ez volt a helyzet. Azóta ez a gondolat erősödött bennünk: annak ellenére, hogy a végtelen óceán veszi körül őket, állandóan húst esznek. Szerintem többet, mint halat.

Akkor először Lisszabonról, hogy időrendben haladjunk:

Ami nagyon tetszett, hogy kétszer is ettünk polipot és mindkettő esetben isteni puha volt, semmi nyoma nem volt rágósságnak, ahogy ezt már egy-két helyen tapasztaltuk. Pedig az egyik csak egy konzerv volt, azt ajánlották a boltban (a pakolófiú) és tényleg szuper volt. A másik esetben a Time Out piacon rendeltünk polipot és itt chips volt a köret. Nem egészséges, de finom volt.

Lisszabonban a legtöbb helyen kis apróságokat szolgáltak fel ebédre, ami jó volt, mert 2-3 ilyennel (nem merem tapasnak nevezni, de az) jól laktunk, de nem teltünk el túlzottan. A legjobb étterem a Pharmácia nevű volt, egy gyógyszertári múzeum mellett:

Ez igaz a halra is egyébként, amit egyik nap ettünk. És a hal mindig friss és finom. (Remélem ezt később is így fogom gondolni.) A lisszaboniak tényleg úgy falják a natát (a vaníliás kosárka), mint kacsa a nokedlit, a metrón, és mindenfelé ezt eszik reggelire. Szóval ez nem csak turistacsalogatás, hanem tényleg ezt eszik.

A boltban az élelmiszerek nagyon nem mások, mint itthon, a kenyerek viszont rosszabbak. Csoki nem igazán van, maximum egy-két nemzetközi fajta, inkább kekszek vannak mindenfelé (Matyi örömére). És rengeteg konzerv. Lisszabonban is és az Azori-szigeteken is. Mindenféle halból és mindenféle ízben. És jó áron. A legolcsóbb is simán hozza a Rio Mare minőséget, az otthoni piacos árhoz képest fele annyiért, dupla akkora mennyiségben.

Az Azori-szigeteket inkább témakörökre bontom.

Húsos ételek - sajtok - köretek

Az Azori-szigeteken köretként krumpli helyett a jamgyökér és a taro a menő. Itt a specialitás a marhahús (MINDENHOL marhák legelnek), van egy nagyon erős sós ízű Sao Jorge nevezetű sajt, és a véreshurka valamint a kolbász. A sajt finom, nem javasolt mást enni hozzá, mert annak az íze nem fog érződni, a marhahús az eddigi tapasztalataink szerint tényleg finom. Mindenki istenítette a helyi TSZ éttermét, ahol a steaket a mennybe menesztették, mi is kipróbáltuk, elég jó volt, de ez sem agyeldobósan. (Őszintén szólva mindkét marha szelet, amit a Parque Atlantico food court-jában ettünk, sokkal jobban ízlett.)

A hurka-kolbász téma kicsit bonyolultabb. Összefoglalva a magyar sokkal jobb. A véreshurka kicsit édeskés, nekem amúgy ízlik, a kolbászok azért mások, mert nincs darálva bennük a hús. Van ahol kockázva, van ahol pulled pork szerűen van a hús füstölve. Nem rossz, de ettem már jobbat. Vannak kolbászkrémek és húskrémek, amik finomak szendvicsnek, illetve jók a szardíniakrémek (Matyi új függősége). De amúgy hallal nagyon nem lehet melléfogni itt. De majd a halakról külön.

Furnas-ban a helyi nevezetesség a cozido (amit tök helytelenül vulkánpörköltnek fordítanak, de semmi köze a pörkölthöz.. no de legalább van köze a vulkánhoz :) ). Szóval a nagy különlegessége, hogy egy nagy fazékban előkészítenek egy húslevest, reggel elviszik a Furnasi tóhoz, ahol a földbe mélyesztett csövekbe beleteszik és itt a vulkáni gázok-gőzök 5-6 óra alatt megfőzik. Délben kiássák és viszik az étterembe felszolgálni a népnek. (A tippünk sajnos, hogy kevesebb a cozido mint a nép, szóval lehet hogy máshol is főznek...). Egyébként elég finom, de egy magyarnak annyira nem különleges, a leveshús van felszolgálva a leveszöldséggel. Annyi, hogy sokféle hús van benne: csirke, sertés tarja, hasaalja, kolbász, hurka, oldalas. Finom volt és rendkívül laktató.

Savanyúság (???)

Ami viszont rettenetes: van valami sóban eltett kaliforniai paprika, az olyan sós, hogy percekig nem térek magamhoz ha véletlenül bekapok egyet. Értelmezhetetlen. Ez kinek jó? És úgy szervírozzák, hogy rátesznek 2 szeletet a húsra vagy köretre. De minek?

Vettünk egyet, amikor még nem tudtuk, ilyen NE vegyen senki, ha erre jár!

Gyümölcsök

Gyümölcsből az ananász a nagy menőség Sao Miguelen, Santa Marián valami sárgadinnyeféle, illetve jó még a banán, ami itt terem és másmilyen, mint otthon. Próbáltunk még valami naspolya féleséget (Loquat néven fut a neten), ez nagyon nagyon finom, kicsit a sárgabarackra hasonlít, csak keményebb és lédúsabb és savanykásabb. Csak néhány másmilyen gyümölcs van, mint otthon, de eddig csak a nasper-t (a fent említett naspolya féleséget). Viszont a narancs és mandarin is helyi eredetű, ennyi az érdekesség.

Halak

Az a haltál, amit Capelasban ettünk isteni volt, valamint általában minden hal, amit eddig ettünk. 

Frissítés: pont ma sikerült egy remek helyen (4Platanos Santo Antonio-ban) egy hiperszuper ételt ennünk. Egy arrozvde marisco nevezetű ételt ettünk, ami rákos kagylós rizottóféle, de sokkal levesesebb. Hát mennyei volt. És a helyről a kilátás is. (Itt szeretném megemlíteni, hogy mennyire a szívemhez nőtt ez a szép része a szigetnek, itt ugyan keskenyebbek az utak, de platánok övezik sok 10km-ekem keresztül és gyönyörű virágok nőnek a platánok között.) Íme az étel:

És a kilátás:

És néhány kuriózum:

A helyi Tesco-ban (Continente) van kitéve a halpultra cápa. A piacon árulnak murénát is.

Egy szóval itt a tengeri ételek jók. Santo Espiritoban (Santa Marian) ettük az egyik legjobbat, valami hagymás petrezselymes olajat adtak meglocsolni a frissen egyben megsütött kis halakat, mennyei volt.

Fast food

Megkóstoltuk a helyi specialitást, a bifanát. Már szemeztünk vele egy ideje, szinte mindenhol ezt adják, ráadásul az úton hazafelé van egy ház udvarán egy büfé-kisbusz, amire az van írva, hogy Mistery Machine és régebben ebből bifanát árultak, szóval ígéretesnek tűnt ;). Remediosban pedig van egy csak vasárnaponként kinyitó büfékocsi, ahol a helyiek pacskerban és mackónaccerben állnak sorba a 35cm átmérőjű bifanáért, de ez nem volt annyira bizalomgerjesztő, így vártunk az első tömegrendezvényig, ahol legalább biztosan frisset adnak. Szóval kiválasztottuk a Bifanakirály elnevezésű büfét és hárman rendeltünk egyet, mert ugyan ez csak 25cm átmérőjű volt, de elég volt ez hármunknak. Hát... ez pontosan az, amire számít az ember. Egy szelet natúr sertésszelet egy burgerben, gitárburgeresítve, de sajt helyett chips van benne (de ez a vékony szálakra vágott chips) és csalamádé helyett pedig sima káposzta. Elég finom volt, de ebből is elég volt egyszer. Amúgy a hotdogot is chips-szel rakják tele. Érthető az elhízás.

Ami viszont ízlett mint fast food: fagyasztva árulnak hamburgerhúst (Salsicor, szerintem ez azori márka, láttam ilyen üzemet - de ennek nem jártam utána), ami nem gyíkhús, mint Gárdonyban (ugye, srácok?), és van egy helyi kenyérféle specialitás a bolo levedo, ami valahogy önmagában nem annyira finom, de így hambinak elkészítve tök jó.

Édességek

A nata hozza a tőle elvárhatót :). Csokiban szánalmas a választék. Van egy híres süti, a Queijadas da Vila, ami Vila Franca do Campo sütije, jó cukros édes kicsi süti, ez nekünk ízlett.

Italok

Az üdítők közül a Kima maracuja nagyon jó, van valami narancsos helyi, az szörnyű (Laranjana vagy ilyesmi a neve).

Teából a Cha Gorreana finom nagyon.

