Zsófi Ázsiában és Matyi Zozó és Zsófi nem Ázsiában

Utazásunk elején egy hetet Lisszabonban töltünk, amiből eddig 3 nap telt el, most egy rövid kis bejegyzést írok csak, hogy az elmúlt napok alapvető tapasztalatait megosszam, és az élményeket nagy vonalakban, hosszú beszámoló később lesz majd. 

Utaztunk már Matyival kb 9 hónaposan és egy évesen is, és hát mind a 3 utazásban más volt a kihívás. Hollandiában  a szoptatás megoldása volt a legnehezebb, Berlinben a négykézláb mászás miatt a tisztasággal volt a legnezebb megküzdeni, most egyelőre azt mondom, hogy a saját akarat erősödésével a legnehezebb bánni. Otthon néha még a boltig is nehéz rávenni, hogy ne álljunk meg 184-szer, itt pedig nem 50m megtétele a cél hanem kissé több, ügyesnek kell lenni :). Ennek ellenére jó tervezéssel és óriási rugalmassággal az újratervezés terén elég sokmindent meg tudtunk nézni eddig. Szerencsére a délutáni alvás megy a babakocsiban, ezért azidő alatt valami csendesebb helyen pihengetünk. Meglepően sokat sétál velünk, nagyon ügyes. Estére jól el is fárad. Talán a sok séta és élmény miatt máshogy éhes mint otthon, és balhézik, ha leesik a vércukra, ezért kicsit az étkezéseket is meg kellett variálni, de hát fő a rugalmasság. Reggel már annyira izgatott, hogy merre megyünk, hogy alig hogy megreggelizik, már rohan a babakocsihoz és beleül, hogy “na, akkor indulunk?” Büszkék vagyunk rá, hogy igy szeret kirandulni. Le se tagadhatjuk, hogy a mi kisfiunk.

Lisszabon jó hely, az idő szerintem most a tökéletes, a helyiek ugyan kabátban vannak, de reggel vékony pulcsis, délután ujjatlanos idő van, a szél miatt elég nagy különbség van az árnyékos és napsütéses részek között, sokszor kell öltözködni. Sokmindenben hasonlít Lisszabon Budapestre, kicsit kopottas néhol, a metró színvonala a nálunk a felújítás előtti, az emberek nem erősek angolból, de legalább amúgy sem tudnak segíteni semmiben (az információs pultnál sem), viszont portugálul nagyon jól elbeszélgetnek velünk, szoktam ilyet látni Budapesten is a metrónál ha turisták kérdezősködnek. Sok jó látnivaló van, viszont sajnos iszonyatos a városnézős tömeg. Első napunkon úgy terveztük, hogy felülünk az ikonikus 28-as villamosra (ami Lisszabon egyik fő látványossága, az Alfama negyed kanyargós utcáin járnak ezek a régi egykocsis villamosok, a házfalaktól néhol 20-30cm-re, új típusú villamosok el sem férnének), de a végállomáson nagyjából 3 órás sor volt, és a helyzet a Santa Justa felvonónál sem volt jobb sokkal, ahol 20 másodperc felvonózásért rengeteget kellett volna várni. De szerencsére Matyi elkezdett ordítani, amit a jegykezelő meghallott és egyből beengedett minket, nehogy még egy óráig ezt kelljen hallgatnia :). Szóval itt szerencsénk volt végül, a villamost pedig elhalasztottuk. De kezd értelmet nyerni számunkra a fenntartható turizmus kifejezés. Régebben nem tapasztaltunk ekkora tömeget sehol. Illusztrációként a 28-as villamos és az oda sorakozó tömeg. (Szemfülesek meglereshetuk a villamost a második képen is.)

Tudtuk-tudtuk, hogy Lisszabon dimbes dombos, de azért azt nem sejtettük, hogy ennyire. Szerintem itt nincs vízszintes felület. Azt hittük, ahol lakunk az viszonylag vízszintes, aztán egyik reggel a buszmegállóban észrevettük, hogy ez is egy völgy legalján van. Remek tologatni fel-le a babakocsit :). Mondjuk nem én csinálom, de együttérzek. Cserébe viszont mindenhol kilátók vannak, ahol meg lehet és meg is érdemes állni pihenni és nézelődni. A járdák és “járdák” (30cm széles padkák a házfalak és villamossín között) mind macskakövesek, ez sem kifejezetten babakocsibarát. Az ilyen helyeken pedig nem lehet máshogy menni, csak babakocsival, mert nem csak nem babakocsibarát, hanem nem másféléves gyalogos-barát helyek ezek.

Szerencsére itt is sok az építkezés, mert bárhol megállunk, hogy körbenézzünk, sasszem Matyi egyből kiszúrja a darut, így amíg 300-szor megmutatja nekünk és néha másoknak is hogy ott egy daru, mi szemlélhetjük a kilátást. Mellettünk a legkisebb mellékutca sem suhanhat el úgy, hogy Matyi ne vegye észre benne a darut. Az Április 25-e híd az meg smafu, ha előtte ott egy daru. 

Részletes útleírás később, ma estére ennyi futotta.

Úgy látszik, folytatása lesz a blognak, bár nem Ázsia, és nem is csak én megyek, de ez egy remek hely lesz arra, hogy a kalandjainkat megosszuk. 

Úgy döntöttünk, hogy mielőtt visszamegyek dolgozni, és mielőtt Matyit bedarálja a bölcsőde mókuskereke, Zozó kivesz némi szabadságot és elutazunk, hogy ismét élményeket gyűjthessünk. Kiválasztottuk az Azori-szigeteket, mert szerintünk egy másfél éves zsivánnyal ez a legjobb hely az utazásra. Európa is meg nem is, tiszta, rendezett, nyugodt, de azért már egzotikus is. Sok a fűszál, amit tépkedni lehet, meg a kavics, amit gyűjteni lehet, és nagyon szép a táj, amit mi is élvezni fogunk. 

Április 26-án utazunk, és már nagyon várjuk, szerintem lassan el is kezdek pakolni, mert elképzelni sem tudom, hogy hogy fognak Matyi cuccai beleférni egy bőröndbe. Mivel a 3 napos kirándulásokra is megtöltünk egy bőröndöt a ruháival, pelenkáival, könyveivel, és játékaival, ez teljesen lehetetlen küldetésnek tűnik. 

Egyébként ez most csak egy teszt bejegyzés, hogy lássam, hogy működik-e még a blogom. Nézzük...

Folyton ez a búcsúzás... Kicsit szomorú, kicsit vidám. Ma még elbúcsúzom attól a néhány embertől, akiktől még nem tettem meg, vagy nem eléggé, mert folyton csak húzzuk a búcsúzkodást, és holnap indulok hajnalban Hong Kongba, Münchenbe majd haza.

Előre is bocsánat azokért a szokásokért, amiket esetlegesen itt felvettem, de ígérem igyekszem nem csámcsogni, krákogni, köpködni, orrot túrni, és hasonló szépségeket csinálni, viszont majd igyekszem azokat a dolgokat pedig csinálni, amiket érdemes volt Tőlük eltanulni. Mosolyt, kedvességet, káoszban való derűt és nyugalmat, illetve a jó ételek elkészítését.

Köszönöm azoknak, akiket érdekelt annyira, hogy mi van velem, hogy olvasták a blogomat, és azoknak még jobban, akik kommenteltek is, főleg Mik, Neked, kitartó kommentelőmnek.

Reszkessetek, mindjárt jövök :) Záróképként a naplemente a Parfüm folyón:

Puszi!

Con Dao szigete gyönyörű kis sziget a semmi közepén, ám a történelmén van egy csúnya fekete folt. Itt volt a franciák által alapított börtön, ahol is  fogva tartották és kínozták a politikai elítélteket. A vitenámiak egy része ezért úgy gondolja, hogy a szigetet szellemek járják. Ezért nem is nagyon utaznak ide, és éppen ezért utaztunk ide mi. 

Megérte.

A sziget teljesen kihalt, gyönyörű tengerpartokkal, jó tengeri ételekkel, szép hegyekkel. Tényleg a semmi közepén. És a nagy nyüzsgés után ez tökéletes befejezése volt a nyaralásunknak. A vityik közül biztos lett volna aki azt mondta volna, hogy pedig voltak szellemek, mert a szél úgy fújt és süvített, hogy az tényleg brutál volt néha (egy szigetcsúcson úgy döntöttünk, hogy nem megyünk tovább a motorral, mert tuti biztos lerepít a szél, én ilyet még nem éreztem sosem... no és a repülőnek is csak második próbálkozásra sikerült leszállnia, mert kicsit megkapott minket egy fuvallat, és egy olyan leszállópályán, ami dagálykor konkrétan a sziget elejétől a végéig húzódik, mindezt két hegy között, hát ez ez nem annyira vicces...)

Ezért immár másodszorra mondom, hogy beszéljenek a képek, tulajdonképpen főként csak pihentünk, motoroztunk, tengerparton halat ettünk közvetlenül onnan kifogva, búvárkodtunk, kirándultunk.

(igen, az ott a kifutópálya vége a háttéerben...)

A következő napokat Hanoiban és Sapában töltöttük.
Hanoiban még elég jó idő volt és tulajdonképpen Sapában is az első két napon, de ma megkaptuk a hideget rendesen a harmadik napra. Iszonyat durva. De nem is az a gáz, hogy hideg van, hanem, hogy itt a fűtés valami miatt kimaradt az emberek tudatából így még ahol van is némi fűtés, ott is csak annyira fűtenek be, hogy télikabátban csak egy kicsit fázz. Pl egy hatalmas belterű étteremben egy pici kandalló.. Nade azért nem ez a lényeg, csak a kellemetlenség.

Hanoiban több látványosság van Saigonnál az kétségtelen, de ez a város azért még most sem tudta magát belopni a szívünkbe. Persze 0 napsütés, viszont azért volt egy pár maradandó emlék. A Ho Chi Minh mauzóleumban azon a kellemetlen érzésem felülemelkedve, hogy ez a szegény ember, aki ennyit tett a népéért (tudom, igen kommunizmus és minden meg van szépítve, és ne aggódjatok, nem mostak agyat nekem - de Ho Chi Minht tényleg ne úgy képzeljétek el mint Polpotot) azt kérte hogy NE balzsamozzák be, ennek ellenére megtették, nagyon érdekes volt látni a vietnami emberek viselkedését és tiszteletét. Tisztelgő, magát vigyázzba vágó férfi ment előttünk is. Persze sosem tudni ebből mennyi a színészet és kényszer és mennyi az őszinte tisztelet, de mindenesetre érdekes.
Pagodából már kicsit besokalltunk, de a vízi-bábszínház érdekes kulturális élmény volt. És persze a teknős tó is szép volt:

Hanoi egyébként nagyjából ennyi is egy-két jó evésen és egy jól eldugott kis gyöngyszem kávéházon kívül..

Sapába ezen a vonatsínen mentünk:

Node Sapa!! Kicsit tartottam tőle hogy rosszul döntünk hogy Dalat helyett Sapát választjuk úticélnak, mert Dalat volt a legjobb hely eddig, ahol még egyedül voltam, de egyáltalán nem bántuk meg! Sapa csodás. Ezért is a cím... Volt olyan, hogy 3 percen belül voltunk egy felhő alatt, majd benne, majd felette, pedig mi meg sem mozdultunk. Mivel hatalmas mázlinknak köszönhetően 2 napig gyönyörű napfényes időnk volt, kb 20-25 fokkal, ezért a látvány is olyan volt, hogy a lélegzetünk elállt tőle.

Első nap a városban sétáltunk és felmásztunk egy közelebbi kilátóba, illetve egy helyi etnikumok táncait bemutató előadást néztünk meg, ami rosszul hangzik ám annál meglepőbb hogy szuper volt. Bár az is lehet hogy csak a hely változtat mindent másmilyenné mint amilyen valójában. De mindegy is.

Másnap egy kis csoporttal együtt elmentünk egy h'mong túravezetővel túrázni. Hát ez nagyon jó és nagyon vicces is volt egyben. Sétáltunk rizsteraszok között, h'mong és day falvakban a hegyek között:

Sajnos nem kaptam el....

Node elképesztő volt, hogy mikor elindultunk, a 8 turista mellé még mellénk csapódott 8-10 h'mong nénike (pontosabban nénike kinézetű 25 és 40 év közötti nö), akik eléggé érthetetlen módon jöttek velünk az első faluig. Ami 4 óra túrázásra volt. Egyszer kétszer hozzánk szóltak, hajtogattak nekünk faáglovacskát 

meg egyébként miután megszoktuk hogy van egy-két utánfutónk, még szórakoztatóak is voltak, de nem nyomultak semmivel. Láttunk náluk esernyőt, gondolom az lett volna szolgáltatás hogy tartják fölénk ha esik, de semmi egyéb. Aztán a 4 óra végén megérkeztünk az ebédelőhelyre, ott 2 táskát meg karkötőt egyszer megkérdeztek, hogy megvesszük-e de ennyi. Mondjuk az igaz, hogy ha vettünk volna bármit, akkor tényleg tőlük. De csak egyvalaki vett az egyik "nénitől" 500 HUFnak megfelelő dongért egy szütyőt. Fura.. Ezután eltűntek. Nem értem a rendszert... Pedig pici lelki terror ránk is hatott volna... De nem alkalmazták.

Összességében érdekes volt látni hogy hogy élnek és milyen szép helyen.. Bár hogy párás 5 fokban fűtés nélküli és egy oldalon nyitott házakban mit csinálnak ilyen hidegben, azt elképzelni sem tudom. Nem csoda hogy 40 évesen 70nek néznek ki. Kemény élet. De ilyen szép helyen ritkán jár az ember...

Ettünk egyébként hegyi kecskét jegyi gombával, mint különlegességet, és megkóstoltuk az édesburgonyát is végre valahára, bár ez megint aranyos story volt. Sétáltunk felfelé egy kilátóhoz, ahol is szembe jött egy aranyos vityi pár. Egymásra mosolyogtunk csak úgy kedvességből, majd a srác a kezében levő édeskrumpliból tört nekünk, és odaadta hogy kóstoljuk meg mert milyen finom. Néha tényleg meglep egyes vityik kedvessége. Máskor meg mások bunkósága de ez más tészta..
Mert tudnak jó nagy parasztok is lenni.. A hideg napot főleg éttermekben töltöttük ahol egyes családok totál bepörögtek (ezek néha nem tudnak megülni a seggükön - már elnézést) és a kandalló mellett a 10 fős család mindenféle kombinációban 1 órán át (nem vicc!) fotózkodott.. Ezt nem bírtuk nem lefényképezni. Egy kombináció és póz 2-3 géppel 4-5kép gépenként... Hahh..