Egyelőre ennyi dolgot kóstoltunk. Azt kell mondjam, hogy a táj szépségében erősebb az Azori-szigetek, mint gasztronómiában. Remélem javítanak még a jelenlegi állásukon.

Most jöttem rá, hogy még két napot kihagytam a Lisszabon beszámolóból.

Az ötödik napon tartottunk egy kicsit nyugisabb napot, elmentünk a Cristo Rei-hez, a Krisztus-kiály szoborhoz. Kitaláltuk, hogy komppal megyünk (a közlekedési anomáliák és az élmény része miatt), és ismét belebotlottunk a rendszer viccességébe. Hiába volt kártyánk, venni kellett egy-egy újat, mert a kompra nem jó a mi kártyánkon a jegy (pedig 15centtel még drágább is). Na nem baj, vettünk, de mikor megkaptuk, megláttuk, hogy a kártya egy az egyben ugyanolyan :D. Már csak nevettünk. A komp jó koszos volt, de Matyinak tetszett, majd felbuszoztunk a szoborhoz. Ide azért érdemes feljönni, mert az Április 25-e hídra nagyon jó kilátás nyílik:

A két lopott látványosság egy helyen, megbeszéltük, hogy lehettek volna fantáziadúsabbak is ezek a portugálok :). De kellemes a séta itt, épp építették a sétautat egy részen, a megoldás a következő: térkő letesz-homok odaszór-várjuk, hogy a turista beletapossa a résekbe. Okos :) 

A Time Out-on ettünk ebédet, nagyon-nagyon finom volt, polippörkölt és tejszínes bacalhau (tőkehal) chipsburgonyával körítve. Isteni finom volt!

Délután az alvás után még lementünk a hozzánk közeli parkba, ahol lett volna egy érdekesség, egy olyan kert, ahol színes kerámia állatfigurál vannak elrejtve, de május elsején ez sem volt nyitva, így maradt a park, ahol rengetegen ejtőztek, és itt tanulta meg Matyi a tó szót, amit azóta is előszeretettel használ. :)

Egy utolsó napunk maradt már csak Lisszabonban. Reggel elmentünk az Azulejo múzeumba. Az Azulejo-k a híres portugál csempék, és a padló-  és faldíszítéstől a modern művészetig minden ágazata kifejlődött. Megtudtuk, hogy az azulejo az arab nyelvből ered: az-zuleyj azt jelenti, csiszolt kő. Érdekes volt a múzeum, Matyi a rámpákon le-fel rohangászást élvezte leginkább.

Ebédre a barátaink által ajánlott Maca Verde étterembe mentünk, ami inkább helyiek által használt egyszerű és nagyszerű étterem. Friss halak, friss saláta, jó minőség, szuper. (Köszönjük az ajánlást Julcsi, Vidi ;) ).

Ezután a Panteo Nacional-hoz felsétáltunk, majd az Igreja de Sao Vicente de Fora templomot megnéztük (ezeket láttuk az Alfama kilátójából). A templom mellett gyönyörű virágzó kert van, szép rálátással a templomra.

Ezután sétáltunk egyet az Alfama negyedben, majd elmentünk nata sütiért a Confeitaria Nacional-ba. Finom volt ez is, talán Belémben picit jobb, de ott frissebben ettük, lehet, hogy ezért. (Itt elvitelre kértük.)

Azt hittem hetente egyszer fogok írni, de annyira hihetetlenül sok élményben van részünk, hogy ezen a héten kettő, nem is rövid bejegyzés készül legalább. Ez már tényleg olyan szép (a fenti kép is illusztrálja) és kellemes, ahogyan álmodoztunk róla, amikor terveztük. Persze kijut mindig egy-két nehézség (elromlott a mosogép pl., amit ha összedunk a 3 napig száradással, gondban leszünk :)), de hol nincs ilyen megoldandó probléma. Szerdán Nordeste városát látogattuk meg. Először ezt terveztük hétfőre, de az egyik fő híresség a Farol do Arnel, a legkeletibb világítótorony csak szerdánként van nyitva 13:00-16:30 között. Így utólag nem teljesen értem a “nyitva” definícióját, de erre majd visszatérek. Nordeste neve annyit tesz portugálul, hogy észak-kelet, mert ez a város a sziget északkeleti csücskén van. Ide azért láthatóan már nem jön el mindenki, teljesen kihalt, egyedül a világítótorony parkolója volt majdnem tele (kb. 15 autót jelent ez). Az, hogy most kihalt, semmi, nem olyan régen nem volt még autóút, és akkor a kis utakon kellett menni, amik girbegurbán kerülgetik a hegyeket-völgyeket, amik ezt a vidéket jellemzik. Gyönyörű látvány egyébként az autóútról az érintetlen völgyek sokasága. Még régebben pedig annyira rosszul megközelíthető volt Nordeste, hogy csak hajóval lehetett ide jönni. Az azért elég durva. Nekünk most kb. 1:15 perc volt az út Bretanhából, ami majdnem a lehető legtávolabbi pont (mondjuk mindkettő északon van). Aki szeretne ide utazni, annak megjegyzem, hogy az észak-keleti részen az út sokkal jobb, mint az északnyugatin, oda nem építettek (még?) autóutat, és a kis utak elég trükkösek itt. Akkor most erről írok is egy kicsit. Ezeken a kis főutakon bárhol (értsd tényleg bárhol, kanyar előtt, után, városban, városon kívül) parkolnak autók. És marha keskenyek a sávok. Kerülgetni kell őket és bármelyik kanyarban felbukkanhatnak, szóval nem lehet gyorsan haladni. Szóval közlekedésileg jobb az észak-keleti oldal eddigi tapasztalataink szerint. A traktorok amúgy gyakran átlógnak a szembe sávba és elég sok az őrült sofőr. Teli van teljesen értelmetlen és a helyiek által szabálytalanul használt kétsávos körforgalommal az út. Van még egy-két értelmetlenség itt:

1. Csomóan folyamatosan indexelnek random. (Csak akkor nem, ha kanyarodnak).
2. A bérautók tanksapkáján rajta van hogy mit tankolj bele, csakhogy a gasolina a benzint a gasoleo a dízelt jelenti. Ha-ha, vicceskék :)
3. 3 busztársaság van, akik a sziget keleti-középső-nyugati részét fedik le, de persze átfedés nincs. Így például Capelas és Calethas között (5 km-re vannak kb.) úgy lehetne menni, hogy be Ponta Delgadaba az egyik társasággal, majd vissza a másikkal. Ezt csak azért néztük meg, mert van egy túra a parton, amit szeretnénk végigjárni, de oda vissza kicsit sok lenne.

No de vissza Nordestébe.

Odafele menet megálltunk a Ribeira do Guilherme botanikus kertnél, ahol vannak kacsák, fekete hattyú és vízesés. (Meg egy cica, aki Matyi szerint nagyon viccesen vakarta a fülét).

Nordeste egy álmos kisváros, megértettük ezt a definíciót. Nagyon szépen karban van tartva és az elhagyatott ház is kevesebb, ragyogóan tiszta és szép a kilátás a végtelen óceánra (itt tényleg furcsa belegondolni, hogy legközelebb ide Európa van). A főtere szép és teljesen üres.
Van egy növényrezervátum, ahol mindenfélét palántáznak, és van egy mini állatkert, valamint játszótér. (Ugye...). Ebédeltünk egy jó kos prato do dia-t (napi menü), ami egy hatalmas adag marhapörkölt volt, pont olyan , mint otthon, csak éppen Nordeste stílusban készültnek hívják. De tényleg óriási volt. (Ezért nem nagyon vékonyak itt sem az emberek).

És végül elmentünk a fő látványossághoz, a Farol do Arnel-hez, a világítótoronyhoz. Itt már egészen kiépült a turizmus, azaz volt egy büfékocsi az egyénként mindehol szépen kiépített pihenőhelyhez és parkolókhoz. Megnéztük először a kilátópontról messziről, majd elkezdtünk lesétálni.

Már lefelé is elég kemény volt, gondoltuk, durva lesz felfelé. Matyi el is aludt lefelé úton a hátamon, és a nyitva levő világítótorony annyit tett, hogy a kapuja nyitva volt. De bemenni sajnos nem lehetett. Remélem lesz még valahol lehetőségünk egyszer bemenni egybe...

(Nem úgy tűnik a képen, de nem volt rossz idő. Amúgy a fotók a felét sem adják át a színeknek és a mélységnek és a végtelen óceán látványának sajnos. Remélem az az emlékezetünkben megmarad...)

A világítótoronynál van egy helyes kis vízesés, alatta pedig egy kis halászfalu van, kikötővel, ide is érdemes lemenni szerintünk. Teljesen üres volt ez is, de szépen karbantartott házak és halászhajók vannak itt. Valamint egy kis kikötő, ahol egyedül lehet az ember. Azért az nem rossz. Valószínűleg szemétszállítás nincs, mert ugyan betonozott, de nem létezik, hogy ide lejöjjön autó. Ez a rész a legmeredekebb. Felfelé tényleg nem volt könnyű, és értelmet nyert a büfékocsi, mi is ittunk egy jó hideg kólát :)

Sajnos Matyi elég levert lett és melegnek is éreztük a fejecskéjét, otthon kiderült, hogy tényleg belázasodott. Jó nehéz éjszaka volt, reggelre szerencsére jól volt Matyi, úgy döntöttünk, hogy autókázunk egyet, hogy elaludjon. El is aludt, remélem jól esett neki. A Boca do Inferno kilátóhoz akartunk menni, de mivel ez a TOP látványosság itt  Sao Miguelen, ezért nem volt sajnos parkolóhely közel-távol... Ezért a Vista do Rei irányába továbbindultunk és szerencsésen találtunk is helyet. Matyi szundikált, ezért egyesével szépen volt időnk mindent megcsodálni, a végén pedig felébredt és ő is ki tudott nézni Sete Cidadesre és a két krátertóra. Sete Cidades egy kis falu lent a kráterben, ahol két egymással éppen összeérő krátertó van. A Lagoa Azul és a Lagoa Verde. Az egyik elvileg kék, a másik pedig zöld, mert abban algák vannak, melyek így verik vissza a fényt. Van egy kis különbség most is valóban, de régen állítólag szembeötlőbb volt, azóta kissé keveredett a két víz állítólag. Tényleg lélegzetelállító a viszonylagos tömeg ellenére (délben amúgy már alig voltak). Nem csoda, hogy ide mindenki eljön, aki Sao Miguelre látogat.

(Kicsit látszik, a közelebbi a zöld(ebb))

Ahol viszont elég kevesen voltak, az a Monte Palace. Nagy menőség itt, hogy van egy hotel, ami talán egy évet üzemelt, mert nagyon előrelátóan megépítették (most már jobban menne szerintem), csakhogy senki nem akart itt nyaralni. Az egész építtetés egy pénzügyi katasztrófa volt, vagy 10 évig huza-vonáztak, mire megépült és megnyitott. De nem hozta a számokat, ezért bezárták szinte azonnal, majd állítólag egy ideig őrizték, de mivel nem fizette őket tovább senki, úgy hagyták. Néztem mindenféle képeket és 2013 óta is iszonyatosan sokat romlott, akkoriban voltak még ablakok, most már semmi az ég-világon. És akkoriban még a vandálok sem firkálták össze. Mostanra befalazták ugyan a fő bejáratokat, de az ide látogatók egy része (mi is) bemegy megnézni katasztrófaturistáskodni. Elég hátborzongató hely, de nagyon érdekes. Csodás lehetett régen, mert a szobákból olyan a kilátás hogy ihaj :). Most már be van szakadva a teteje az aula felett, minden vizes bent, cuppognak a szőnyegek, algás minden. Elég könnyű megtalálni a befele vezető utat, ha valaki megy annak ideírom, a buszparkoló mellett vezet fel egy ösvény, ami a főbejárathoz visz.

Találtam a neten egy régi képet, így egy régen és most:

Olvastuk pár magyar blogját, mielőtt idejöttünk, és az egyik írta, hogy felújítják és már nem lehet bemenni, de szerintem ők a befalazásokra hihették, hogy elkezdtek valamit. Olvastam azóta hogy 2017-ben valaki megvásárolta, de egy kapavágást sem tettek itt azóta, pedig elvileg 2021-re tervezték újranyitni. Tuti nem lesz addigra semmi ebből, szerintem ezt dózerolni érdemes, annyira borzalmasan szét van ázva minden fal. Pedig szerintem most már van itt annyi turista, hogy jól menne nekik. És ahogy elnézem ez csak növekedni fog, láttunk épp most kiépülő kilátópontot is útközben. Viszont a cikkekben azt írják, hogy eleve elvetélt ötletnek mondta minden helyi, mert ugyan ma szuper volt a kilátás, de az év 200 napján itt esik, és a maradék legalább felében felhős az ég. Az a vicc terjed a helyiek közt, hogy a Monte Palace ötlete egy napsütéses napon itt járt turista fejében fogant, aki többet nem járt itt. Igaz lehet, mert a mai nap után szerintem is jó ötlet. Mondjuk az igaz, hogy ide inkább túrázók és nem 5 csillagos vendégek jönnek.. Na szerencsére ez nem is az én gondom, elnézést az elmélkedésért, jöjjenek a hoteles képek:

(A kilátás a szobából még a régi ;) )

Ez volt a nap, délután hagytuk pihenni Matyikát és reménykedünk, hogy a) legyőzte a bacit éjjel b) csak a foga miatt lázasodott be. Mi meg melegszünk a beton teraszon, mint a gyíkok :)

A hétvégén van a Santo Cristo dos Milagres ereklyés, virágszőnyeges ünnep, arra jó lenne egészségesnek lenni.

Van még két érdekes/vicces apróság, amit csak úgy megemlítek:

Eddig a 2 hét alatt, amit ezen a szigeten töltünk, 600 km-t mentünk a kocsival, ami egy ekkora szigeten elég sok :). A másik, hogy azon nevettünk, hogy félig beköltöztünk a kocsiba, már a cuccainkat be sem hozzuk, másnap úgyis megyünk kirándulni megint :)

Na mára ennyi, mindenkit puszilunk! (Akinek meg nem inge... ugye)

Visszatértünk Santa Mariáról és a legrosszabbra is fel voltunk készülve, hogy milyen idő vár itt, de (lekopogom) tényleg javuló tendenciát érzünk. Éjjel még hideg van, de talán 1-2 fokkal több és ugye nem mindegy, hogy 14 vagy 16 fok van éjjel. Nappal pedig 19-20 fok van, ami, ha süt a nap, akkor szuper (eddig elég sokat sütött). Azért ma reggel nagyon nevettünk, mert mára rossz időt mondtak, de azért bekentük Matyit naptejjel, és mondtuk, hogy egy kenés nem is biztos, hogy elég, mert ha esik egy kis eső, akkor a nagy szél miatt az vízszintesen fog esni, ami lemossa a naptejet, viszont 10 perc múlva lehet, hogy tűzni fog a nap, ami tökéletesen leéget, főleg, mert a szél miatt nem érezzük :D Ez persze picit túlzás, de nem nagyon. De a 20 fok napsütés az nagyon jó itt. Jól tettük, hogy átmentünk melegedni Santa Mariara, mert most már itt is kellemes. 

Írtunk egy listát a még megtekintendő dolgokról, és vagy 30 elemű lett a lista, ami 5 hétre elég sok, szóval a lovak közé is csaptunk :)

Vasárnap elmentünk Ribeira Grande-ba, amiről egy idegenvezető azt mondta, hogy mindig is olyan nagy akart lenni, mint Ponta Delgada, de nincs természetes kikötője, így nyilván nem sikerült nekik. Nagyon kicsi város, egy szép parkkal a főtérnél, egy szép templommal, ahonnan csudaszép a kilátás:

Viszont kicsit szemetes, ami azért tűnt fel, mert ahol eddig voltunk, mindenhol nagyon nagy tisztaság volt és rend. (Főleg most mondom, látva, hogy ilyen is lehet). A tengerparta is lenéztünk, de a városon átmenő folyó/patak itt ömlik a tengerbe, így nem tiszta, itt csak egy kicsit időztünk. A látvány szép egyébként és szörfösök is voltak. Találtunk egy jó cukrászdát, ahonnan vettünk is sütit estére, szuper finom volt és végül 2 este is ettünk belőle, olyan hatalmas volt. Ribeira Grande után megebédeltünk a helyi TSZ éttermében. Ez rosszul hangzik, de annál jobb hely. Egy óriási és nagyon szép étterem, ahol a friss marhahúsból készült steakeket árulják. (Bővebben majd az ételes bejegyzésben mesélek). Finom volt a hús, viszont mirelit sültkrumpli volt a köret..

Végül pedig elmentünk a Salto do Cabrito vízeséshez, az egyik leghíresebbhez ezen a szigeten. Most nem túráztunk, csak lementünk kocsival (egy nagyon meredek úton), és Matyi a saját lábán sétált oda. Míg mi élveztük a látványt, ő kavicsokat dobált a vízbe, alig tudtunk hazaindulni :) Itt éreztük először, hogy kezd sűrűsödni az embertömeg. Amikor odaértünk ebédidő lehetett, akkor csak 4en voltak rajtunk kívül, viszont mire eljöttünk, elég sokan voltak. Persze nem egy Belém, de voltak vagy 20-30an.