Egy gond volt csak az egész Sapa-túrával, hogy minden éjjel hidegben aludtunk.. A vonaton is hideg volt, bár nem panaszkodhatunk, mert legalább nem büdös népekkel kerültünk egy fülkébe, hanem rendes kedves emberekkel.. De a szállodai szobánk még a bérel hősugárzóval is durva volt az ablakon tátongó hatalmas rések miatt. Ráadásul így olyan volt, mintha reflektorfényben aludtunk volna, mert a hősugárzó halogénes volt..

Egy három nap - két éjszakás túrára fizettünk be a Ha Long öbölbe, mert tök buli hajón aludni, és másnap pedig szerettünk volna a Cat Ba szigetre is elmenni, mert itt legutóbb túl rövid idöt töltöttem, viszont tudtam hogy megér egy napot.

Általánosságban a következő dolgokra jutottunk:

Egy, télen hideg van (úgy tűnik saigoni vityi lettem, mert bizony 10-15 fokban fáztam, de Zozó meg indiai lett, mert ugyan annyira nem mint én, de ö is fázott).

Kettő, a vityik imádnak kavarni (a 3 nap alatt folyamatosan cserélgették a csoportokat, megszámoltuk, összesen 6 csoportba tettek be minket.. kis hajóval másik hajóra, a szigeten cserélgetve, stb.. hogy minek, azt sosem fogom megérteni mert voltak akikkel később találkoztunk a busznál és ugyanazon mentek végig...)

Három, hiába hangzik jól egy mini szigeten a szállás, ilyen időben pont nem lehet semmit csinálni ott. (Szerencsére ezt a tanulságot nem a saját kárunkon tanultuk meg, mert mi a városban laktunk a nagy szigeten.)

Négy, ha azt mondják lesz fűtés a hajón, az még nem biztos hogy azt jelenti, hogy lesz is, KÖTELEZŐ leellenőrizni az elején a rendszer működőképességét. Na ezt sajnos a saját kárunkon tanultuk meg. Elképesztő hideg volt így éjjel. A legjobb, amit ezek a szerencsétlenek fel tudtak ajánlani, hogy nyissuk össze a szobánkat a szomszéd thai lezbikus párral. Nagy volt ugyan a kísértés, de nem tettük meg, inkább a hajszárítómmal fűtöttünk kicsit, aztán betakaróztunk...

Egyébként ezt a kellemetlenséget leszámítva marha jó volt a kirándulás. Az első napi társaság tök jó volt, egytől egyig jófej emberekkel, akikkel tök jókat nevettünk és mivel mindannyian külföldiek voltunk, még a túravezető által nagyon forszírozott karaoket is 100 százalékos szavazati aránnyal legyőztük, helyette este inkább pár sör mellett beszélgettünk, majd tintahalat pecáztunk. Volt ott shrilankai amerikai csaj, kolumbiai srác (szerintem gyanús hogy meleg), német srác (Zozó szerint gyanús hogy meleg), szingapúri fiatal cuki pár, makaói portugál család, nomeg a dagi thai lezbik. Nagyon fura, ám egymással meglepően jól kijövő csapat. Csak az idegenvezető volt iszonyatosan idegesítő, dehát ugye tudjuk, hogy a közös ellenség mindig összekovácsoló erővel hat.

Egyébként első nap tényleg elég rossz volt az idő, ennek ellenére azért cipő és kabát nélkül bevállaltuk, mert ha a többi vizes lesz, legfeljebb lecseréljük. De nem lett vizes, mert ugyan megpróbáltak beültetni egy lyukas csónakba, de nem hagytuk magunkat, így teljesen szárazon megúsztuk, és így ez sem maradt ki az élmények közül. És tényleg érdemes volt.

Másnap nem számítottunk rá az elöző nap alapján, hogy lesz esélyünk a napfelkeltét látni, de olyan hideg volt a szobában, hogy azért csak felkeltünk. És csodák csodája, mintha megint elvágták volna, mint Hueben, láttuk a napfelkeltét és otthoni mércével mérve szép öszi idönk lett.


Ami egyébként tökéletes volt, mert ez a nap volt a túrázós nap, Cat Ba-n is és a majomszigeten is túráztunk, a végén majdhogynem sziklát másztunk. Nagyon szép kilátás volt mindkét csúcsról, de azért az egyik csúcs tetején a kilátó amolyan vietnami módra volt biztosítva. Iszonyatosan ijesztő volt, ha rajtam múlik tuti nem fényképezünk, mert én nem mertem volna elengedni a korlátot, hogy elővegyem a fényképezőgépet, de Zozo ezt meg merte tenni, szóval:

Egyébként tök jó volt hogy végig etettek minket a hajón meg a hotelben, mindig kb 6 fogás volt, amolyan vietnami módra az asztal közepére téve, aztán egye csak aki akarja. De tényleg jók voltak eléggé a kaják..

Szóval ma egy kis izomlázzal, kicsit megfagyva, kicsit leégve a naptól megyünk vissza Hanoiba.

A 15 órás hazaút után Kambodzsából majd a világ legjobb tavaszi tekercse után (ld a következő képen) hulla fáradtan hazaértünk, de sajnos megint hajnalban indultunk Hue-be.

Amilyen idő fogadott az első nap, nem sok reményt fűztünk ahhoz, hogy megússzuk megfázás nélkül, mert első napunkon főleg délután zuhogott az eső és kifejezetten hideg volt. Aznap néztük meg a császárvárost, és így aztán megmutatta az igazi arcát, és azt, hogy miért is olyan nehéz ezt ilyen időjárásban karbantartani. Vicces, mert mielőtt odamentünk néztük, hogy de bénák az útikönyvírók, hogy ilyen rossz képeket tettek be a császárvárosról az útikönyvbe, aztán rájöttünk, hogy talán azért, mert sokszor ilyen rossz az idő itt... Durva egyébként, hogy mennyire kevés áll az épületek közül, és mennyire rossz állapotban. Penész, moha, elmosódott festék, a hátsó termekben phot kajáló biztonsági őrökkel, néhol renoválgató vityikkel, rengeteg gazzal... Amolyan ázsiai jellegű műemlékvédelem...

Durva egyébként turistaként körbemenni, iszonyú idegesítő a cyclosok, hajótúrások, biszbaszárusok, gyümölcsárusok hada, amivel meg kell birkózni.

Szóval első nap jól eláztunk, de mázlink volt a második nap, mert az eső és hideg nyom nélkül eltűnt. Szóval a királysírokat már szép időben tudtuk megnézni. Egy turistás hajós túrára mentünk el, ahol egyébként tök jófej emberekkel lehetett találkozni, beszélgettünk Kínában élő németekkel, ausztrál laza öregekkel, amilyenné majd jó lenne válni. Persze voltak nagyon gázok is... Az egyik, amin még fél év ittlét után is megrökönyödtem, az volt amit egy vityi pár művelt. A csaj eleinte csak tetvészte a csávóját (remélem nem igazi tetveket csak valami mást, mert közel ültek), majd elkezdte csipesszel szedni a srác arcszőrét és nyomkodni a pattanásait. Mindezt a hajó közepén 40 ember között.. Iszonyat..

Na és hogy mennyit érnek az útikönyvek Vietnám "dinamizmusában": Zozó kinézett egy tök jónak tűnő éttermet az egyik útikönyvben, amit már megtalálni sem volt könny, mert azóta a sikátor számait lecserélték 48/1.... ről 66/1 ... re. Majd kiderült hogy a magyar útikönyvírók rosszul másolták le a Lonely Planetet és kiderült hogy ez egy másik étterem, de nem baj, az is jó, ezt is ajánlotta a Lonely Planet. Viszont mikor megrendeltük a vacsorát, nagyon gyanús módon a kiszolgáló csaj motorra pattant, és a konyhában fel sem kapcsolták a villanyt... Hehe... És persze csak akkor kaptuk meg amit rendeltünk, amikor kajásdobozokkal megrakva visszatért :D.

Egyébként megbocsájtottunk neki később, mert a vacsi finom volt, és elmesélte, hogy az anyukája került bele a Lonely Planetbe, most meg a férje főz, de egy közelben levő étterem az övék, csak azért megtartották ott is az éttermet. Szóval így már egyből máshogy hangzott a dolog.

A harmadik napon mentünk át Hoi Anba. Persze itt nincs 4 óra alatti buszút, szóval nyilván 4 óra alatt tettük meg a maximum 150 kmt.. Az úton odafelé megálltunk egy helyen pihenni, ahol 2 szuper dolog is volt. Egyrészt egy gyönyörű tó a minősíthetetlen wc mögött, és egy Törley pezsgő a kígyópálinkák mögött.

Hoi Anban nem nagyon aktívkodtunk, kihagytuk a házak és pagodák és egyéb közösségi házak meglátogatását egy-kettő kivételével, inkább csak bicikliztünk, sétálgattunk a városban, ittunk ngoc mia-t, amit mostmár Zozó is imád, nem csak én (ez a préselt cukornádlé). Hoi An egyébként szerintünk a vietnami Szentendre, egész másmilyenek a kis utcái, mint a többi városnak, ahol eddig voltunk vagy voltam. Egyforma sárga házak, kicsi, viszonylag tiszta sikátorok, csak egy nem változik, a penészes falak :). Mondjuk állítólag minden évben elönti a várost az árvíz, szóval van miért penészesnek lenni... De szerencsére míg ott voltunk, nem esett nappal az eső csak éjjel. Szóval mázlink volt a szép idővel.



Mellesleg itt a szállás nem volt túl jó, a legnagyobb probléma a fürdőszobánkban lakó óriáspók volt, hát komolyan én még ekkorát nem láttam, csak Kambodzsában a kisütött egyedek között... Zozó elkezdett megküzdeni vele, de a pók gyorsasága nem fordítottan volt sajnos arányos a sebességével, így elmenekült a wc mögé, ahonnan már sehogy sem jött elő hogy Zozó leüsse. Szóval kicsit aggódtam minden wchasználatkor, hogy na akkor most jön majd a pók bosszúja.. De szerencsére nem jött... Még szerencse hogy csak egy éjszakát voltunk ott... Ennyi idő alatt nem tudta kitervelni a bosszúhadjáratot a haverjaival, de az utánunk megérkezőket nem irigylem ;)

Másnap kitekertünk a tengerpartra, ami meglepően tiszta, nyugis és kifejezetten hangulatos volt! Talán még Nha Trangnál is szebb volt. De Mui Ne-nél tuti.


No és találtunk egy király helyi éttermet jó kis tekercselős kajával. Itt az volt nagyon vicces, hogy mennyire undorító módon ettek a vityik. Íme az ö és a mi asztalunk evés után.

Szóval ez volt Közép Vietnám.. Most meg épp tartunk a Ha Long öböl felé.

Ez persze Kambodzsára vonatkozik és nem Vietnámra. Bár közös nyaralásunk elsö napját még nem Kambodzsában töltöttük, hanem nekem immáron harmadszor a csodálatos Mekong Deltában. Persze most azért jobban tetszett a Mekong Delta is, és egy-két új dolog számomra is akadt a túrában. Főleg olyanokról maradtam le múltkor, amit a részeges orosz csaj miatt kihagytam, például voltunk Zozóval a "kókusz vallás" templomában.

Nem vicc hadovált valamit a kiscsávó, hogy ilyen tényleg létezik a Mekong deltában.. Az volt a gond csak, hogy a hajó járó motorja mellett beszélt, ami azt jelentette, hogy minden 5. Szót hallottunk, szóval nagyon sokkal nem lettünk okosabbak..
Viszont hasonlóan új dolog volt, hogy most a méhkaptárak mellett volt kígyó is..

Ezen kivul persze jókat ettünk és voltunk a függetlenségi palotában is Saigonban..

Szombaton hajnalban indulás Kambodzsába. Hogy miért zavarbaejtő az ország? A kontrasztossága miatt. Angkoron kívül egy nagy portenger az egész. Hát össze sem vethető Vietnámmal.. Elkezdtem Vietnámban a durva motoros képeket gyűjteni, de lett volna itt is mivel böviteni, csak lemaradtam.. pl egy pasas, aki vezette a motort, mögötte a nője, aki magasban tartja a kezét. Hogy miért? Azért hogy tartsa a pasas infúziós-zsákját.. (hacsak nem a bele volt kikötve, ez egy olyan ország, ahol ezt is simán el tudnám képzelni). Ez és még sokminden alapján talán inkább Indiával vethető össze, csak kevesebb az ember. De a por kicsit sem.. És tényleg kissé zavarba ejtő, hogy egy teljes ország képes 2 dologra ráépülni, a rizsre és Angkorra. Mivel busszal utaztunk (és még egy apróság miatt, amit majd később kifejtek) volt szerencsénk (haha szerencsénk;) ) megismerni Kambodzsa igazi arcát is, ami Angkoron túl van.. Ilyen szempontból jobb is, hogy nem repültünk, érdekes volt.

Egyébként az ország lakosságának 85 százaléka a mezőgazdaságból él melynek 90 százaléka rizs. Elképesztő.. egy rizs-kártevő tönkre tudná tenni az egész országot, annyira durva a monokultúra..
Mondjuk bevallom, sokminden nincs, amit tönkre lehetne tenni. A busztársaságnak eddig 100 százalékos a meghibásodási rátája, de még rajta ülünk egy csere-buszon amivel nem biztos hogy elérjük a csatlakozást HCMCbe. Odafelé az első buszt még meg tudták javítani, és szóltak a csatlakozásnak hogy várjon meg minket - de még így is majdnem ott hagyott (konkrétan Zozó állította meg, mert elkezdett kitolatni), a második egy kis faluban robbant le, kb délután 5kor. Na ezt meg sem próbálták megjavítani, mondták hogy küldenek egy cserebuszt.. Csak a gond az volt, hogy kb félúton robbantunk le, így csak valamelyik végpontról tudtak küldeni ami bizony azt jelentette, hogy 3 órát álltunk az út szélén a közvilátással természetesen nem rendelkező faluban.