Hétfőn Furnasba mentünk, és rögtön bele is szerettünk a helybe, annyira varázslatos. Egy különleges mesevilág, magávalragadó.

Mielőtt odaértünk volt egy kis kalandunk egy tejszállítást bojkottáló marhablokáddal (vagy úgy is mondhatom: marha nagy volt a forgalom):

No de csak odaértünk azért végül. Furnas egy vulkanikusan aktív völgyben helyezkedik el, és az ember számára az első szembeötlő dolog a különleges mikroklíma, ami a területet jellemzi. A partól a ragyogó napsütésből a felhőkön keresztül hajtottunk be a hűvös kráter-völgybe, amit ezek szerint nem véletlenül láttunk a legtöbb képen felhősnek. Teljesen más idő van itt mint pár km-rel arrébb. Mi először lementünk a Caldeirákhoz, a hőforrásokhoz. Lent a tó mellett vannak, és a föld is meleg a vulkanikus aktivitástól. Egyes helyeken nagyon-nagyon forró, forr a víz, ami a kráterekben van. Itt csak pallón lehet menni, és itt vannak a cozido főző mélyedések. A cozido a furnasi ételspecialitás, melyet a hőforrások mélyedéseiben főznek, reggel beássák az ételt, délben pedig kiássák az elkészült finomságokat és viszik tálalni. (Részletek az evős bejegyzésben lesznek, kipróbáltuk ezt is). Nagyon érdekesek ezek a hőforrások. Egyedi és hihetetlen élmény látni és érezni a föld erejét. Kénes szag terjeng és gőzölög a föld.

(Ezek itt az ebédek)

Mi ezután a krátertó körbetúrázása mellett döntöttünk, egy nagyon könnyű, kiépített túraút van, ami gyönyörű helyeken visz. A tó elképesztően zöld, amikor előjön a nap, el sem tudom képzelni, milyen zöld lehet ragyogó napsütésben. Az erdő, a tópart, a templom a tó túlsó végén mind-mind csodaszép. Ha valaki erre jár, ezt ki ne hagyja! Itt van a világ második legmagasabb araucaria fája (délfenyő, eddig még sosem hallottam róla, de tényleg durva, 50m magas).

Mire körbeértünk, sajnos már kiásták az ebédeket, így még egyszer körbesétáltunk a hőforrásoknál, majd elmentünk ebédelni az egyik étterembe, aminek láttuk a gödreit. (Tony’s).

Ebéd után elsétálgattunk az altatás alatt. A városi park gyönyörűen karbantartott és folyik a melegvíz a kutakból:

Séta közben megnéztük mindkét fürdőt, de egyelőre csak kívülről, de Furnasba biztosan visszajövünk és bemegyünk mindkét helyre. Reggel ugyan nem gondoltuk, de elég meleg lett, viszont a fürdőzgetésre több időt szeretnénk szánni, mint amennyi a délutáni alvás után maradt. És még be is kellett vásárolni hazafelé útközben.

Kedden a rossz idő miatt csak Ponta Delgadában játszóztunk, piacoztunk, hajókat néztünk, és a könyvtár gyermeksarkában játszottunk. Délutánra már nagy szél lett, esett is, kint már nem volt jó lenni.

Többen kérdezitek, hogy hogy bírja Matyi és hogy érzi magát: egy szóban szuperül :).

Imádja, nem is érdekli, hogy nem a saját ágyában alszik, neki mi vagyunk az otthon. A családot nagyon sokat emlegeti, szóval ők hiányoznak neki, örülni fog a viszontlátásnak. A túrákon, ahol háton van, igyekszünk alvás alatt menni, az nagyon jó bújva, és igyekszünk, hogy 3 óránál hosszabban ne legyen hordozóban, az már határeset neki. Inkább elmegyünk autóval ameddig csak tudunk, és sétáljon ő, amennyit csak tud. Babakocsizunk is, csoda, hogy ez a babakocsi még egyben van (lekopogom), mert ezt aztán zúzzuk a macskakövön. A macskakő viszont el is altatja délutánonként. Szerintem a Mamas and Papas fizethetne nekünk a babakocsi tesztelésért és, hogy bizonyítsuk a terméke minőségét. :D Amúgy hihetetlen, mit kibír ez a kocsi tényleg.

Azzal kicsit sem lőttünk mellé, hogy Matyival ide jöttünk hosszú nyaralásra. Imádja az óceánt, a patakokat, a kavicsokat, a traktorokat és markolókat, a marhákat (maaha), lovakat (pajipa), kakasokat. A szelet is kezdi megszokni, az otthoni lágy függönylibegtetés már nem fogja halálra rémíteni (mivel ma itt például a függöny vízszintesen hasított befelé a szobába a széltől, amikor szellőztettünk). Elkezdett szinte mindent megenni, amit mi, ami szuper, mert csak megosztom vele az ebédemet (fele-fele arányban, nagyon durva!). Ok persze azért igyekszem gyerekbarát ételeket választani, de a cozidoból is evett csirkét, meg rizst, szóval haladunk :)

Igaziból nekünk kellett lassítani csak egy kicsit, sokat játszózunk, többet állunk meg egy-egy helyen, hogy kiélvezhesse azt, ami neki élmény. Például a kavicsdoblálás univerzális program mindenhol. Lassabb és nyugodtabb a kirándulás, ellenben ha túrázunk, azt teljes menetfelszerelés cipelésével tesszük :).

Már csak két napunk maradt Santa Marian, és eléggé kitúráztuk magunkat. Napi 10km körül mentünk, néha alatta picit, néha felette, ami azért Matyival elég sok. Habár pont beszéltük, hogy Grúziában anno volt 23 km-es napunk is, de abban nem voltak 250m szintkülönbségek, ha jól emlékszem (amit itt ugye felfele és lefele egyaránt meg kell tenni, mivel körtúrákat tettünk). Persze az is lehet, hogy csak puhányabbak lettünk, vagy a plusz cipekedés miatt sokkal nehezebb. Emiatt kicsit könnyebb napokat terveztünk a maradék időre.

Első nap délelőtt megint a Parque Florestal-ban voltunk játszani, utána, mivel nagyon bejött az egyetlen lehetséges busz, ezért most elmentünk a kék városba (ami amúgy maximum falu, csak épp ez a területi központ), Santa Barbara-ba. Persze a busz hozta a formáját, álltunk a megállóban és az előző napi 1-es busz helyett jött egy 3-as, megkérdeztük, azt mondta, megy Santa Barbarába. Pont ugyanaz volt az útvonal, leszámítva, hogy gyerekek nem szálltak fel. Arra következtettünk, hogy

1. Valószínűleg vannak rövid és hosszú tanítási napok (vagy délelőtt-délután oktatós napok)
2. A pasi biztos nem kapcsolta át a busz kijelzőjén a számot reggel óta, mert 3-as busz csak este megy Santa Barbarába. Vagy bármi lehet, itt sosem lehet tudni :)
3. A jegyek ára pedig teljesen független a megtett kilométerektől, valószínűleg randomszám generátorral számolják ki.

Santa Barbara csendes kis falu, szerintem kellemes hely, mondjuk élni nem élnék ott, túl ingerszegénynek tűnt. Meg szerettük volna nézni a híres Sao Lorenco öbölre a kilátást, így elsétáltunk a kilátópontig. Egy nénit kérdeztünk az önkormányzaton, hogy hogyan kell odamenni, és amikor megtudta, hogy babakocsival vagyunk, annyit mondott csak: “oh, shit!” Valamiért itt mindenki le akar beszélni, hogy hurcival vagy babakocsival elmenjünk bárhova. Mondjuk tényleg nehezek a túrák, de nem teljesíthetetlenek. Szóval persze simán elmentünk a kilátóig. Egy rövid szakaszt leszámítva aszfaltozott volt az út.

Sajnos Matyi a buszon elaludt, de csak 10 percre, így ez után hiszti következett, egyszer bele is borult a 10 cm árokba a hisztizés miatt, mint egy kis részeg, amitől még idegesebb lett. Végül a másik célpontunk a Poco da Pedreira kőfejtő és a Pico Vermelho csúcs körül sikerült megnyugtatni egy kis evéssel, játékkal. Ez a kőfejtő egy békaparadicsom volt, nagyon érdekes, és az 1000 darab békán kívül persze egy áldott lélekkel sem találkoztunk sehol. Ilyen brekegést a mostani hotelünk erkélyén kívül még sehol sem hallottam. Beszéltük is, hogy lehet, hogy ide csak a kis vándormadarak jönnek, és ők nem eszik meg a békákat, azért van ennyi.