Hát viccesnek mondjuk nem nevezném, de szerencsére így legalább módunkban állt megismerkedni a helyi rovarvilág ékes példányaival közelebbről is. :D Ami amúgy tényleg jó volt az a csillagos ég volt, mert szinte teljesen újhold volt, és semmi fényszennyezés, szóval egyszerre ennyi csillagot még nem láttunk. Ez lenyügöző volt a tejúttal és a soksok csillaggal. Mondjuk nem lett volna rá szükségem 3 órán át.. Mellesleg a jelzés hogy más autók ne jöjjenek bele a buszunkba két száraz pálmalevél volt. Eleinte azt hittem legalább meggyújtják, de az már sok lett volna a biztonságból. Az élmény fokozása céljából viszont égették a szemetet este (szerintem itt nincs szállítás, hanem így oldják meg) aminek a következménye olyan füst volt, hogy csípte a szemünket, viszont cserébe nem lett kevesebb szúnyog és egy idő múlva már a csillagokat is alig láttuk, és a minket kikerülni akaró autósoknak sem segített túl sokat. Egy megoldás mutatkozott és ez a pálinka volt. Sajnos az útitársaink nem voltak jó arcok, és nem ittak velünk, hiába kínáltuk, dehát ilyen az élet.. Szóval egy haláltmegvető bátorsággal bokorbapisilés és néhány majd szétvet (más szót használnék ha értitek... de azt nyilvánosan nem lehet leírni..) az ideg pillanat után csak jött a busz, amin persze kambodzsai Sas kabaré és Fásy mulató ment, de ekkor ez már nem annyira zavart minket.. Szóval megérkeztünk Siem Reapba éjjel. A szállóban viszont hideg nedves törölközővel és meleg vízzel megáldott zuhannyal fogadtak, szóval ez javított sokat. (Valójában már önmagában az is hogy megérkeztünk)

De megérte a tortúra. Nagyon szuper 2 napunk volt Angkorban. Béreltünk egy tuk-tukost és ö vitt körbe a legjobb helyekre, amit 2 nap alatt meg lehetett nézni.



Angkor egyébként elképesztő nagy, és tulajdonképpen teli van kis falvakkal (melyek ki ételesen nem a rizsből hanem a turizmusból élnek), amik persze sokkal kulturáltabbak a rendes khmer falvaknál. Gyerekek tekernek a szomszéd falu iskolájába, mindenfélét árulnak az út mellett, és fetrengenek mindenhol. És egy egy tisztáson, vagy a fák alatt előbukkannak a szebbnél szebb, teljesen különböző korokból, különböző stilusban épült, különböző állapotú, és növényzettől különböző mértékben megtisztított templomok. Igaziból csak egy- kettő volt, amit össze lehetett téveszteni egymással, mindnek külön megvolt a maga kis varázsa és csodája. Ezt nehéz is átadni, még képekben is, mert minden különbözik. De azért mepróbálom, beteszek néhány képet.

Na találjátok ki, hogy a következő két kép közül melyiket fotózta khmer és melyiket európai ;)

Angkor Wat-ot a naplementében néztük meg, amiben tényleg gyönyörű volt, de számomra az elhagyatott kisebb templomok a fák gyökerétől átszőtt falai is lenyűgözőek voltak. Egyébként elképesztő meleg volt, és néha felmászni egy-egy templom központi magas részére, a nem éppen mai méretű lépcsőkön nem is volt olyan kis megterhelés. De szerencsére a tuk-tukban mindig volt jéghideg víz, így nem volt elviselhetetlen. Egyszóval csodaszép volt, olyannyira, hogy nem tudnék legszebb, vagy legkevésbé szép helyet mondani.

Viszont a szuvenírárusok hada tényleg elég brutál. A kisgyerekek még hagyján, azt megszoktuk egy idő után (mellesleg nagyon jól beszélnek angolul, és egy kislány épp spanyolul számolt 10ig egyszer egy spanyol csajnak, ami azt jeletni gondolom, hogy ezt egy jópár nyelven meg tudja tenni), de a legdurvább az volt, mikor egy rendőr el akarta adni a jelvényét. Először azt hittük viccel, de mivel kifele menet is kötötte az ebet a karóhoz, majd ment a következő turstához, rájöttünk, hogy ez bakker nem viccelt...

Persze szokásunkhoz híven jókat is ettünk, elég vicces volt, mert a khmer konyha az indiai és a vietnami között helyezkedik el, és Zozónak a curryk, nekem meg a savanyú levesek és egyéb vietnámi ízek jöttek be. Ajjajj, remélem azért még szeretem majd a jó kis kelkáposztafözeléket is otthon ;)...

Egyébként maga Siem Reap a többi városhoz képest eléggé kultúrált, van benne szép pagoda, night market mindenfelé és rengeteg jó étterem.



Egyébként elnézést mindenkitől, de telefonon írtam ezt most, és nincsen hosszú ö, ü, és elgépelni is könnyebb, de azért remélem olvasható. A 13 órás buszút elég hasznos blogírásra :) Ja és persze megint rohamva és késve, de szerencsére elértük a csatlakozást Phnom Penhben, és a negyedik (valójában csere buszokkal együtt a hatodik) busz eddig még nem robbant le :). Nemsokára jöhet a világ (vagy Saigon) legjobb tavaszi tekercse 300 Forintért! Juhhé!

Keverj össze ...:

• - egy oroszlánt és egy halat, hogy kapj egy Merliont (vannak egy-ketten az olvasóim között, akik nem beszélnek angolul, a többiektől elnézést a dilettáns fordításért: Haloszlán-t)

• - az angolt meg a mandarint, hogy kapj egy furcsa nyelvet, a singlish-t
•  
• - sok kínait, sok indiait meg nem annyira sok bárkit, hogy kapj egy furcsa "nemzetet", ahol sötét bőrű tepsifejűek, normális kínai kinézetűek, normális (?? - ez most egy utalás egy előző bejegyzésemre ha értitek...) indiai kinézetűek, malájok, fehérek, meg mindenfélék találkoznak egymással és élnek együtt, vagy csak egymás mellett.
•  
• - sok vallást és kultúrát, ahol a fejkendős muszlimoktól a csillivilliruhás hindukon keresztül a félmelltartómkinnvan (ez fiú is lehet kisebb túlzással :D) hűdetrendivagyok, gondolom vallás nélküli emberekig bármit látni.
•  
• - egy metróalagutat egy bevásárlóközponttal... nem vicc, nem tudtam soha felszínre jutni az MRT (merto)-ból... nagyon kemény volt, hogy itt MINDENKI shoppingol. (imádom ezt a szót :D)
•  
• - felhőkarcolós banknegyedet, sikátoros kínai-negyedet, poros Little Indiát (na azért nem annyira porosat mint a nem little India), rendezett japánnegyedet, vízparti dokkos bulinegyedet a túúúristáknak, és komplett bevásárlóközpont-negyedet.

... és megkapod Szingapúrt. Egyébként ha az ember túllép azon, hogy "na akkor most éppen hol is vagyok?", akkor tényleg igaz az, amit mondanak Szingapúrról, ez egy meglepően tiszta ázsiai város. De azért annyira nem dobtam nagy hátast, mint ahogy mindenki felkészített... Lehet, hogy pont azért, mert felkészítettek.. Ami nagyon tetszett viszont benne, hogy itt voltak látnivalók és programok. Ez most biztosan nagyon furán hangzik azok után, hogy eddig is elolvastátok a blogom, mert hát mennyi mindent csináltam már... De nem úgy van az. Szingapúrban szerintem nyugis tempóban (és főleg, ha szeret vásárolni valaki, illetve van jó sok pénze a jóó drága programokra), akkor el lehet tölteni 1 hetet... Saigonra nagyon nagyon bő becsléssel is 2-3 napot adnék. Tehát nekem inkább ezért tetszik. Európában is ilyenek a városok, csak Ázsiának az a része, amit eddig láttam, az valahogy nem annyira ilyen. Ok, mondjuk nem is akarok összehasonlítani egy Mui Ne-t egy Szingapúrral..

Viszonylag sok időt volt szerencsém itt tölteni, 3 napot, ami alatt sikeresen lejártam a lábamat, pedig az MRT-t is rendesen használtam...

Most talán nem is időrendben mesélem inkább, hanem először kezdem a változatossággal. Én Little Indiában laktam, ami azért nem azt a Szingapúr-képet mutatta, amit az ember jól elképzel előre, sőt, mivel hajnal 1-kor érkeztem meg, ezért először kicsit meg is rettentem, hogy azta, itt fogok lakni? Hát azért a név kötelez, de vannak fokozatok..

Körbejártam a Chinatownt, ahol egyébként tök jó történeti múzeumban voltam, hogy hogy éltek a kínai bevándolók.. Brutál volt az, amilyen körülmények között tengődtek.. Higiénai természetesen 0.. És nem is volt az olyan régen.. Ahhoz képest, hogy most hogy néz ki a város. Ez az utca egyébként azért volt jó, mert a házak az eredeti formájúak, az utca a banknegyedre néz, de a turisták miatt teli van az utca gagyiárussal. Na mondom, hát ezt hiányoltam én Vietnamból! Hol a kínaipiac??? Hát most megkaptam..

Little India egyébként nem annyira vészes, mint először tűnik, vannak egészen szép részei is. (Bár eléggé kínainak tűnik Little India is.

Voltam hindu templomban, pagodában és mecsetben is:

A hindu templomban összefutottam egy magyar párral, amire úgy jöttem rá, hogy a következő mondat hangzott éppen el: "Na jó koszos lett a zoknim.. Akkor most nem fordíthatom ki holnapra, mert kívülről is koszos lett.." Hát jót röhögtem.

A pagodában éppen ment egy buddhista szertartás, nagyon érdekes volt. Szalagokat kötögettek, énekeltek, kedvesek voltak.

A mecsetről nem készítettem képet, mert ott két kedves úriember úgy döntött, hogy esetleg megtérítenének, ha már ott vagyok, és inkább menekülőre  fogtam a dolgot, mert már elképzeltem a jövőmet csadorban... Mellesleg kicsit be is szóltam nekik, mert amikor ahhoz a részhez jutottak, hogy "a mi vallásunk azért jó, mert nem teszünk különbséget az emberek között, nem számít, hogy ki szegény, és ki gazdag, együtt imádkozik mindenki.", na ekkor nem bírtam tovább, és megjegyeztem, hogy ja nem, csak a nőket különböztetik meg.. Mire egy kicsit köpni nyelni nem tudott, és végül azt találta mondani, hogy ok, igaz, de ezt csak tiszteletből teszik. De még ezzel sem sikerült lerázni, szóval mondtam, hogy na köszönöm a bemutatót, akkor most körbenézek egyedül. 

Az idővel egyébként nem volt nagy szerencsém, minden nap szakadt délután (biztos esős évszak, nem néztem utána, hogy ott mikor van). Szóval az esőket itt ott tető alatt megpihenve bekkeltem ki. Egyszer a botanikus kertben egy kis beálló alatt:

Egyszer életem lebrutálabb esőjét egy felhőkarcoló alatt.. De itt annyria esett, hogy ha az ember nem jó helyen állt, akkor a vízszintesen zuhogó eső simán rommá áztatta.. Itt mellesleg vitt mindent a szél...

Egyszer egy pagodában. Na ez jól jött ki, megnéztem a múzeumot a pagodában, meg leültem a meditációs szobába, és meditálgattam, míg el nem állt az eső :)

Egyébként persze a legolcsóbb szállást igyekeztem kivenni, mert Szingapúr bizony jó drága. Ezért életemben először egy félig-meddig hálóterem, félig-meddig japán stílusú kabinos szállodában aludtam: :) A japán kabinostól annyiban különbözött, hogy nem lehetett lehúzni a rolót.. Nomeg én  hatalmas öltönytáskával mentem, mert a következő héten Indonézia volt, és közvetlenül innen mentem, szóval én egy olyan ágyat kaptam, ami nem lábnál, hanem oldalt nyitott, mert ehhez nagyobb szekrény tartozott.

A szállás egyébként nagyon jó volt. Féltem, hogy a vegyes hálóteremben alszom, és azért az fura, de tök jó volt. Egyébként persze csak férfiak voltak rajtam kívül, mert a nők mind a női hálóterembe mentek (ami persze dugig volt, azért nem tudtam ott aludni), az én 28 fős hálótermemben meg minden nap 5-6-an voltunk. És volt két cuki új-zélandi srác, akikkel eléggé összehaverkodtunk, és minden este beszélgettünk kicsit, hogy ki mit csinált, meg hogy érezte magát.. Nagyon arik voltak, kis gólyák az egyetemről és tök jó tippeket cseréltünk egymással, hogy hova érdemes menni. A szállás tiszta volt, kedves alkalmazottakkal és nem túl változatos, ámde azért mégiscsak van - reggelivel..

Az ételek Szingapúrban egyébként pont olyan változatosak voltak, mint minden más (kivéve a szállodai reggelit ;) ). Ettem maláj tésztát, laksát (valami leves, ld a képet lenn), indiait, sült kacsát és a reptéren az utolsó reggel az utolsó dollárjaimat arra költöttem, hogy megkóstoljam a helyi reggelit a kaja-toast-ot. Hát ez nem tudom mi volt, de nem volt jó. Édeskés trutyi 2 kenyér között... De alapvetően minden finom volt amit ettem, annak ellenére, hogy az árra azért eléggé rámentem :). Egyébként a laksa volt az egyik legjobb..

Igyekeztem elmenni a kötelező helyekre, szerintem nagyjából össze is jött.

Pl. ez a kilátás elég híres.. Meg a következő tábla is. Az "őősrégi" hídnál...

Voltam persze ar Orchard Roadon, ahol csak bevásárlóközpontok vannak, a kínaipiac jellegű Lucky plazatól a high-end Takashimaya plázáig minden van, mi szem-szájnak ingere. Mondjuk nem az enyémnek, nekem ez nem jött be.

Voltam ezen kívül night safarin is, ez eléggé jó volt, csak egy baj volt a dologgal, hogy a sétálós túra részét nagyon gyorsan kellett végigrohanjuk (kb az 1/10-ét láttuk csak a lányokkal, akikkel összebarátkoztam), mert az utolsó busz be a városba 22:30-kor ment... Nem baj, azért érdekes volt. A sötétben sok helyen nem is látszott a kerítés ahol volt, és ráadásul nagyon sok helyen nem is volt. Azt sajnálom, hogy az elefántetetésből kimaradtunk így... Viszont amíg sétáltunk, pont előttünk ment az etető-ember, így minden állatot láttunk. Visszafele úton mind el volt bújva, szóval azért volt szerencsénk is...