Turista itt tényleg nincs. Egy sem. Ezek már nem a legfrekventáltabb helyek. Egyedül egy bácsi állt meg kocsival, hogy elvinne minket, de mi sétálgatni jöttünk, így nem fogadtuk el :). A túra végén a buszig maradt idő, ismét Matyinak kedveztünk, megint egy meglepően jó játszón a suli mögött, ahogy minden faluban itt. Itt is EUs pénzre gyanakszunk :) Ja és a rugós állat egy disznó. Nagyon menő:

No és hát a könnyű nap 9km lett. 

És akkor itt szeretném dicsőíteni az azori lakosok parkolási képességeit, és szokásait. Itt a főút kellős közepém szokás parkolni. Kanyar után is, vagy bárhol. Rettenet. A következő két kép egy helyről jobbra és balra készült, kb. 30m van a kettő között. A képeken látható összes autó parkol. A busz a kettő közt kacsázva jött át és vett fel minket :)

És végül még egy érdekesség: a Praia Formosa-s kiránduláson láttunk portugál gályákat, elképsztően sokat a sziklákra tapadva. Itt sem búvárkodnánk, ezt megbeszéltük. Amúgy érdekesség, hogy a portugál gálya, amellett, hogy nagyon veszélyes a csípése, nem is egy, hanem 4 élőlény, melyek egyenként életképtelenek, viszont így telepet alkotva nagyon jól megvannak egymással. A mi kellemetlenségünkre. Íme a kép:

Nos, hát úgy tűnik, hogy nagyon megérte erre a hétre átutaznunk erre a szigetre, mert itt szuper az idő és jó szállást is találtunk így szezonon kívül az utolsó pillanatban. Az utazásunk előtt ilyennek képzeltem az időjárást és nem olyannak, mint amit a múlt héten Sao Miguel-en tapasztaltunk.

Még az utazásunk napján megnéztünk egy ananászültetvényt Ponta Delgada-ban, nagyon érdekes volt, például nem tudom, hogy valamelyikőtök látott-e már virágzó ananászt? Mi még nem, így néz ki:

Santa Maria sziget nagyon kis sziget, kb. 5000 lakossal, de egy heti látnivalót gyerekkel simán lehet találni rajta, egy-két pihenőnappal együtt. Mi Vila do Porto, a legnagyobb város határában szálltunk meg a domboldalban, ahonnan nagyon jól látszik a ”tó”. Azt gondoltuk, hogy csak megoldjuk valahogy tömegközlekedéssel a kirándulásokat, de az a helyzet, hogy tényleg lehetetlen. A legtöbb busz csak a nyári szezonban jár egyáltalán, de van olyan város, ahonnan csak reggel jön egy busz be ide, és délután egy vissza. Tehát teljesen kilőve, hogy mi busszal átmenjünk oda. Egy kirándulás lesz elvileg megoldható busszal, de majd csak akkor mondom biztosra, ha tényleg sikerült ;)

Santa Mariaról a következő érdekességeket érdemes tudni: ez a sziget volt először lakott, és nem Kolombusz Kristóf hajójáról, hanem egy egyházi ünnepnapról kapta a nevét, amikor egy hajóról először megpillantották. Én nem értek ehhez, de geológiailag más mint a többi sziget, sok fosszíliát is találtak itt. Itt van a szigetek közül egyedül fehér homokos tengerpart (szerintünk amúgy nem fehér, kamu ez). Ennek az oka egy könyv szerint az, hogy van mészkő és nem csak vulkáni kőzet, ez elaprózódik és hopp kész is a fehér homok. Máshol pedig azt hallottuk, hogy Afrikából hozza ide egy áramlat a homokot, így most nem tudjuk mi az igazság. De valójában mindegy is, mert szerintünk úgysem fehér :D 

Első napunkon a városba sétáltunk le, és körbenéztünk, megnéztük a Sao Bras erődöt és a kikötőt. Az erőd érdekessége, hogy azért kellett, mert rengeteg kalóztámadást szenvedett el ez a sziget, nem volt egy leányálom itt élni akkoriban. De már nincs kalózveszély, így ettünk egy jó tonhalsteaket a kikötő kellemes éttermében, majd visszafelé megtekintettük, hogy a kalózok miért nem tudtak (babakocsival) egyszerűen feljutni a kikötőből a városba :). Ott aztán bevásároltunk a következő napokra.

Második napunkon az időjárás nem kedvezett nekünk (de legalább a szállodában van fűtés), ezért a szálloda játszóházában ütöttük el az időt, Matyinak volt egy jó kis csúszdázós napja. Délután megpróbáltunk kimenni játszótérre, de akkora volt a szél, hogy pár méter után visszafordultunk. (Elvitte a babakocsit, ha elengedtük)

Harmadik napunkon a Vila do Porto-ból a Praia Formosa-ra vezető túrát terveztük végigjárni, amiben az első akadály (a szállodától 100m-re szakadni kezdő eső) még nem tántorított el, de a túraútvonal első km-én az utat mérgesen elálló bika visszafordított bennünket. Szomorkodtunk is rendesen, amikor egy nem túl ereje teljében levő pár szembejött velünk, na gondoltuk ők is mindjárt fordulnak vissza. Vissza is mentünk a folyómeder túloldalára, és figyeltük messziről, hogy mit csinálnak. Hát láttuk, hogy simán elmennek. És a bika meg sehol az úton (már amennyire a távolból ez látszott). Na hát megfordultunk ismét, vissza a szurdokon (király ám az plusz 13kg-mal az ember hátán ;) ). És valóban, a bika már újra benn volt a kerítés mögött. Viszont az amúgy említésre méltó, hogy teljesen le volt szeparálva a többi állattól, nem volt egy szimpi egyed, és valószínűleg nem véletlenül nem engedték a többi közelébe. Na de lényeg a lényeg, túljutottunk a kritikus ponton :). Ha mindent 20 perccel később csinálunk, akkor se eső, se bika, de nem lenne mit mesélni ;). A túra amúgy nagyon gyönyörű volt, a vége már az óceán partján vezetett, az elég nehéz volt, de nagyon különleges túra volt, kár lett volna a bika miatt kihagyni. Ilyen látványokban volt részünk:

A Praia Formosa-ról taxival kellett hazajönnünk, az a cuki bácsi hozott el, aki a reptérről is, és hazafele megmutatta a házát, a szamarait, a marháit, es a pulykáját is :)

Negyedik napra béreltünk egy autót, vagyis Zozó szerint inkább dodgem-et, mert hibrid és automata váltós kocsit kaptunk. El is mentünk a sziget délkeleti csücskébe, megnéztük a híres világítótornyot a Farol de Goncalo Velho-t. Azon a környéken a szőlőtermesztés a különlegesség, melyet kőparcellákban tesznek, ettől még szebb a táj.

Ezután lementünk Maia tengerpartjára, ahol megnéztük az óceánvizes medencét (ami hihetetlen király lehet nyáron, amikor fürdeni is lehet benne), és elmentünk a Cascada do Aveiro-hoz, egy nagyon szép vízeséshez. Itt elég sokat elvoltunk, kavicsokat dobáltunk és hasonlók :)

Gondoltuk, hogy na akkor most keresünk egy éttermet, ami így előszezonban annyira nem volt egyszerű. Santo Espirito-ban találtunk egy nyitott kocsmát, ahol az utolsó két adag napi menüt megszereztük, és hát talán az egyik legjobb ebédünket ettük itt. Isteni friss hal, krumpli, saláta, és öntet. Tökéletes volt. Egyszerű és nagyszerű.

Santo Espirito-ban egy híres pékség van, ezt is megnéztük, hát mondjuk ilyet se láttam még. Egy teljesen penészes épületben elöl egyetlen rácsos polc, a pékárunak, egy polc a keksznek, és egy polc kézműves dolgoknak. Ennyi. Hátul szövőszékek és pár rekesz elkészült, zacskózásra váró keksz. Nem bizalomgerjesztő, de a kekszből vettünk és finom.

Ha már kocsival voltunk és ragyogott a nap (csak ilyenkor lehet ezt megtenni), felmentünk a Pico Alto-ra. Innen még Sao Miguel szigetét is látni lehetett, no meg egész Santa Maria-t, szuper volt. Ez után egy a könyv által “little”-nek nevezett 6,2km-es körtúrát tettünk a Pico Alto és a kráter körül. Hát azért little-nek nem nevezném, elég kemény volt. Az út elég sáros volt sok helyen és nagy szintkülönbség is volt benne, az elején ereszkedünk rengeteget, és ezt az utolsó kilométeren kellett visszahozni, tehát a legvége volt a legnehezebb és mellesleg a legsárosabb is. De megcsináltuk, az utolsó szakaszon még Matyi is sétált egyet :). Koszosan és jólesően fáradtan tértünk haza.