Emellett volta a Nemzeti Botanikus Kertben, ami elképesztően nagy és van benne az esőerdőtől a földtörténeti bemutatón keresztül gyömbérkertig minden, ami mű. De ettől függetlenül nagyon szép. Főleg az Orchidea-kert, az nagyon jó volt!!

Az orchideakertben egyébkét megint találkoztam magyarokkal (akik svájciak), de nem is ez a vicces, hanem a következő tábla:

Annyira vicces, hogy mi Európában pálmaházakat tartunk, ahol meleg van és nagy páratartalom, itt meg "hűvös-házak" vannak, hogy bemutassák a magashegyi klímát :D... Mellesleg volt húsevő növény, bár azt nem tudom, hogy potosan hol őshonos... Amúgy ez a botanikus kert teli volt szobrokkal (pl amit az esőben fényképeztem), jó sok giccses volt, de azért voltak ötletesek is:

Még egy kötelező hely van Szingapúrban és ez a Sentosa-park. Ez valami furaság, jó drágán, a Disney-landnak és még egyéb szórakozási lehetőségeknek a keveréke. Ez is teljesen mű, de a botanikus kerttel ellentétben ez nem tetszett nekem. Persze lehet, hogy ha befizettem volna a Universal Studios-ba akkor élveztem volna, de ezt most kihagytam.. Persze a gömbhöz azért odaálltam :)

Ami nagyon vicces volt, hogy volt egy hely, ahol lehetett papagájokat megfogni, meg etetni, meg mondták, hogy "helló", persze ez nyilván azért volt ingyen, mert közben fotókat csináltak az emberről és jó drágán el akarták adni a végén (20$/fotó volt a végső ár, amikor látták, hogy nem akarom megvenni...). Persze nem vettem meg, minek, a végén végülis csináltak egy fotót a gépemmel, bár azon nem fogom a madarakat:

Viszont egy órával később mikor a fájó lábaim miatt muszáj volt leülnöm, odajött egy pasas, hogy ne haragudjak, de ő készített rólam egy fotót, mikor fogtam a papagájt, bár rászóltak, de ő szívesen elküldi nekem, ha megadom az e-mail címemet. Na mondom tök jó arc, bár sosem szokták az ilyenek elküldeni, de jó lenne.. És egy hét múlva jött is a levél! Meglepődtem, és a kép szerintem elképesztő jó, mert én jól elvagyok a madárral, a biztiőr meg közben jól elküldi a fenébe a pasast, de persze én semmit nem vettem észre a dologból. Szeretem ha látszik egy képen, hogy mi történik :)

Hát ez volt Szingapúr. Több nem is fért bele 3 napba, de nagyon boldog vagyok, hogy ide is eljutottam még így a végén a délkelet-ázsiai utamnak.

Ezen kívül még egy dolgot szeretnék megosztani. Most kibújt a Merapi Indonéziában a felhők közül.. Köszönöm Merapi, hogy megmutattad Magad!!! :)  (Azt csak én képzelem oda, hogy füstölög picit, vagy tényleg????)

Ma megkaptam hogy "unom már a kacsaembriót" szóval érzem a nyomást, hogy produkáljak..

Már nagyon régóta terveztem, hogy egy buszos nyaralást csinálok, mert még sosem próbáltam az éjjelutazós-alvós buszt, na hát ezt most a november 11.-ei hétvégén megtettem. :)

Még társaságom is akadt hozzá, Anna, akit nemrég ismertem meg itt Saigonban. Ígyhát pénteken este felpattantunk a buszra, hogy reggelre odaérjünk Nha Trangba. Hát azért van egy hangulata ennek a busznak :D

Sikerült a leghátsó sorba jegyet kapnunk, ami azt jelentette, hogy egy hatalmas franciaágyszerűségen aludtunk:

... aminek egyetlen baja volt csak mindösszesen, hogy ezt a nagy franciaágyat csak rajtunk kívül még 3 emberrel kellett megosztanunk. Az egy főre jutó ágyszélesség így nyaldossa a 70 centit, de inkább alulról :D.. No persze tudtuk ezt, de azért legközelebb a szeparált helyekre kérném a jegyet.. Királyság volt, Anna nem tudott rendes kaját venni, így vett egy adag nemtudommit, de a lényege az volt, hogy 32 zacskóban kaptuk, hogy akkor ezt most majd tekercselni kell, meg mártogatni, meg minden.. Szóval éjjel a sötétben inkább az én szendvicseimet ettük, és helyette reggelire tekercselgettünk, meg mártogattunk és lötyögtettük a halszószt a kátyúkon. Szép látvány lehettünk. (meg azért volt egy szaga is a dolognak, na, bár az egynapos vityiszagba szerintem ez is belefért.. :D)..

Ahogy odaértünk indult a túra amire befizettünk (meg sem tudtunk fürdeni, de ez csak az eső 10 percben zavar minket..). Egy hajózós búvárkodós túrára mentünk, 3 helyszínen 1-1 órát búvárkodva.

Sajnos fotókat persze a vízben nem tudtam csinálni de ez egy nagyon nagy élmény volt!! Elképesztő a sok kis hal közé beúszni, és látni azt amit a filmeken, hogy a halraj egyszerre változtat irányt (mondjuk pont miattam, mert megijesztem őket..). És a tengeri sünök, csillagok, korallok, mindenféle kisebb és nagyobb halak. Hát elképesztő. És ahogy a nap beszűrődik a tengerbe... Persze többen biztosan búvárkodtatok már, de nekem ez volt az első, és nagyon megkapó volt! Mondjuk a medúzákat kihagytam volna a képből. Persze gondolom a veszélyestől messze vittek, de azért a kicsit csípős is tud fájogatni. A fura az, hogy ahol megcsípett 2 óra múlva is olyan érzés volt egyszer-egyszer mintha épp megcsípne.

A hajó mellesleg tele volt egyedül utazó európai lányokkal, az egyik csaj 18 hónapja utazgat egyedül. Hát azért szerintem mindenből van ami már sok.. Azt meg persze nem kérdeztem meg (pedig mindenki ezt kérdezi tőlem és persze nekem is ez jutott eszembe), hogy és ezt vajon hogyan finanszírozza..

Lefényképeztem egy szigeten egy házat a hajóról.. Elég menő horgászlak.. Csak tájfunban lehet elég ijesztő.. Márpedig Nha Trangban van olyan, hogy van...

Mm... A hajón mellesleg olyan terülj-terülj asztalkámat csináltak 3 perc alatt, hogy csak néztünk.. Nem minden étel volt nagyon jó, de azt hiszem a vendégszeretet ezt feledtette.. 

Azért eléggé elfáradva térünk haza, viszont este még elmentünk a partra, mert azt mondták, hogy egy kis alkukészséggel ott lehet a legfrissebb és legolcsóbb langusztához jutni.. Így hát langusztáztunk.. Elég vicces volt, mert persze nem tudtuk, hogy hogy kell enni, és a járdaszegélyen ülve mutogatta a néni (aki megérkezésünkkor még a homokban alukált), hogy így törjük szét, úgy együk meg...

Mellesleg utána jó kis látványban volt részünk a parton. Ücsörögtünk, egyszercsak az összes árus elkezdett rohanni, kapták a bádogfazekaikat, mindent. Persze jött a rendőr. Nagyon szomorú volt egyébként szerintem, ahogy például egy szegény nénike futott a rendőr elől a hatalmas mérlegszerű boton kétoldalt lógó terhével.. No nem ez a lényeg, a rendőr elkapott egy zsák valami risztészta-lapot. A nő, akié volt, hát nagyon durva volt.. Elkezdte üldözni a rendőrt, majdnem lelökte a 2 méteres falról, ütögette, könyörgött, üvöltözött vele, fenyegette.. A rendőr meg volt, hogy futott előle, aztán felkapta a vizet, és megindult felé, de végül nem csinált vele semmit... Az volt nagyon érdekes, hogy semmi tisztelete nem volt a rendőrnek és semmi hatalma sem. Végül elvitte a zsákot de ennyi. Semmi hivatalos személy elleni erőszak...

(Erről most eszembe jutott, hogy a kedvenc bucketes helyünkön múltkor ugyancsak volt "balhé". Jött egy kocsi, ami a rossz helyen levő "dolgokat" elvitte.. Volt ott bicikli, és főleg asztalok meg székek.. Mert ugye a kocsmák kitelepülnek az utcára, de ezek szerint csak x méteren belül lehetnek. A mi nőcink is elvesztett pár műanyagszéket, de az is vicces volt, hogy megjelent a "devil truck" és úgy kapkodták az asztalokat az FKF-esek, a tulajok és a vendégek egyaránt, hogy az filmbe illő volt!!)

Tuktukkal elmentünk bulizni, dehát nem bírtuk sokáig.. Főleg, hogy szakadt az eső egy kis idő után, így a homokban táncolás elmaradt... Mellesleg ott rohangásztak a kis rákok, amilyeneket múltkor szőröstül-bőröstül megettem... Elég cukik voltak...

Másnap az egyszerűség kedvéért easy ridereket fogadtunk (Dalatnál írtam már róluk), és ők vittek körbe minket. Hát tényleg jó helyekre vittek. Igazi halászkikötőbe először, 

Majd egy szuper vízeséshez, ahol több jó dolgot is lehetett csinálni. Először is és felmásztam a tetejére sziklák között nagyon-nagyon szép helyeken..

Aztán a vízesés lábánál lehetett fürdeni, de az easy riderek mutattak egy helyet, ahol természetes halpedikűr volt. Bizony jött a sok kis nyomi halacska és bizony tényleg ott harapdálták a lábamat.. Hát inkább rossz volt az mint jó egyébként...

No és a másik, amit az easy riderek nélkül nem tettünk volna meg, hogy be lehetett menni a vízesés alá a barlanghoz.. Persze ott is folyt a víz, de nagyon jó volt kifelé nézni a vízesésen keresztül...

Ezután elvittek minket egy sárkánygyümölcsültetvényre, ahol 2 néni éldegélt (valószínű egy gyerek aludt a szobában), elképesztő, hogy milyen házban.. És kiderült, hogy éjszakánként azért látunk olyan ültetvényeket, amiken minden fa meg van világítva, mert így csapják be a növényt, hogy többet teremjen.. És az a hülye meg beveszi és terem.. Mondjuk gondolom lopják az áramot, mert 20 kiló sárkánygyümölcsért nem éri meg minden éjjel minden fát világítgatni :D

A ház mondjuk csúnya volt, meg a másik nőn egy iszonyatosan szakadt Nguyen Trung cafe-s egyenruha volt (gondolom már onnan is kidobták, mert a fél háta hiányzott), de a kert az tényleg gyönyörű volt... Kaptunk itt kókuszt is...

Ezután már csak egy dolog maradt hátra, az iszapfürdőzés. Mert állítólag ez itt Nha Trangban híres. Szóval iszapfürdőztünk.. Hát azért a fülemben még találtam másnap is iszapot, de biztosan sokkkkkkal szebbek lettünk :D

A hazafelé buszút már inkább volt fárasztó, mint vicces, és főleg, hogy tudtam, hogy őgy kell aludni, hogy másnap reggel munka.. De persze ha az embernek csak 2 napjai vannak, akkor ott valahol áldozni kell. Hát én az alávst néha beáldozom :)

Végül pedig Duongtól annyira de annyira finom ételt tanultam!!!! Folyami picike rákocskák, de tényleg sokkal kisebbek, mint az átlagos "shrimp"-ek, és halszósszal kell pirítani őket, és hűűűűűűű.. És kicsit sem ijesztő már az egybenmegevésrulez... meg a mivanhaarákbajuszkacsiklandozzaatorkomatrulez :)

És sorry, hogy ennyit kellett várjatok Nha Trangra.. Szingapúrt igyekszem hamar leírni. Mostmár Zozó érkezéséig nem nagyon tervezek elutazni (sajnos nem mert mindent láttam, hanem mert ennyi fért bele), de nem hiszem, hogy élménymentesen maradok, szóval írok még.

Aztán már nem is olyan sokára hallgathattok élőben. Ennek valaki örül, van aki kevésbé, de választás nincs ;)

Puszi Nektek!

Ha pár szóban kellene összefoglalnom az utóbbi heteket (vagy inkább hétvégéket, mert élmények inkább akkor érnek), akkor ezekben foglalnám össze.

Akit érdekel, hogy ezek közül melyiket ettem meg, és melyiket nem, akkor az olvassa végig ;) Nagy mókamester vagyok mi? :D Meg kicsit pihent is... Több válasz is lehetséges.. (Igaz, hamis, bizonytalan...)

Sajnos szó szerint nincs időm semmire, de most már muszáj leírnom mindent, mert el fogom felejetni... Megpróbálok időrendben haladni, de még ez sem tuti, hogy menni fog, mert majdnem egy hónap eltelt...