A mai napunk kicsit könnyebbre szerveztük, délelőtt játszótereztünk egyet egy tök jó parkban, ami semelyik útikönyvben nincs benne, a Parque Florestal-ben. Itt van játszó, állatok egy mini állatkertben, grillezőhely, padok, szerintem a helyiek hétvégente biztosan megtöltik élettel. Csak egy negatívum van a parkkal kapcsolatban, valakiből nagyon előjött a portás effektus, minden játékra (hinta, libikóka, csúszda) legalább 6 helyen rá volt festve ecsettel, hogy hány évesek használhatják. És le is parancsoltak róla minket, amikor Matyi a 3-12-es rámpán sétálgatott én meg a kezét fogva segítettem neki. Na ennek Matyi nagyon örült, képzelhetitek. Aztán szerencsére kielégítették a 0-3 játékok is, de ez nem volt szimpatikus. Ja és persze mi voltunk egyedül az egész parkban. Utána csak ebédmenüztünk egy szimpatikus kis helyen, az A Traversa-ban, nagyon finom volt. Délután pedig hallgattam a hisztit alvás helyett, hogy menjünk vissza a játszóra. (“Haj-haj”). Majd egy másik nap még megyünk :)

Update: tegnap nem volt net a szállodában, így a mai napot is leírom most, együtt teszem fel. Ma a Ribeira de Maloás-t néztük meg a délelőtti játszó után, mert ide volt busz (!!!). De nem is akármilyen. Teljes szigetkörtúrában volt részünk, mert ez a busz viszi haza a suliból a gyerekeket. Tényleg majdnem mindenhol voltunk. A 25 percre levő helyet így 1,5 óra alatt el is értük, de tök sokmindent láttunk, Matyi meg nagyon jót aludt. Pl tényleg közigazgatási területenként más a domináns szín, a fehér házak  ablakai körül, illetve egyéb díszítőelemeken. Van zöld, kék, téglavörös, sárga, ez tetszett. Malbusca majdnem a végállomás volt, ahol leszálltunk, onnan 3km-re volt a látványosság, egy bazaltoszlopokon lezúduló vízesés. Odafele észre sem vettük milyen meredeken jöttünk le, vidáman beszélgetve jöttünk, gondolom mondanom sem kell, hogy visszafele meg sem szólaltunk (na jó, Matyi beszélgetett azért), mert levegőt sem kaptunk. A vízesés nagyon szép volt, az odaút végén én mondjuk majd meghaltam a tériszonytól, de megérte. Egészen varázslatos dolog egyedül túrázni a természet csendjében. Tényleg egy lélek sem volt semerre, a marhákat leszámítva. Na jó, volt még egy-két bárány is.

A buszmenetrend tökéletesen használhatatlannak bizonyult, mert ugyan a megfelelő időpontban jött a busz, de teljesen összevissza ment, nem a leírtnak megfelelően. Itt ebben lehetne erősíteni. Mondjuk az is igaz, hogy odafele a plafonról is gyerekek lógtak, visszafele meg egyedül voltunk a buszon, ezért azt mondanám, valóban nem sok a kiránduló, akik miatt jó információkat kellene adni. A gyerekek úgyis lebeszélik a sofőrrel, hogy merre menjen :)

Viszont ezzel a busszal lehet, hogy még elmegyünk majd valahova. Meglátjuk. Végül is pihenhetnénk is egyik nap, de ez nem annyira jellemző ránk.

Van az a pont, amikor az ember azt hiszi, hogy nem lehet nagyobb tömeg, és akkor elindul Belémbe, és rájön, hogy nagyon nagyot tévedett :)

Belémbe a tőlünk induló busszal mentünk, hogy elkerüljük a belvárosból villamoson érkező tömeget. Nem tudom, hogy mennyire volt sikeres stratégia, a helyiek is sokan voltak a buszon, tömeg is volt, de lehet hogy a villamoson nagyobb tömeg lett volna. Belém nincsen közel Lisszabon belvárosához, bőven túl kell menni az Április 25-e hídon a part mentén. A várból készített képen látszik, hogy ez azért nem kis távolság. Belém nagyon szép kis városrész még az invazív turista-faj ellenére is.

Mi a Mosteiro Jerónimos, a Szent Jeromos kolostor megtekintésével kezdtük a napot, ahol a sor meglátva kissé megijedtünk, hogy aznap mást már nem csinálunk, de kiderült, hogy a jegyet máshol kell megvenni (kétszer kell sorban állni), viszont gyerekkel mindkét sorban előreengednek. Éljen a porugál gyermekszeretet. Szóval az elsők közt mentünk be, és még viszonylagos nyugalomban nézhettük meg a gyönyörű kerengőt. Elég sok időt eltöltöttünk itt, Matyi nagyon jól érezte magát.

A fenti képen a sor ami látszik, a sor eleje, Zozó fényképezte, bent állt a sorban éppen, a vége felé.

A kerengő pedig ilyen:

A templomban látható Vasco da Gama sírja, érdekesség, hogy egy hajó és egy földgömb díszíti.

Pár perc sétára van a Padrao dos Descobrimentos, a felfedezők emlékműve, amit megnéztünk a kolostor után (már amennyire tudtunk, mert annyira fehér volt, hogy kiégette a nap a szemünket - utoljára ilyet a Taj Mahalnál éreztem).

Itt már az alvásidő következett (volna, mert zaj volt mindenhol), ezért sétálni kezdtünk a Belém toronyhoz. A parkban pihengettünk és néztük a tornyot, ami szerintünk kívülről a nagy szám, így nem mentünk be inkább. Itt jegyezném meg, hogy mennyire érdekli az inváziószerű turistákat a világ; a következő telefonbeszélgetés hangzott el (mellettem 10m-re ordítva): “Hi, we’re here at this Castle.... wait... I’m gonna check it for you... Belem tower! We don’t stay long, just shoot some pictures... see you.” Ha valaki még a Belém tornyot sem ismeri fel, úgy hogy Lisszabonba megy kirándulni, akkor mit?

 A Belém torony után jött a nap csúcspontja (nem mintha nem lett volna minden program jó), elmentünk a Pasteis de Belém-be sütizni. A híres portugál süti a nata, na ha most azt mondanám, hogy itt natát lehet enni, akkor vérig sértenék ebben a cukrászatban mindenkit, mert természetesen ez az eredeti süti, ezt koppintották le. A receptet elvileg a Jeromos kolostortól kapták, azóta is kézzel készül. És persze van egy kis sor. De ha az ember bemegy és leül, hamarabb jut sütihez állítólag, mint ha elvitelre kéri és kint áll sorba. Én mondjuk véletlenül bepofátlankodtam, így tényleg hamar lett helyünk, azóta is szégyellem magam, de nem vettem észre hogy van még egy sor, és épp takarított egy asztalt egy pincér, megkérdeztem szabad-e, azt mondta, hogy igen, szóval leültem.

Az eredeti süti nagyon finom volt, és a másik kettő is, ami amúgy ugyanaz a krém és ugyanaz a leveles tészta, mint az eredeti, csak más formájú. És 6-szor akkora, viszont ugyanannyiba kerül. Nem értem. Ja, várjunk csak... de :D

Így néz ki belülről az egyik terem:

Mi a leghátsó nyitott teremben voltunk, ez még annál is messzebb van, az egész egy útvesztő, és egy teljesen másik házban van a kijárat, mint ahol bementünk. Körülbelül 3-4 házzal arrébb. 

Ezután már csak a hazajutás jutott a napra, ami elég nehézkes volt a brutál tömeg és a brutál dugó miatt, de a végén csak hazaértünk :)

Le vagyok maradva a lisszaboni leírással, de az első heti élményeinket és tapasztalatainkat azért leírom az Azori-szigetekről. (Pontosabban egyelőre Sao Miguelről, ahol épp vagyunk.)

Először is a legmeghatározóbb dolog itt az időjárás. Ez a klíma nekünk nagyon-nagyon furcsa, ha kisüt a nap, akkor csodálatos idő van, ellenben felhős-szeles-esős időben bőven lehet fázni. Legfontosabb a réteges öltözködés, mert napon belül is óriási hőmérsékletingadozás lehet, plusz kb. az összes ruhatípust vinni kell magunkkal, mert bármi lehet az időjárás előrejelzés ellenére. Valóban nincs fűtés szinte sehol, a lakásunkban sem, így beszereztünk egy olajradiátort, mert éjjel hideg van. Nappal felmehet 25 fokig a hőmérséklet napsütésben (volt már enyhe leégésünk is), egyébként esőben sincs nagyon hideg, 16-17 fok alá nem megy nappal, éjjel meg 13-15 között van.