Kezdjük azzal, hogy kezdek elvityisedni. Ha esetleg valamelyikőtök nem értené ezt a szót, tudni kell, hogy Tomi után szabadon vityiknek hívjuk a helyieket, és az elvityisedés az sajnos a lejtőn való megindulás afelé, hogy a motoron 3 disznót vigyek, vagy hatalmas csámcsogással toljam be az ebédet, vagy  testfehérítő testápolókat kenjek magamra, és furaharisnyzoknit hordjak vietnami papucshoz, hogy a motoron inkábbnézzekkihülyén-de-nanehogymárlebarnuljon a lábfejem esetleg... Na persze a lejtő tetjén tartok még csak, de egyik nap elmentem a Metro-ba motorral.. (Igen, az a Metro, ahol raklapokkal veszik az emberek a cuccot...) Igaziból csak azért mentem, mert volt kedvem motorozni, így annyira nem is bántam hogy 5ször eltévedtem.. Persze mondhatnátok, hogy na a hülye nő, nem tud vezetni, de ezek a rohadt felüljárós dzsumbujok, ahol ha rossz sávban mész, akkor felvisz egy hídra, amiről nincs visszafordulás... És persze ki van írva, hogy mi merre van, de nem tudom ilyen gyorsan megkülönböztetni vityiül a városrészeket egymástól. De sikerült bevásárolnom a Metróban eléggé... telitömtem a csomagtartómat (na ez nem nagy szó, mert nem automata a motorom, így elég kicsi a hely benne), a hátizsákomat, de sajnos maradt még egy bagett és egy rakat műanyagtányér (mert később ebédet tartottam, és kellett, hogy legyen miből enni). Végülis a műanyag tányérokat a 2 térdem között tartottam egész hazaúton, de még a bagettel nem tudtam mi legyen. Aztán jött a grűn féle megoldás!!! Találtam azt a vastag ragasztószalagot, a szép barnát, majd a hátizsákomhoz ragasztottam a bagettet, körbetekerve 3x.. Hát gyönyörű voltam :D De legalább hazafelé is eltévedtem azért (megint rossz sávolt válaszottam), így minél többen láthattak :)

Na azért ne aggódjatok, annyira nem süllyedtem még, hogy a többit is csináljam, de talán a következő bejegyzésemben arról fogok mesélni, hogy de jó zoknikat vettem ;)

Ami már viszont tényleg történés, az az, hogy voltam Cu Chi-ban. Az egyik saigoni magyar hölgy nomeg a fia mentek, és felhívtak, hogy na akkor megyek-e velük. Nanáhogy, úgyis akartam menni. Mondjuk motorral terveztem, de utólag jobb, hogy nem azzal mentem, mert messze is volt, és nem is volt triviális az útvonal. Nekik meg sofőrjük van, szóval úgy egyszerűbb volt. Cu Chi az a falu ahol az amerikaiak elleni ellenállás központja volt, és ahol ugyan az erdőt kiirtották az agent orange segítségével, de ők ekkor egy 250 km hosszú alagútrendszerből harcoltak tovább az amcsik ellen. 

Az túra elején egy skanzen jellegű faluba mentünk, ahol bemutatták, hogy hogyan készültek a harcra, stb. Na itt megálltunk enni... Az első képen már meg is találhatjátok az első választ a címre.. Először valami ragacsos-rizst (jobb helyeken rizsát) eszem éppen, kókusszal töltve.. Hát kicsit azért bizarr volt, de semmi a második fogáshoz képest...

Ami viszont bizony a kacsaembrió volt... Hű... Hát Beni rendelt két főtt tojást, csakhogy nem tudta, hogy az a tojás nem az a tojás... Elundorodott, szóval Zsófival rajtunk volt a sor, hogy megmentsük a magyarok becsületét... Hát én bevállaltam előszörre...

Ez a kép nem lett túl jó, mert kicsit remegett a kezem az idegességtől, mielőtt megkóstolásra került volna a sor. ;) Szerencsére nem ismertem fel egy testrészét sem a baba-madárnak a falaton belül, és bevallom őszintén, hogy az undor legyőzése után, még viszonlag ízlett is. Borsos-sóval szórják meg, és valami fűszernövényt is adnak hozzá, egész ehető a cucc... Kicsit főttojás íze van. Na előre látom, hogy páran nem fogtok hozzámszólni, mert annyira undorítónak tartotok, hogy kipróbáltam :) De ez is csak valami amit nem lehetett kihagyni...

Meg a szétlőtt-tankot-vezetős-pózolós fényképet sem :D

Az alagútrendszer egyébként olyan kicsire volt megépítve, hogy "kényelmesen" csak a vityik tudtak mozogni benne, sőt, voltak direkt elkeskenyített részek, ahova az emerikai menetfelszereléssel megáldott katonák beszorultak, és szépen elkapták őket... A vezető egyszercsak mondja, hogy na, le akarunk menni?? Mondom naná. Rámnéz: tuti? Majd arrébtol, hogy na itt a lejárat a lábam alatt, menjek akkor. Mentem:

Benn majdnem minden ok volt, pár dolgot kivéve.. Pl, hogy 40 fok volt. És pl hogy oxigén meg nem sok. És pl, hogy voltak benn denevérek, akik jobb esetben csak lógtak a fejemtől 1 cm-re, rosszabb esetben repkedtek. Szerencsére ők látnak a sötétben, szóval nem jöttek nekem, de azért ijesztő, mikor egy 50 cm magas alagútban szembe repül egy denevér... Beni többet látott nálam, mert nála volt zseblámpa, amivel néha mutatta, hogy na oda ne lépjek mert ott egy bazi pók - mondom itt ne hagyj vele egy 50cmes alagútban, mert meghalok, szerencsére kérésemre eltaposta...

Nomeg persze cirkuszi majmoskodtunk is, egy kislányt mindenképp le akartak fotózni velünk, de beteszem ide a képet, mert a kislány annyira cuki volt. A vityik pózolásra születtek.. Erre jöttem rá a 4 hónapom alatt...

A következő hétvégén az amerikai haverom, Leigh Ann nálam aludt, mert ahol lakik, ott kitessékelték egy időre, mert jöttek a helyére couch surferek. Ezért jófejségből meg akart hívni egy francia estre (amit végül hosszú alku után felesben fizettünk). Ez egy együk-és-igyuk-magunkat halálra európai kajával buli volt. Kajajegyeket, meg borjegyeket adtak, volt ott kacsamáj, lecsó, csokispalacsinta, meg jó rossz minőségű borok, úgy gondolták ide az is jó. Ha megkérdeztem, hogy ez milyen bor, azt mondták fehér. Mondom ok, de milyen fajta? Mondták fehér... jaaa, mondták a márkáját. Mondom, ok hagyjuk töltsetek... Egyébként ez is rendkívül furcsa este volt (ugyeugye - itt semmi sem az, aminek látszik), vietnámi kánkános lányokkal piros-fehér-kék ruciban, rettenetes zenekarral, akik próbáltak franciás zenét játszani (Edith Piaf egy vityi csávó előadásában - na gondolhatjátok!), meg sok részeg expattal, és a rájuk nyomuló vietnámi kiscsajokkal. Persze az expatok sem voltak jobbak senkinél... Viszont volt egykét szimpatikus ember. Leigh Ann-nek elég sok ismerőse volt, és voltak közöttük akikkel jókat beszélgettem. Meg egy francia családtól kaptam egy rakat borjegyet, mert ők csak enni jöttek, és mivel beszélgettem velük, ezért rámhagyományozták mindet. Persze még a sajátomat sem ittam le, de legalább osztogattam a szimpi embereknek :) Bevallom leginkább a szuper kaják miatt érte meg elmenni. Azok ott voltak a szeren!

Másnap Leigh Annel elmentünk Can Gio-ba motorozni. Jó kis egynapos túra, mangrove erdőkkel, majomrezervátummal, krokodilokkal. Életemben először megálltunk egy tipikus kis motoros pihenőhelynél. Ilyenek vannak mindenfelé, függőágyakkal, meg frissítőkkel, pl vízi-kókuszdióval. Meg szárított kagyóval. Na azt inkábbb nem ettünk.

Volt Can Gio-nál egy tengerpart is, de jobb ha nem hívjuk annak. Ekkora mocskot nem nagyon láttam még tengerparton... Szerencsétlenek meg ott fürödtek az olajos vízben... A majomrezervátummal kapcsolatban mindenki ijeszgetett, hogy a majmok lenyúlják az ékszereket, fényképezőgépeket, és megkarmolnak. Szóval jó óvatosan mentünk be, de egyébként semmilyen majom-attrocitás nem ért minket. Persze megfogtak mindent, mert megszokták az embert, és mikor összevesztek egymással az kicsit ijesztő volt, de nem volt gáz. Viszont sikerült lekapnom egy alkesz majmot... :) A pillanatot, amikor a sört emgpróbálta kifacsarni a doboz aljáról, sajnos nem sikerült, de azért ez sem rossz:

A krokodilokat lehetett volna etetni, de mi azt nem vállaltuk be, csak később hallottuk a sikongatásokat, mikor valaki etette őket.. Háát azért ijesztő lények ezek.. Főleg egy rozoga stégen, mikor föléjük mentünk.. A stég egyik része le is volt zárva, mert be volt szakadva.. Ilyen feltételek mellett lemondtunk az etetésről...

Amúgy láttatok már mangrove erdőt? Én még nem. Elvileg ezek a gyökerek a vízben állnak, szóval lápos, mocsaras területen vannak, meg folyókban..

No és itt jutott eszembe, hogy a motoromat még meg sem örökítettem. Íme a szépségem:

Ezen a hétvégén vasárnap pedig visszahívtam az irodából a lányokat az ebédre. Főztem nekik gulyást... Mondtam, hogy hozzák ők a desszertet, de bevallom ezt utólag megbántam. :) Heni volt az egyetlen, aki normális desszertet hozott (palacsintát), nomeg ő tök sokat segített, mert pl székeket, tányérokat, kanalakat tőlük kaptam kölcsön (mindenből csak 4 volt, de 8an voltunk).. A többiek nagy része zselét hozott... Egy lejjebbi képen látható is.. Volt fekete, piros (aminek megörültem, mert gránátalmásnak nézett ki, de virágporos volt), sárga, ocsmányabbnál ocsmányabb ízekben. Csak egy lány hozott ehetőt, egy saját készítésű kávés-karamellás-kókuszos-tejes zselét.. Ez is elég rossz volt, de ebből ettem, mert a többit nem voltam képes.

A gulyással kicsit izgultam, mert itt ugye minden hús kemény, és volt egy olyan elméletem, hogy talán mással etetik az állatokat, és ezért más a húsuk. De nem. A vietnamiak csak egyszerűen nem tudnak főzni... Múltkor a csirkém is elképesztő omlós lett, és ez a hús is teljesen megpuhult. Szóval elégedettek voltak, egyes facebookmániások már tették is fel a netre, hogy "az első magyar ebédem, köszi Zsófi"... Juhhé, élik mások helyettem a facebook életemet... :S 

Nomeg strandoltunk egy kicsit, de elég meleg volt szóval nem bírtuk sokáig a napon...

Na és még ezen a napon este indultunk (volna) Hanoiba... Merthogy hétfőn reggel 9-kor már ott kellett volna legyünk. Hát nem jött össze. Hanoiban ugyanis tájfun volt... 8-kor indult volna a gépünk, de mondték, hogy 8:40-kor fog elindulni. Ok. felszálltunk a gépre, ültünk egy órát, majd mondták, hogy száljunk le, majd kinn tájékoztatnak. És innen kezdődött, a még egy óra - majd még egy óra...... Végülis éjfélkor törölték a gépünket, de belső infóból megtudtuk, hogy 1-kor még megy egy gép. No uzsgyi oda. Ott mondték, hogy felengednének, ha nem lenne feladott csomagunk a másik gépen. Volt... No lementünk a feladott poggyászért, de onnan csak kifele lehetett menni. No jött az isteni szikra. Kellően határozott és kellően gyors léptekkel visszamentünk a security-n keresztül. Ezek meg csak néztek meglepetten. Szóval mondtuk a másik gépnél, hogy na mostmár nincs feladott poggyász, mehetünk? (igaz volt bicska, tusfürdő, minden a csomagban, de hát így megy ez...) Mondták, persze. Na marhára örültünk magunknak, hogy ekkora cselt hajtottunk végre... De ez az öröm sem tartott sokáig. Bejelentették 1 óra gépen ülés után, hogy ez a pilóta sem vállalja be végül. Kinn mondták, hogy az első gép 5:30 (ekkor 2:00 volt), menjünk ki ahhoz, adnak majd jegyet. Gondolkodtunk, hogy megéri-e hazamenni 1 óra alvásért, de úgy döntöttünk hogy igen. Kimentünk 4-re. Persze az kapott jegyet, aki hangosabban kiabált és vietnamiul. Ezek nem mi voltunk. 8:30kor sikerült elindulnunk. Hát király volt a hanoi-i 3 nap rengeteg találkozóval úgy, hogy kimaradt egy éjszaka alvás és ott sem voltunk időben eleresztve.. Amúgy a pörgés azóta is folytatódik, szóval kicsit kimerült vagyok... De úgy jó az élet, ha pörög.. :)

Hanoiban eszembe jutott, hogy egy csomó dolgot nem örökítettem meg az elején, és mostmár egy csomóra nem is mondanám, hogy fura.. Pl terhes nő féloldalasan a motoron.. Ez eleinte durvának tűnt.. Mostmár nem, mert annyit látok, hogy nem éri el az ingerküszöbömet...

Szóval igyekeztem egy-kettőt fényképezni. (A motoros kollekcióm is bővítettem, de azt majd csak teljes egészében...). Fura étterem:

Eleinte eretnekségnek gondoltam a sörben a jeget... Most már nem... Szégyellem is magam...

Az étterembe becsalogató csirke:

A menü:

Az utcán imát égető család:

És egy teljesen normális kis sikátor:

Ja egy dolgot elfejettettem (gondolom nem csak egyet, de egyet biztos). Hanoiban kóstoltam meg a medúzát... Hát érdekes. Átlátszó barna pöttyökkel, furán roppanós, nem sok ízzel. De nem rossz...

Nagyon szerettem volna már egyszer elkezdeni azt, hogy leírjam Indiát, de egyrészt 5 napot egyben leírni nagyon brutál, másrészt meg mióta visszajöttem eléggé durván sok a munka, plusz a "munkajellegű" szabadidőtöltés is. Na ez most jól félreérthető, de ezt most csak arra értem, hogy az elképesztő fáradtan és betegen (merthogy jól megfáztam a repülőn visszafelé) ágybadőlés helyett pl üzleti partnerrel és a gyerekével vacsorázásra mentem, ami persze jó volt, de amilyen állapotban voltam akkor, inkább az ágybadőlést választottam volna. No persze ez a blogírásra nincs hatással, szóval ez nem mentség, így ma elkezdem leírni.

Nem is tudom, hogy mivel kezdjem Indiát, mert nagyon kettős. Kezdjem az iszonyatos-elképesztő-hihetetlen kosszal és taszítóságával, vagy inkább azzal kezdjem, hogy emellett milyen jól éreztem magam..