Eddig volt néhány kifejezetten szerencsés napunk, amikor szinte végig sütött a nap, de ma például itthon ülünk, mert bár esőt nem írt az előrejelzés, reggel óta folyamatosan permetszerűen esik vízszintesen, mert a szél is fúj. Bár már azt is el tudom képzelni, hogy ez itt nem számít esőnek :D

A másik érdekesség a páratartalom. Hihetetlen magas, és

1. Nem szárad meg semmi (ruhák, edények a szárítón, törölközők a fürdőszobában. 

2. Minden mintha nedves lenne folyamatosan

3. A könyvek pöndörödnek (szerintem itt nincs könyvespolca senkinek).

Ma néztem valahol, épp 99% páratartalmat írt.

No de akkor, hogy miket is csináltunk. Első nap délután értünk haza Bretanhaba, végül egy kis Toyota Yaris-t kaptunk bérelt kocsiként, és bele is fért az összes csomagunk. Az nagyon jó, hogy a szállásadónk háromgyermekes család, mert kaptunk babakádat, bilit, játékokat (például egy számunkra értelmezhetetlen plüss ráját - mert ugye milyen jó is egy rája piha testéhez hozzábújni), gyerekágyat, és még a kocsiba gyerekülést is. (Amit napi 5€-ért vesztegetnek az autókölcsönzőkben.) A ház hatalmas, végül mi csak a földszintet használjuk, mert az is kb 100nm, de van egy alsó szint még 2 szobával és egy galéria is. A kilátás a teraszról gyönyörű:

Matyi új kedvenc szava a “tó”, ami az óceán, csak épp még nem érti a különbséget. Nagyon tetszik neki, mindig mutogatja is nekünk. Ráadásul egy fatelep van mellettünk, ahol egy markológép dolgozik egész nap, szóval az unatkozás kizárva :)

Első délutánunk a kipakolással és bevásárlással telt. Második nap Capelas-ban néztünk körbe, lementünk a Miraduro do Porto-ra, majd az elefánt sziklán a Miraduro da Vigia-ra, ahonnan sajnos pont az elefánt szikla nem látszott, de ezt másik napra halasztottuk. Találtunk egy kellemes helyi éttermet a Cafe da Canto do Cais-t ahol isteni friss halakból álló haltálat ettünk. Gyümölcsök is voltak köretként, szuperül illettek a halhoz, mondjuk Matyi majdnem mindet megette, szóval mi csak kóstoltuk a gyümölcsöket. Délutáni alvás után megnéztük a tőlünk 10 percre fekvő malmot, a Moinho do Pico Vermelho-t, majd elsétáltunk Bretanha főterére. Érdekes, hogy nem sokan említik, de itt azért erős a vidéki szegénység. Rengeteg elhagyatott és omladozó ház van, és néhol a kertek is lepusztultak. Ennek ellenére az utcák tiszták és valahogy rendezettek a városok. És persze a főtereken a templommal szemben itt is kocsmák állnak, teli a helyi földművesekkel a munka után. Akik úgy néznek ránk, mintha valami furcsa szerzetek lennénk a babakocsival :)

Másnap elmentünk az első túránkra. Itt az Azori-szigeteken ez a fő attrakció, nagyon szép túraútvonalak vannak. Joao Bom-ból indul a Vörös körtúra, amin mi a kitáblázottnak megfelelően mentünk (sokan máshogy mennek, csak azért jegyzem meg). Így nekünk a túra szebbik fele az elején volt, gyönyörű parti kilátással és vadon az erdőben növő kálákkal és egyéb szobanövényekkel:

A túra második része nem túl izgi, én lehet hogy visszafele megfordulnék inkább és ugyanott mennék, mert sokkal szebb az első szakasz. Azért elég kemény Matyival a túrázás, mert egyikünk Matyi 12 kilóját viszi, a másik meg a kb. ugyanilyen nehéz étellel, itallal, pikniktakaróval, esőkabátokkal megrakott hátizsákot. A combunk jó izmos lesz a kirándulás végére :)

Délután Remédios  főterére mentünk be, ahol tök jó kis kulturális központ épült, biztos vagyok benne, hogy EUs pénzből, mert hasonlóan pukkan le, mint nálunk az ilyen jellegű létesítmények. És egy darab bolt-kávézó vagy akármi sem üzemel, csak penészedik szét belülről.

Viszont van egy hotdogos kocsi az út mentén, nem túl kecsegtető és a célközönség sem volt nagyon tetszetős, de ettől lehet, hogy nagyon jó, hisz tudjuk a szabályt: ahol a helyiek esznek, az mindig jó :) Hazafele séta közben két érdekesség történt: az egyik, hogy láttunk a part mentén bálnát. Jó messziről de a fújtatás és a hát majd farok felbukkanása egyértelműen látszódott. A másik, hogy egy kilátóteraszon egy régi mosodát találtunk, amit a plébánosok a vétkesek büntetésére használtak, mehettek mosni, a falubeli bűnösök:

05.06-án csak Capelasba mentünk be, hogy most az elefánt sziklát lássuk is, és ne csak felmenjünk a tetejére. Tényleg elefánt! A Pedras Negras kilátóról jól látszik:

Megnéztük a Pocos strandot is, ahol egyszer reméljük fürdünk is majd. Most csak 4 orosz fiatal merészkedett be a vízbe úgy 3 percre :) 

05.07-re rossz időt mondtak, ezért bementünk Ponta Delgadaba, de délutánra nagyon jó idő lett, így nagyon jót sétálgattunk, játszóztunk. A Jardim António Borges-ben kezdtünk, hogy játszózzon egyet Matyi. Ez a park nagyon-nagyon szép és buja, a helyi diákok is szeretik sajnos, mindenhol füveznek. Durva egyébként, a rendőr, akitől az autónkat béreljük, mondta, hogy itt nagy bűnözés nincs (jogos, nincs hova vinni egy lopott autót pl.), viszont a droghelyzet nem annyira jó. Itt állnak meg ugyanis pihenni a Kolumbiából érkező teherhajók és hát a rendes rakomány mellett van azért egyéb is. Persze nem tudom, hogy milyen a gimisek drogozási aránya, de a parkban jó sokan voltak.

A Parque Atlantico-ba ültünk be ebédelni, ahol jó minőségű ételt adnak, és annak ellenére hogy majdnem fél csirkemellet felfalt Matyi, bőven jóllaktunk még így is. Szuper pelekázó helyiség van, és rengeteg etetőszék, ismét látszott a portugálok gyerekcentrikussága.

A belváros nagyon hangulatos, és szép, kevés a turista, és jó nyugalom van. A főtéren leültünk egy kávéra, ott azért nagyobb volt a koncentráció a kirándulókból, de teljesen elviselhető volt így is. Itt Portugáliában a konzervkészítést nagyra tartják és vannak prémium üzletek, vagy turistacsapdák (ez egyelőre még nem derült ki számomra), de menők a boltok:

Megnéztük a kikötőt (volt daru jó sok), elsétáltunk a piacra, majd a végén egy kis játszózással megkoronáztuk a délutánt. Szerencsére 25 perc alatt be lehet innen jutni a fővárosba, szóval ilyen napot még tervezünk.

05.08. Ma rossz idő van, szóval itthon pihengetünk, még szerencse, hogy tegnap vettünk helyi híres véreshurkát és kolbászt, így azt ma el is fogyasztottuk ebédre. Azért a magyar jobb, de ez is finom volt. Pont beszéltük, hogy eddig az utazás alatt szinte csak halat ettünk és már vágyunk egy kis húsra is, tegnap megkóstoltuk a híres azori marhát és ma meg a véreshurkát, szóval holnaptól jöhet újra a hal.

És a végére egy megjegyzés: bocsánat, ha valakinek ez túl részletes leírás, de ezt magunknak is írom, mert a vietnámi leírást is olyan jó visszaolvasnom.

Holnap átutazunk a Santa Maria szigetre, mert Vidi és Julcsi útibeszámolója meghozta a kedvünket és kitaláltuk, hogy ez a megfelelő időpont, mert ott már 20 fok körül van most is (itt 14-17körülit írnak a napokban), és ha már itt is meleg lesz, akkor kisebb lesz a motiváció.

Összességében az első hét alapján azt mondanám, hogy meg kell szokni ezt a változékony időt, és kihasználni a napos napokat, mert a táj gyönyörű, rengeteg felfedezni való vár ránk.

A harmadik napra hagytuk Matyinak a nagy élvezetekkel kecsegtető Óceanáriumot. Szerintem ez Lisszabon fő gyermeklátványossága, Európa egyik legnagyobb akváriumával, amiben rengeteg hal van. Matyinak nagyon tetszett is az akvárium a sok hallal (“haaaaal”), meg cápákkal (“kápa”), mindegyiket meg is kellett mutatni nekünk. Aztán egyszer amikor az üvegfalra tapadt, poénból elúszott egy nála kb 3-szor nagyobb átmérőjű rája tőle 10cm-re, itt nagyon megijedt és onnantól tartott is kicsit az akváriumtól. A feszültséget viszont oldották a pingvinek, akiken úgy nevetett, hogy még a könnye is csorgott, amikor meglátta, hogy a szárazföldön korántsem olyan ügyesek, mint a vízben, és ügyetlenül totyognak.