Azt hiszem a rosszabbik részével kezdem, hogy a végén mindenki tudja értékelni a jót :D És amúgy is, ez a része a vicces, és szórakoztató számotokra, nem az, hogy minden milyen jó. Sokkal izgibb, hogy minden milyen tré. Ahogy a cím is mutatja - hát - el kell gondolkodjak, hogy Kincses Indiának nevezzem, vagy találjak rá egyéb jelzőt.. Mocskos, büdös, poros, visszataszító, sz.ros, offenzív, tolakodó... Hirtelen ezek a szavak jutottak eszembe. Az a baj, hogy ezt az ember nem tudja visszaadni teljesen, hogy mekkora a kosz. Azt csak akkor lehet elképzelni, amikor benne járkál.. Persze mindent az emberek okoznak, szóval valójában az emberekkel van a baj, nem a környezettel. Az, hogy az utcán mész, és valaki vizel az egy dolog, mert ehhez hozzászoktam Vietnámban is. De az, hogy az út szélén emberi ürülék van (én nagy szerencsémre nem láttam a konkrét akciót, de Zozó mondta, hogy hát ő bizony már találkozott akció közbeni emberrel...), na az már kicsit sok. Mindent, de mindent eldobnak, ami szemét, emiatt mondjuk kuka sem nagyon van egyébként. Értsük ezt a bétel csomagolását, az üdítősüveget, vagy akármi mást, csak kivágnak a taxi ablakán. No és a bétel... Ez az a növény, amit rágcsálnak, mert ugyan nem isznak, de azért valamitől be kell készülni és fel kell pörögni... Szóval a gárcsálás még hagyján, de imádnak köpni. És ez a cucc barna. És legjobban a fehér falra szeretik ráköpni... Emiatt a falak nagyrésze úgy néz ki, mintha (bocsánat) végig lenne fosva :D. Valószínűleg a köpések közé az is vegyül, de ezt a homály fedi a színegyezés miatt.

Itt nyert értelmet számomra a következő tábla, amit Zozó a metróban fényképezett le. Egy köpés 800 Forintnyi Rupiba fáj a kedves elkövetőnek. Drága buli metróban köpni, szóval a csontig hatoló rettegés visszatartott minket a metróban való köpködéstől Zozóval ;)

Na viszont ha már metró, azért itt is voltak rendkívül furcsa dolgok. A hotel személyzete nagyon kedves és segítőkész volt, meglepő is, hogy hogyan szedtek össze ennyi jólnevelt embert egy helyre. :) Az első reggel, mikor indultunk be a városba, a metrónál pont ott volt az egyikük (no persze erre nem mi jöttünk rá, hanem ő megismert minket) és rögtön jött segíteni, hogy akkor ő azt tanácsolja, hogy ne zsetont, hanem kártyát vegyünk, mert azt feltöltjük pénzzel, és akkor nem kell sorakozni. Mondjuk, jó, de a sorakozás sem annyira gáz. Mondja hááát, de. Merthogy van olyan, hogy a metróba 30 percet kell sorbaállni. Mondjuk mi a fene??? Szóval vettünk kártyát, és már aznap este megláttuk, hogy mi is az "indiaiak-istene". Hát én ezt nem hittem el, hogy ezek a szerencsétlenek mennyit kell várakozzanak a sorban... Ami innen látszik, az a sor fele, mert benn még az átvizsgálókapuig tart, és még mögöttünk is volt.

A metróban egyébként minden egyes alkalommal motozás, fémdetektorozás, és táskaátvilágítás van. Az a baj, hogy ez bennem nem keltett túl nagy biztonságérzetet, és amit ezután láttam a metróban az meg még kevésbé.

Azért ahol a metróban szükség van minden egyes megállóban egy barikád mögött álló géppisztolyos őrre, ott nemhogy biztonságban, hanem rendkívül nagy veszélyben érzem magamat... Emellett a metró egyébként nagyon jó szolgáltató. Meglehetősen olcsó, és viszonylag tiszta (no azért ne képzeljetek el túlzásokat, de pl nincs leköpve a fal, még olyan nagyon büdös sincs...) Amúgy legtöbbször volt időm nézelődni a metrónál, mert természetesen a motozáshoz férfi és női sor külön van, és a női sorban mindig kevesebben vannak. Merthogy a nők nem igazán járnak ki otthonról. Egy idő után megértettem miért, de erről később. Gondoltam is hogy basszus véééégre valami hely, ahol nem a csajok állnak többet sorba. Bár az ország rendkívüli mértékben hasonlít egy wc-hez, de legalább ebben különbözik tőle :)

Első metrózásunk alkalmával egyébként sikeresen felszálltunk az első kocsiba.. Mondtam is Zozónak, hogy de fura, hogy ennyi nő van itt. Majd ahogy kezdett megtelni a metró, rájöttünk, hogy nemhogy sok, hanem itt bizony csak nők vannak. Merthogy kiderült, hogy a metróban van egy "csak nőknek" részleg. Egyébként a nők nem mertek szólni nekünk, hogy nem jó helyen vagyunk, hanem csak akkor szólt be egy nyanya, amikor ő úgy döntött, hogy a 6 üléses soron 7-en is elférünk, és széthessegetett minket, hogy beférjen a 2 embernyi fenekével, majd mikor sikeresen bepaszírozta magát, akkor mellesleg odavetette, hogy "women only". No persze többször nem szálltunk ide, bár komolyan elgondolkodtam néhány eset után, hogy külön kéne utazzunk, és nekem oda kéne szállnom.. És megértem azokat az indiai nőket, akik csak itt utaznak.

Mert a férfiak rettenetes módon viselkednek. Mindjárt meglátjátok az összefüggést a következő kép és a sztorim között, de ehhez kell egy kis felvezetés. Szóval Zozó rávilágított arra, hogy ezek az emberek IMÁDNAK sorakozni. És tényleg! Pl. a metróban is. Az angolok nem sokmindent hagytak ott, de ezt igen, bár ezt is viccesen csökevényes formában.

Ezt az egyik metrómegállóban fotóztam. Na itt egyszer balga módon beálltunk az egyik sorba. Na itt az történik, hogy a sok hülye hallja, hogy na most jön a metró, rögtön felbolydulnak, hogy "jaj, most akkor fel fogunk tudni szállni?" - és ekkor elszabadul a POKOL!!! Emberek tapossák, tépik, lökik, harapják egymást, hogy bejussanak, az áhított ülőhelyekhez a metróba. Node ekkor még ki sem nyitotta az ajtaját a metró! Szóval ezt a hibát is egyszer követtük el Zozóval, hogy beálljunk, ugyanis felnyomja egymást a tömeg, majd az ajtónál marad hely, és fel lehet szállni nyugiban egy picit később.. Én ezt nem értem. Szerintem ez sokat elmond az átlagos értelmi képességről.. Egy gond volt csak innentől. Hogy amikor ez a tolás a leszálláskor következik be, akkor nem tudsz mit csinálni, és benne kell lenni. Egy ilyen alkalommal sikerült (na visszacsatolás - Detti, most úgy mesélek, ahogy Te szoktál...) egy rohadéknak úgy megfognia a fenekemet, hogy a lélegzetem elállt, mert velem ilyen még sosem történt. Tapiztak már le a 7-es buszon többször is, de hogy valaki így alámnyúljon, azt nem vártam... A fura az, hogy most, hogy visszajöttem, és találkoztam a jógatanárommal, egy francia csajjal, mondtam ezt neki, és még be sem fejeztem, mikor mondja, hogy "ja, téged is megfogdostak - úgy?". Mondom, ja, ezek szerint ez nem egyedi eset, mert ezt ő is átélte. És teljsen mindegy, hogy férfival van-e az ember, mert ez olyan alattomos, hogy ekkora tömegben úgysem fog sha senki rájönni, hogy ki volt a tettes, mert arra figyelsz, hogy talpon marad, úgy tolnak. Egyébként most nyert értelmet a "Mind the gap!" kifejezés a metrón. Sosem értettem, hogy mit kell félni egy 3 centis réstől a metró és a peron között. Hát ha itt beakad a cipősarka az embernek, akkor az lehet, hogy az már a halakkal vacsorázik :D

A férfiakról még annyit, hogy az 5 nap alatt több kép készült rólam, mint valaha életemben összesen. Egyszerűen a férfiak sunyi módon oszlop mögé bújva, vagy úgy csinálva, mintha a haverjukat fényképezték volna (de felém tartották a telefont), vagy csak simán elképesztő pofátlanul fotóztak folyamatosan. Pedig nem kivágott cuccokban voltam, hanem hosszúujjú pólókban. Csak rövidgatyában, ez már megzavarta őket.. Meg a bőröm színe... Volt egy csávó, aki előreszaladt mellettünk, majd 20 méterre megállt, megfordult, és kamerázta, ahogy jövünk. A jobbik fajta megkérdezte, hogy csinálhat-e egy fotót, de sajnos őket a többi miatt büntettem, és nem engedtem. Egyébként mivel a nő az ott nem ember (a medve meg nem játék), ezért többször Zozó kérdezték, hogy csinálhatnak-e rólam képet.. Egyszer Zozó annyira berágott, hogy odament egyhez alkalmi paparazzihoz, és mondta neki, hogy akkor 1000 Rupia lesz. Azok meg köpni nyelni nem tudtak... Az volt a vicces, hogy amikor a Vörös Erődnél voltunk, sikerült egy fényképen véletlenül lefényképeznki, ahogy fényképez egy pasas. Sokat elárul, hogy a random a tömegbe fotózással sikerült egy ilyet lekapni :)

És ha már vörös erőd, akkor itt van még egy kép, ezen sikerült még kettőt lekapni, nézzétek, hogy néznek. (Basszus ez eddig fel sem tűnt, csak most, hogy bemásoltam a képet, hogy az út telis tele van szeméttel. A higiéniai igányek csökkenését jelzni, hogy ezt ott észre sem vettem...) Ezen ma egyébként már csak nevetnem kell, de azért ott rendkívül zavart a dolog. Mert a férfiak nem szimpatikusan nyomulnak, hanem offenzíven. Teljesen átértékeltem Vietnamot és a vietnamiakat. A férfiak itt cukin nyomulnak. Bénák, de kedvesek. A recepciósfiú mindig rohan, hogy nyissa az ajtót, hogy vigye a csomagomat, hogy odaadja a parkolókártyámat, stb.. De ebben semmi zavaró nincsen, sosem fog neki összejönni, de legalább azt sem éri el, hogy meggyűlöljem, mint azt a sok agresszív indiait.

A Vörös erőd egyébként elég szép, de sajnos vasárnap mentünk, így a tömeg az élményt rontotta. Voltak szép részek, és jól el lehetett üldögélni a fűben (ahol ha leültünk, szép lassan elkezdtek körénk ülni a nézelődők...) Persze ami tiltva van, hogy bemenjenek, oda simán bemennek. Ezen a fotón épp egy biztiőr üvöltözik a betolakodókkal, de azért akkora fáradságot nem vesz, hogy felálljon. :D Ez is India...

A Vörös erődöt nem soroltuk be a legszebb látványosságok közé, de azért jó volt elmenni. Főleg mert a körülötte levő terület is egy életre szóló élményt adott. A Chandni Chawk-ról azt kell tudni, hogy még Delhinek is a legalja. (Vagyhát, abból, amit láttam).. Na ott szerintem ha gusztustalansági tippversenyt csinálnánk, hogy vajon ott mi nincs, elég sokáig kellene gonolkodnunk, amíg találunk egy dolgot, ami gusztustalan, és ezen a helyen nincs.

Visszatérve egyébként nem csak a férfiak agresszívek, hanem a nők és a gyerekek is. Szerintem ez az egész társadalom az önzőségre és az egymáson való átgázolásra épül, döbbenet. Egy kislány egyszer jött koldulni hozzám egy 4 sávos út közepén, mondtam, hogy nem, erre elkapta a pólóm, belecsavarta a mocskos kis kezét (bocsánat, a gyerekekre nem szokás ilyet mondani, de az agresszivitása miatt nem vettem gyerekszámba), és majd eltépte, nem engedett szabadulni. (Jó koszos maradt a ruhám utána...). Meg egy nő csecsemővel úgy rámtapadt, hogy nem tudtam levakarni. Mindkét esetben az volt a megoldás, hogy iszonyat agresszíven elkezdtem üvölteni velük (magyarul), na arra elhúztak. Ez a tanulság - az aljával ebben a társadalomban ordítani kell, hogy megértse, hogy hagyjon! És az a furcsa, hogy ezekben az esetekben egy fikarcnyi sajnálatot nem éreztem irántuk. Pedig empátiából azért kaptam útravalóul rendesen. 

Még egy jellemző és vicces indiai szervezés:

Innen nem tűnik nagy dolognak, de az a padka térdmagasság felettig ért... És a zebra közepénél volt belül az ágyásban egy széttört üveg :) Azért tudnak valamit :)

Hú azt hiszem kezdek kifogyni a vicces és/vagy gusztustalan sztorikból, most marad az, hogy amúgy meg tényleg gyönyörű helyek is vannak Delhiben. Az épületek nagyon igényesen meg vannak építve, és még áldoznak is felújításra itt-ott. Sok közülük a világörökség része, így tényleg áldoznak rá, mert el is várják tőlük. A vicces az, hogy a belépő a helyieknek 10INR, nekünk meg 250INR volt. Elképszető diszkriminatív árazás... (A diszkriminatív árazás csúcsa a Taj Mahal volt, ahol a helyieknek 10INR, nekünk meg 750INR volt a belépő.)

Első nap voltunk a Parlamentnél, aztán onnan átsétáltunk az India gate-hez. Elképesztő durva, hogy ebben a melegben az ember mennyire elfárad 1 km sétálástól.. Az India Gatenél valami őrségváltásféleség volt éppen, mikor odamentünk, na persze rögtön játszottunk egy kis ostoba turistásat, és lefényképezkedtem egy szikh katonával :) Örülök is a fejemnek :) Nézzétek! Faszikáim fogják egymás kezét.. Nagyon cukik :D És a középsőnek a nyakában van megkötve a naci...

Ezután bementünk a központba, és ettünk egy jót. Na és ha már a kajálás... Hát India ebben tuti legyőzi Vietnámot. Nagyon jókat ettünk.. Már a reggelik is brutál jók voltak, volt kontinentális, meg indiai is. Zozó mondta, hogy azért ne örüljek annyira, ezt is meg lehet unni, és hát igen, egy pár nap alatt azért elértem azt, hogy nem akartam reggelire is indiait enni, de azért mindig volt valami jó.. Sokkal ízletesebb, és változatosabb a konyha mint a vietnami, és megfőzik/sütik a húsokat rendesen, nem mint itt. Jó a csípősség is, mmmm... Persze tényleg be lehet sokallni ezzel hosszú távon, de én 5 napig élveztem az ízkavalkádot..

Azok közül a helyek közül, ahova elmentünk, az egyik legszebb hely a Humayun sírok épülete volt. Ez is a világörökség része. Itt megkockáztattuk, hogy egy külföldi kezébe odaadtuk a fényképezőt (őszintén szólva egy-két helyen inkább elő se vegye az ember, hát még, hogy odaadja egy indiai kezébe...), szóval itt készült közös kép is, rakok fel néhányat, mert ez a hely tényleg gyönyörű volt. 

Egyébként a látványosságok jó része templom, mecset, mauzóleum, sír, de nagyon változatosak, mert a többbféle vallás és korszak teljesen megkülönbözteti őket. Például a lótusz templom egy teljesen modern, a nevét tekintve meglepő módon lótuszvirág alakú templom, míg az Akshardham, egy gyönyörű csipkés hindu templom. Sajnos ide nem lehetett bevinni semmit (még telefont sem), szóval csak a netről lehet képet nézni róla. Viszont a saigoni magyarok küldtek egy linket egyik nap, amin egy helikopterből orosz srácok körbefényképezik a világ legszebb helyeit, és van egy az Aksharhamról is. http://www.airpano.com/files/Akshardham-India/2-2

Amúgy az esetek nagy részében metróval mentünk, de persze a riksát sem lehetett kihagyni. 2 féle riksa van, az egyik az oto-rikshaw, ami motoros, a másik a biciklis. Hát egyszer mentünk csak biciklissel, de majd megszakadt a szívem mikor láttam szegény bácsit ahogy szenvedve teker, és majd megszakad, mire felérünk az emelkedő tetejére.. Mertohogy ezeken a járműveken nyilván nincsen váltó.. Azért ez egy elképesztően rossz munka lehet.. és gondolom jó keveset is keresnek vele... A motoros riksásokat kevésbé sajnálom, nekik szerintem jobb dolguk van... Mellesleg a tekerős riksa szerintem jóval veszélyesebb, mert a szerencsétlenek optimalizálni próbálnak, ugye minél többször állnak meg, annál több energiaveszteség újra elindulni, ezért sokszor csak begurulnak a kereszteződésbe, hogy ne kelljen megálnni.. Mindenesetre őszintén sajnáltam azt a bácsit.. Többet is adtunk neki a megbeszéltnél, ő meg annyir hátás volt, látni kellett volna a szemét, és megpuszilta a pénzt, amit adtunk.. No szóval kicsit szomorú volt tényleg...

Tötő ajánlására elmentünk még a Lodi Garden-be. Hát köszi Tötő, ide szerintem magunktól nem mentünk volna el, dehát ez valóban egy györnyörű hely volt.. Már naplemente környékén voltunk ott, és tényleg elképesztő jó volt. Ez nem csak egy olyan park, mondjuk mint a városliget (valami olyasmire számítottam - valószínű, hogy helyi viszonylatban olyan is, csak épp az azt jeleti, hogy teli van a szokásos szép épületekkel.) Teszek ide erről is képet:

(Ja ezen az alsó képen az a csel, hogy azon ügyeskedtünk, hogy a testemmel lehetőleg takarjam ki az ott bandázó indiai fiatalokat :) egész jól összejött)

Delhiben voltunk még piacon, mert azért azt nem lehet kihagyni.. Hát elég szép dolgok voltak, de nekem elegem volt a tömegből, és annyira nem voltam emiatt vásárlós kedvemben.. Ezért csak egy nyakláncot vettem. Se cipő, se táska, se sál.. Zozó, remélem büszke vagy rám, hogy nem kapott el az őrült vásárlási kedv. :) 

Ezután megbeszéltük, hogy na, akkor mivel mindenki mondta, hogy a helyi bigmac az vicces, ezért kerestünk egy McDonaldsot. Hát a BigMac, az itt MacMaharadja, azt nem tudtam megállapítani, hogy csirke vagy szója, de tutire nem marha nyilván.. Viszont masala íze van (ami ugye bazi erős, ezért nem tudom, hogy csirke volt vagy vega), fura keveredése ez a nyugati és keleti ízeknek. Jó próba volt mindenesetre..

Na és akkor maradt a legjobb a végére, a Taj Mahal... Ide taxival mentünk, mert annyira korán kellett volna felkelnünk ha vonattal mentünk volna, hogy nem vállaltuk be, és ráadásul az összes kis taxiköltséget számolva lehet, hogy csak kicsit jártunk rosszabbul így. Kaptunk a taxihoz bónuszba egy idegenvezetőt is egyébként, aki közepesen jó volt, annyira nem izgi, ha valaki mindig követ. De szerencsére egyszer-kétszer magunkrahagyott, és akkor a saját tempóban lehetett körbenézni. Meghát rendes idegenvezető módjára vitt minket a jól bejáratott haverjaihoz, amit egy idő után leállítottunk, és hazaküldtük, hogy nem, sálgyárba nem akarunk menni... Merthogy a sálgyár (meg minden másra is igaz ez) meglátogatása ingyenes, de utána mehetsz a sálboltba. A sálboltból meg lincselés terhe mellett jöhetsz csak ki vásárlás nélkül.. Szóval ezért küldtük haza.

Agráról annyit, hogy hihetetlen... Eleinte azt gondoltam, hogy jó, biztos Delhi ilyen mocskos csak. Hát nem. Ahhoz képest, hogy a világ egyik leglátogatottabb látványossága ebben a "városban" helyezkedik el, ekkora ótvar várost is ritkán lát az ember. Persze még mindig tartom, hogy lehet, hogy a Himalája lábánál a kis falvak azok szebbek, és tisztábbak, de csodára ott sem számítanék. Egy pár ízelítő kép a városról...

(mondjuk a por itt látszik rendesen - a kosz itt kevésbé)

(igen. itt laknak)

Node a koszból azért vezet egy út a Taj Mahalhoz. És hát igen. Ez tényleg nagyon szép. Sokkalsokkal nagyobb, mint amit a képek alapján az ember elképzel. Ma már megnézem a képeket, és nem értem, miért gondoltam olyan kicsinek.. Tényleg ragyog a fényben, és szerencsére már nem mezítláb kell menni a márványon, mert az én talpam annyira nem bírja a meleget, hanem adtak egy kórházi cipőzacskót.. Messziről ez kevésbé látszik, de a márványba féldrágaköveket vésnek vele virág és egyéb mintákban, amire ha fény esik, akkor egész elképesztő szép színeket kap. Sőt a "márványlapgyárban" utána megmutatták, hogy ha a márványt alulról világítjuk, akkor még szebb a féldrágakövek fénye.. Szóval a Taj Mahal összességében lélegzetelállító. Kicsit sok a turista, dehát kemény az élet... :)

(ez a kép annyira természetellenes... sokszor volt már, hogy szembe sütött a nap, de ennyire még soha.. szóval csoda, hogy nyitva tartottuk a szemünket.. Erre a padra annyira büszkék, merthogy Lady D egyszer itt volt, és pózolt rajta a Taj Mahallal.. Azóta is ezt mutogatják a turistáknak :)... Pedig a háttér szebb :)) Mondjuk az övtáskát és az üveget kihagyhatta volna az idegenvezető.. De semmi sem lehet tökéletes... Egyébként is, így is eleget tett értünk, mert majdnem összeverekedett valakivel, mert elénk akart tolakodni a fényképnél.. Kemény a csávó. Azért ennyire nem volt fontos nekünk, de őt nem hagyta nyugodni az önérzete. Belün a Taj Mahalon meg hasonlóan kedves volt. Elvileg tilos világítgatni a márványokat, mert károsodik. Erre ő megvilágította nekünk, majd ezt látva sok indiai is próbálkozni kezdett, akiket kifele beárult az őröknek, és jól kiküldette őket.. Jó nagy szemétláda... De ilyen India...

Szerencsére itt nem sokáig volt velünk a vezető. Utána vitt minket a márványlap-gyárba, ez egy kézi manufaktúra. Elég érdekes volt, persze vásárlással a végén. Ezután koptattuk le, és már csak ketten mentünk az Agra Fort-ba, ami megintcsak jó volt, itt voltak majmok is. Plusz szép volt a kilátás a Taj-ra..

A majommal a Taj mellett zárom Indiát... Biztos kihagytam valamit, de már így is fáradt vagyok, és már így is régóta tartoztam, szóval most felrakom a bejegyzést.

Aztán folytatom megint Vietnámmal... Már van is mit írni. Csak idő nincs leírni. Pedig tudom, hogy várjátok. De most tényleg nagy a nyomás, szerintem én idén is örülök a Mikulásnak. Csak már most... Mert már most is csak 1-et kell aludni karácsonyig :)

Na puszi Mindenkinek!!

Hát nem tudom, hogy kik olvassátok a blogomat, valószínűleg legtöbbetekkel találkoztam most, hogy otthon voltam, de azért leírom még Törökországot is, ha már a repülő miatt ott kellett töltenem 12 órát. Aztán majd jön India is, gondolom arra is kíváncsiak vagytok páran. :)

Hát a hazautam első órája egészen elviselhető volt, mert agy pici vietnami pasas ült mellettem, de sajnos ez megváltozott a Bangkoktól Isztambulig tartó röpke 12 órás út alatt... Bangkokban ugyanis felszállt és beült mellém egy rendkívül szimplatikus török úriember.. A hangomat ehhez nem halljátok, így csak szólok, hogy NEM, EZ IRONIKUS, ROHADTUL NEM VOLT SZIMPATIKUS. Kezdjük azzal, hogy 120 kg volt, emiatt folyton átlógott a székembe, ami miatt folyton hozzámért. Amikor leült, akkor rögtön arra gondoltam, hogy bakker ez a csávó lehet, hogy egy terrorista, mert iszonyú idegesen viselkedett, fújtatott, meg az ujjaival dobolt a combján, meg rázta a lábát (ezt később is folytatta, csak ugye az összeforrasztott székek miatt, illetve mert hozzámért ez nekem is egy nagy élmény volt). No szóval nagy taktikusként gondoltam, hogy mérsékelten elkezdek haverkodni -  elég mérsékelten: bemutatkozom és köszönök - hogy ha majd arra kerül a sor, hogy ki kell kapnia valakit a sorból, és egy késsel a torkánál fenyegetőzni, ne én legyek az, ne legyek se túl szimpi, se túl unszimpi.. Nagy cselgép vagyok mi? :D Na szóval bemutatkozott ő is, a kezére tetovált nevével - ő Rusty. Igazi török név :D

No azt hittem el vagyunk intézve, csakhogy rájött hogy lehet bort rendelni, és elkezdett vedelni. Legalább 8 üveg bort ivott meg (a repülőn ezek csak 2 dl-esek, de azért akkor is). Na gondoltam, és jobb, ha alszom. Elkezdtem aludni, majd a 45. hozzámérés után kicsitottam a szemem, mert már kezdett kienni az álom a szememből az ideg miatt. Rusty nem nagyon beszélt angolul, de azért ekkor megerőltette magát egy angol mondattal: "Júú szlíp bjutifúl." Mondom (elnézést előre is): "Mi a fsz???? Te nézegetsz engem aközben, hogy alszom?????????????" Na még szerencsére a vetnami kabátom volt rajtam, ekkor még megpróbáltam visszaaludni, és gondoltam akkor jól felveszem a kapucnit és az arcvédőt, aztán nem néz tovább.. Megint elalszom, erre arra ébredek, hogy löködi a széket. Na mondom ezt nem akarom látni, inkább tettetem az alvást tovább... Majd egyszercsak átnyúl fölöttem, és elkezd a karfámon matatni!!! Hát ekkor majdnem kaptam egy szívrohamot. Szerencsére, mint utólag kiderült, ez a szerencsétlen csak nem tudta hátradönteni a széket, mert egy pici csípőmozdulatot is bele kellett vinni a dologba, és béna volt. Megmutattam neki, de a hitrelen adrenalinlöket elég volt arra, hogy ne aludjak ezután.

Rusty egyébként nagy észlény. Megkérdezte, hogy hát ő nem érti, hogy miért kell ilyen kicsiknek lenni az ablakoknak a repülőn, sokkal jobb lenne, ha jó nagy ablakok lennének. Megpróbáltam neki elmondani, hogy a nyomáskülönbség miatt azért annyira nem örülne annak, de vagy angolul nem tudott, vagy a nyomásról nem tudta, hogy vajon az mi is.

No szóval ez után a csodás éjszaka után érkeztem meg hajnal 5kor Isztambulba. Beértem fél6-6-ra a belvárosba, ami egyébként szép volt, mert így meg tudtam nézni a Hagia Sofia-t és a Kék Mecsetet a napfelkelte fényében. És meg tudtam nézni őket tömeg nélkül. (Igaz, be nem tudtam menni.)

Nomeg, hogy elhiggyétek, hogy én is ott voltam, és nem csak letöltöttem a netről a képeket:

 Végülis 9-kor nyitott minden, addig lementem a Boszporusz torkolatához, ami végülis lehet, hogy már inkább a tenger, de ezt onnan nehéz volt megállapítani. Nézelődtem, átnáztem "haza" Ázsiába, meg láttam messziről a Boszporusz-hidat, de nagyon messze volt, odáig nem mentem el. Egy padon ülve majdnem elaludtam, de szerencsére csak majdnem, mert azért az már nagyon csöves lett volna.. És csak azon gondolkodtam, hogy "HAZA AKAROK ÉRNIII :("

És akkor jöttek a nyomulós török csávók. Mindenki azt akarta, hogy akkor ő majd idegenvezet engem egész nap, ráér, és szívesen együtt tölt velem egy napot.. Mondom kösz nem. Mindenesetre az egyik ilyentől kaptam egy információt, hogy menjek el a Kék mecsethez először, és ne a Hagia Sophia-hoz, mert a Kék mecsetbe később már nem jutok be. Igaza volt. Már akkor sem jutottam sajnos be, mert egy nagyjából 2-3 órás sornak megfelelő embertömeg volt ott. Meglepő volt a változás hajnal 6 és reggel 9 között...