A híres naphal:

Cápa:

Egyébként felnőtteknek is szuper program ez, sok érdekes állat van, viszont itt egy dícséret jár a budapesti Tropicariumnak is, mert színvonalban nem sokkal marad el szerintem ettől, csak méretben, de az sem vészes. Emlékeim szerint Genova Óceanáriuma egy picit jobb volt egyébként.

Mire kijöttünk, már ebédidő volt, és elég jó menüt adtak az óceanárium éttermében (menzáján), utána sétálgattunk a parton, amíg aludt Matyi. Pont jó volt, mert ébredéskor a Telecabine-nal (libegő, ami anno a világkiállításra készült) tudtunk utazni egyet, ez is jó élmény volt még nekünk is. A végén még egy nagyot játszóztunk egy viszonylag árnyékos játszón a Vasco da Ga torony mellett, és véget is ért a nap :)

A bejegyzések csigalassúsággal készülnek, közben amúgy mi már az Azori-szigeteken vagyunk. Egy-két képet ideteszek mutatóba:

A repülőről:

Otthonról a teraszról:

Kitaláltuk reggel, hogy a 28-as villamos másik végállomása környékét is megnézzük, majd megpróbálunk innen felszállni a villamosra, hátha nagyobb lesz a szerencsénk, mint az első nap. Ezért reggel elbuszoztunk a Campo de Ourique környékre. Matyival felváltva játszóztunk, és a másik addig megtekintette a Cemitério dos Praceres-t, az Örömök temetőjét. (Magyarósi Csaba óta tudjuk, hogy azért Örömök temetője, mert ez volt a városrész régi neve.) Ennek a temetőnek az az érdekessége, hogy a kripták szép csendes házsorokként futnak végig az “utcák mentén”. Érdekes benézni ide is, ha az ember erre a környékre is eljön.

A lisszaboni tömegközlekedési kártya agyatlanságát ekkor tapasztaltuk meg először. Előző nap napijegyet vettünk, de addig nem lehetett sima menetjegyet rátölteni, míg le nem járt, viszont csak metrónál lehet rátölteni. Szóval most itt álltunk jegy nélkül, de mivel a városrészt még nem néztük meg, gondoltuk majd valahogy útba ejtünk egy metrómegállót. Megnéztük ezután a város piacát, ami elég jó, csak 10-kor nem nagyon volt még élet, majd a Basílica da Estrelát, ami a lisszaboni fő bazilika, majd a Jardim da Estrelát, ami egy szép park, és ahol van egy mini 28-as villamos a gyerekeknek, és Matyit le se lehetett szedni róla.

Ezután Matyi alvása alatt elmentünk jegyet venni egy metróhoz, majd gondoltuk, hogy kimegyünk busszal a Cristo Rei-hez (később írok róla), de sajnos hétvégén nem jár oda a busz (!!!!!), pedig jó lett volna az Április 25-e hídon átmenni.

No sebaj, visszasétáltunk a villamos végállomásra, és a második vilire fel is fértünk, szuper ülőhellyel. Tényleg szuper ez a villamos: a kis utcácskák közt kanyarogva jó útvonala is van, talán a legjobb szakasz a vége, de mi nem mentünk el odáig, hanem leszálltunk a várnál a Castelo Sao Jorge-nél.

(A kép csak illusztáció, mert 12-es, de ezen a szakaszon mindkettő járt épp.)

Itt van egy szuper kilátóterasz a villamosmegállónál, a Miraduro das Portas do Sol:

A várnál is hatalmas volt a sor, de szerencsére gyorsan haladt. A várban sok minden nincsen, a camera obscura sort esélytelen kivárni, de vannak pávák és van nagyon szép kilátás is. Érdemes megnézni, egy idegenvezetésbe is sikerült belehallgatnunk, pont jókor érkeztünk. (Azt nem értjük csak, hogy Magyarósi Csaba videóján május végén alig volt turista, komolyan ennyire megnövekedett az ide látogató tömeg?) Íme a kilátás a várból az Április 25-e híddal:

Lefele sétálva még megnéztük a Sé székesegyházat, aztán már elfáradtunk és mentünk haza.

Ígértem a Lisszaboni útleírást, összességében szuperül sikerült eddig minden, bár a legtöbb dolog nem pont úgy, ahogy terveztük, de máshogy is jó volt. Pont ma nevettünk rajta, hogy itt nem lehet előre tudni, hogy mi hogy sikerül, csak ha már túl vagyunk rajta :)

Első itt töltött napunk egy szombat volt, és gondoltuk, hogy olyan dologgal kezdjük a napot, amit Matyi biztosan élvezne, vagyis a 28-as villamosozást fel a várba. Szépen el is metróztunk a villamos végállomására a Martim Monizra, ahol jól meg is találtuk a villamos megállóját. És akkor megláttuk a sort. Az előző bejegyzéshez csatoltam a képeket, így itt nem teszem, de ez nagyon durva volt. Sajnos az utazás többi részén is hasonló sorokkal találkoztunk, így most már annyira nem verné ki a biztosítékot, de ott akkor úgy döntöttünk (jól), hogy ezt a pár órát biztosan nem várjuk ki. A várba viszont keresni kellett egy másik útvonalat. Néztünk egy buszt, amire viszont fél órát kellett várni, így ezt elengedtük, inkább a Rossio piacon ettünk egy közepesen jó malacos szendvicset, majd mivel a távolban megpillantottuk a Santa Justa felvonót, úgy döntöttünk, megnézzük, hogy ott mekkora a sor. Nagy volt. Nagyon nagy. Matyinál viszont épp elszakadt a cérna, ezért (vagy nem ezért, mert azóta máshol is előreengedtek, elég családbarát a portugál nemzet) a személyzet előreengedett. Jó volt a felvonó, de nettó 18mp-ért órákat sorakozni, háát nem tudom...

A felvonó tetején nagyon szép a kilátás (Matyi a képen épp azt telinti meg) és mellesleg lefele nem volt sor. Ez egyébként mindenre igaz, a funicularokra, valamint a 28-as villamosra is ellenkező irányból érdemes felszállni.

Nagyon közel van a felvonóhoz a Convento do Carmo, egy gótikus templomrom, ezt az 1700-as évek nagy földrengése óta, ami a város nagy részét elpusztította (vagy az ezt követő szökőár és tűzvész), sem újították fel, egyedi élmény. Szerencsénkre éppen gyermekprogramok voltak, így Matyi belekóstolt a régészkedés rejtelmeibe, nagyon tetszett neki, hogy a mulcsban kis agyagedényel voltak eltejtve. Gyermekparadicsom turkálni a fenyőkéregben :)

Ezután egy kemény kiakadás következett, szóval adtunk ebédet neki, és utána el is aludt míg sétáltunk a Miraduro de Santa Catarina-ig. A miraduro kilátóteraszt jelent, Lisszabon bővelkedik a jobbnál jobb kilátással rendelkező helyekben. Itt megkockáztattuk, hogy beüljünk egy étterembe. Egy kicsit bizarr étterem van itt, egy gyógyszertár múzeum étterme, ahol minden kiegészítő orvosi kellék. Értem ezt például arra, hogy a vizet gyógyszeres barna üvegben hozzák, a számlát egy pirulás dobozban, az evőeszközöket egy fém vesetálban. De remek ételeket adnak, szuper volt. És itt Matyi kialudta magát, míg ebédeltünk. 

Ezután siklóztunk egyet a Bico Funicularral, fentről lefele, így alig voltak. Az nagyon izgalmas volt a kis másfél évesnek.

A Bico közelében van a Time out Market, egy szuper csarnok, ahol sok kis étterem kínál finomságokat. Eldöntöttük, hogy itt egyszer ebédelünk majd. Ezután már csak sétálgattunk, a Praca do Comércio felé, itt kinéztünk a Tejo torkolatára, a sok selfiező őrült, és haját a szélben szexin dobáló pozőr között. Borzasztóak tudnak lenni az emberek, az egyik 100 kilós topánkás mama az aktuális pozőr fényképezése közben megbotlott a saját lábában és estében elsodorta a babakocsinkat, szerencsére Matyika épp nem benne ült. Innen már csak a Rua Augustán (helyi Váci utca) sétáltunk a következő metrómegállóig.

Most, hogy így leírva látom, azért ez egy elég tartalmas nap volt. Pedig még játszóztunk is egyet a Time out Marketnél. (A lisszaboni játszóterek azért nem túl erősek, ezen pl tűzött a nap mindenhol).