Szóval mentem a Hagia Sophia-ba, mert oda jó sok volt a belépő, ezért a sor kisebb volt. Kicsit ki is akadtam az összegen, de mondom ide azért tuti bemegyek, ha már a Kék mecset nem jött össze. De szörnyen voltam, ez a fáradtság rettentő volt. A Hagia Sophia nagoyn szép volt belülről, itt egy kép, amin lefényképeztem a Kék Mecsetet a Hagia Sophia ablakából. Szerintem menő :)

Ezután vettem egy litar kólát, mert mondom itt vége mindennek, amitől egész jól fel is éledtem, szóval jó döntésnek bizonyult a dolog. Be akartam menni még a Topkapi Palace-ba, de ide is nagyon sok volt a belépő, és ez még a kóla előtt volt, és úgy gondoltam, hogy sokat fizetni úgy, hogy csak kóválygok mint a gólyafos a levegőben - na annak semmi értelme sincsen.

Úgyhogy a kóla után sétálgattam kicsit a városban, és ekkor jött a fura érzés.. Basszus, nem azt mondták, hogy Isztambulban nagy a tömeg?? Én meg úgy éreztem, hogy jaj de könnyű átmenni az utcán, jaj, hát azért nincsenek is olyan sokan :) Mondjuk ez az érzésem a Grand bazarban hamar megváltozott, de mindenesetre itt még volt egy ilyen furcsa érzésem..

Szóval gondoltam a Grand Bazar-t nem lehet kihagyni. Egyébként tényleg nem, de azért kicsit sok volt bizonyos szempontból. Anyu mondta, hogy hát Apu mondta neki, hogy azért ez nem a legjobb hely egyedül sétálgatásra, de azért csak nem szóltak, mert óvatos így is voltam, és úgysem hagytam volna ki, nem akarták elvenni a kedvem. (Mellesleg igazuk volt, úgyis bementem volna :D ) Hát a vietnami piacokhoz képest az fogadott, hogy Európai kinézetű emberek voltak ott (ami nagyon jó volt, mert a repülőn, és az otthon tartózkodásom alatt rájöttem, hogy a fehét emberek tényleg szépek!!! Értem már miért nyomul Vietnamban mindenki a fehérekre - egyszerűen szebbek...), de ugyanúgy jó magas áron indultak, és jó durván nyomultak, hogy megvegyem a portékát.. Mind megkérdezte, hogy honnan való vagyok, és 2 mondatot tudtak felváltva: "szer-busz" illetve "gyere ide szívem csücske". Mondjuk azon nagyot nevettem, és mondtam, megy az anyád :D De volt ott, aki teára akart meghívni, volt aki jönni akart velem a nap további részén, volt aki úgy akarta lejjebb vinni az árat, hogy puszit kért, volt aki a hátsó üzletben akart valamit megmutatni, volt aki levágta ezt a szöveget: "Kérhetek egy valamit Tőled? - Attól függ. - Csak vigyázz Magadra." :DDDD, volt aki a vendégkönyvébe akart mindenképpen íratni valamit (ennek bedőltem, mert nem bírtam már az ellenállást, és írtam neki.. Ezután jött, hogy akkor teázzunk, és hogy nem illik Törökországban visszautasítani az teára való meghívást. Mondom, Magyarországon és Vietnámban illik, szóval heló.). Volt aki mellesleg  élt Saigonban 2 évet és séf volt :) Azért kicsi a világ.. Itt a Grand Bazar:

Na csak vége lett a napnak, húztam a reptérre.. Jó volt már elindulni haza. És szépet láttam a repülőn, ide teszem a képet. A sötétkék vonal a horizonton az az éjszaka. Nagyon durva, hogy fentről látni, hogy a Föld görbül... Csak ehhez az kell, hogy naplemente környékén jó oldalon üljön az ember. Az élet apró szépségei.. Jó őket felfedezni.

Hát most megtudtam. Karaokeznak kínaiul :D

Na jó, kezdjük az elején. Szóval a héten egész végig egyedül voltam, mert Gergő Magyarországon, Duong meg Hanoiban volt. Ennek az volt a következménye, hogy egész héten ettem :) No persze ez túlzás, de egyik este találkoztam Tomival (saigoni magyar srác), ettünk szingapúri étteremben bazi jó kacsás és rákosbatyus levest, majd ezt megfejeltük olyan "koktéllal", amit műanyag befőttesüvegben szolgáltak fel. Mindezt egy olyan helyen - ami persze itt teljesen normális - ahol az utcán ültünk a jó alacsony székeken, de nem is egymással szembe rakják a székeket, hanem kifelé, nézzük csak a tömeget, és ne egymást. Jó is volt. Néztük a "minden-árusokat" (a mindenen értsetek MINDEN-t, a szárított tintahaltól a cigiken (node milyen??) keresztül a saját testükig). Ja persze.. ez a turistanegyed.... Mellesleg a turisták úgy gondolták, hogy az mennyire vicces, hogy egész este bukósisakban buliznak, szóval így tették. Kezdem érteni, hogy miért néznek hülyének a helyiek néha...

Pénteken magyaros buli volt, ahol az egyik lány KFC csirkét csinált, és bakker az tényleg pont olyan volt, mint az igazi..

Aztán a már régóta megbeszélt ebédet összehoztuk az irodatársaimmal, 5 lánnyal. Tök aranyosak voltak, vittek egy új helyre új kaját kóstolni. És ha már a kajáknál tartottunk, kérdezték, hogy főzök-e. Mondtam, hogy hát mostanság kezdtem el, mert elég kellemetlen, hogy nem ismerem az alapanyagokat, és így nem tudok főzni.. Meg, hogy épp most vettem egy szakácskönyvet. Erre az egyikük felajánlotta, hogy akkor ő majd a hétvégén megtanít nekem egy ételt. Na mondom tök jó, nagyon aranyos.

Ebből lett az, hogy a szombatot 5-en az egyik lánynál töltöttük. Az anyukája tanított főzni, iszonyú cuki volt, kicsit tudott angolul és nagyon akart magyarázni, egész jól meg is értettem. Én mondtam, hogy csináljunk Pho-t, de azt nem akarták, így egy gulyásleves szerűséget csináltunk, no persze kissé máshogy. Meg előételnek rákot, és salátát.

A rák eléggé vicces volt, mert szőröstül-bőröstül kellett megenni. Na a szőr meg a bőr még hagyján, de a páncél... Meg a kis ollócskája.. Na azért ez egy fura ország. Itt mindent megesznek. Persze nyilván megszokható. De azért az első rákot elropogtatni, az nem volt olyan jó. Nem igazán puha. Persze az 5. már ízlett :)

A saliból is kihagytam volna a szokásos főtt szalonnaféleséget, de nem is a szalonna miatt, hanem mert soha nem szedik le a bőrkét róla (amiben néha ott van a perzselt szőr..). Node már ezt is kezdem megszokni, már nem szedem ki, jöhet, aminek jönnie kell... Mellesleg egy olyan zöldmangó szeletelési technikát tanultam, hogy magamtól sosem gondoltam volna, hogy ez mennyire egyszerű és ügyes megoldás!!

No és a leves. Tök finom volt, bár itt is a hús bőrrel, innal mindennel jött. De elképesztően puhára megfőzte a néni, és szuper lett. Még az in is puha volt teljesen.. A vendégszeretethez az is hozzátartozott, hogy küldtek a maradékból (iszonyat mennyiséget főztünk). Ma elővettem a hűtőből. És hát ilyen kocsonyát ritkán látok otthon. Úgy összeállt mint a kő. No gondoltam is, hogy mi meg karácsonykor ott szoktunk izgulni, hogy akkor megdermed-e vajon vagy nem :D.. Egyébként megkóstoltam hidegen kocsonyaként is, és egészen jó volt. De persze ebédre melegre vágytam, szóval csak kipróbáltam. 

Meg is ígértem, hogy legközelebb megcsinálom nekik a magyar gulyást, hogy lássa mindenki a különbséget. Egyébként nem mondanám, hogy egyik is jobb a másiknál, csak egyszerűen érdekes, hogy mennyire más.

Egyébként a házuk igazán szép volt. Nekem azért fura, hogy 3 generáció együtt él, pl a kisgyerekek a nagyszülőkkel alszanak egy szobában, ez a szokás, hogy eleinte a nagyszülő vigyáz az unokára, majd az unoka a nagyszülőre. Egyébként nem mondték, de volt ott egy lány, akit be sem mutattak, és meg sem szólalt, szerintem az a csaj valami szolgaféle lehetett, mert ott is lakik a legfelső szinten, és mindent ő csinál, és együtt is evett velünk. Csak a házigazda tesója szerintem direkt le is hagyta a fényképről (a nagyi mögött van.)... Meg is sajnáltam, olyan kis szerencsétlen volt..

A délutáni program pedig a karaoke volt. Hát. Azért az idegeimet próbára tette. Közepesen jól énekeltek, de vietnámi és kínai dalokat legfőképp.. Amit kevéssé visel jól az én európai fülem. De állítólag minden buliban és otthon is nagyon szeretnek karaokezni a vietnámiak.. Addig erőltettek, míg én is énekeltem, de bevallom, azért volt könnyebb rávenni, mert legalább nem vietnámi zene ment addig, hanem normális, még akkor is, ha ennek az volt az ára, hogy én énekeljek... :D

Aztán leültünk egy "kocog és kidob"-szerű játékot játszani. Na az jó volt (kivéve, hogy az egyik fura csaj, egész végig továbbra is karaokezott. Vietnámiul, és neki volt rossz hangja...). Kicsit mások a szabályok, mint nálunk, és egymás fülét kell pöckölni, ha kiütjük egymást, de jókat nevettünk.

Úgy volt, hogy utána falat mászni megyek, de sajnos ebbe beleszólt az esős évszak. Sajnos muszáj volt esőben elindulnunk, és iszonyat messze lakott Ngoc, szóval visszafelé fél óráig áztunk a motoron. Király. Még várom, hogy megfáztam-e. De csurom vizesen nem akartam falat mászni. Egyébként is úgy gondolom, biztos csúszós volt a fal ilyen nyirokban...

Mellesleg kezdek hasonulni a vietnámiakhoz. Sikeresen másodszorra vettem egyébként fel a bőrsarumat, és többször nem hiszem hogy felveszem. Sokkal jobbak a gumicipők, tényleg nem véletlenül hordják azt. De egyébként a maszk 3. előnyét is sikerült felfedeznem: felfogja az arcomról csorgó esőt...

Node azért másodszorra is sikerült eláznom utána, este, mikor mentem a 7. kerületbe a magyarokhoz. Motoron is, erkélyen is... Node c'est la vie, mégiscsak esős évszak van. De legalább meleg van. Ha egyszer eláll, akkor 2 perc megszáradni. Ha eláll :D

Tényleg a szeptember eddig a legdurvább ilyen szempontból...

Tényleg csak egy kicsike falat :)

Voltunk ugyanis Indonéziában kb 5 napot, de annyira durván teliraktuk a napot talákozókkal, hogy az országra nem maradt idő, hogy megnézzük. Szóval ez a bejegyzésem a történések szintjén rövid lesz, mivel szinte csak munka volt, a munkáról meg ide nem írok. De persze azért benyomásaim voltak, azokat ide leírom, abban semmi üzleti titok nincsen. 

Kezdjük Jakartával. Furcsa egy város ez. Szép is meg nem is. Kicsit megoszlanak a vélemények, hogy hányan laknak a városban, de tegyük fel, hogy igaz az, hogy egy kicsit többen, mint Magyarországon. Ezzel szemben Magyarországon a népsűrűség 107/nkm Jakartában 15000/nkm. A másik jellegzetesség az autóhoz való hozzájutás megkönnyítése volt az utóbbi években. 0 INR kezdőrészletes, 0%-os kamatozású hitelekkel lehetett autóhoz jutni. No ennek a két dologak a következménye az, hogy ilyen dugókat még életemben nem láttam. A csúcs 3km több mint egy óra volt. Napi 4 órát biztos taxiban töltöttünk, ezért is voltak olyan hosszúak a napjaink. No és a másik következmény a szmog. A repülőről láttuk a szmog tetejét, és nem is képzeltem, hogy ezt lehet látni.. De lehetett. Felteszek pár képet. A szálloda ablakából csináltam őket. És nem, nem a város széle felé, hanem a belváros felé. Csak a szmog eltakarja a kilátást...

A hátul levő házakat érdemes figyelni...

Emellett az is igaz, hogy ez a város viszont tényleg egy világváros. Nyüzsgő, pörgő. Akikkel találkoztunk, és ott élnek, imádják, mondják, hogy hát igen, a taxiban szokták tartani reggel a megbeszéléseket, szóval meg lehet szokni, és még hasznossá is lehet tenni.

A szmogból pedig az következik, hogy a plázákba teszik be az életet. Ok, lehet, hogy az utcán is van, de én nem sokat láttam, mert hotel-taxi-iroda-pláza köröket tettünk, de nem hiszem, hogy az utcák olyan jók. Egyszer mikor sétáltunk (mert elegünk lett a taxiból), nem csatornaszagot, hanem kifejezetten (elnézést) sz.rszagot éreztem. Naja. Mellettünk volt a csatorna, méghozzá fedetlenül. Nem is hittem el!! Még most is kevéssé hiszem..

Node a plázák viszont olyanok, hogy eltévedni is könnyű, és minden van bennük. Pl vidámpark (libegővel :) ).. A következő képet is benn csináltam egy plázában.

Jó, mi? És ami még jobb. Este a város lenyűgöző. A magas épületek, minden fényben úszik! Gyönyörű. Az éjjel leple elrejti a szmogot maga alá, és csak a szépséget hagyja előbukkanni. Nem sikerült sok jó képet csinálnom, mert a taxi éjjel nem állt már a dugóban, de egy szépet azért sikerült.

És találtam egy üveg Big Bent is :)

Ja és volt egy kellemetlen élményem is. Jakartáról azért hírlik, hogy a szexturizmus itt is megy rendesen, és valóban egészen máshogy állnak a transzvesztitákhoz, mint Európában.. Sokkal természetesebbnek veszik. No a taxival hazafelé, az egyik lámpánál megállva hallom, hogy valaki csörget pénzt egy pohárban, hogy kéregessen. Egy lány. Persze amikor megszólalt, akkor tudtam, hogy fiú. Még most is a fülemben van, hogy "Miiiiiisss, thousand rupiiieee". Na eközben az ablakomra lihegett, és kopogtatott, ami a fejemtől 20 cm-re volt. Még most is kiráz a hideg, nem vicc. A hajában aranyszínű babérkoszorú szerűség volt, és komolyan ennyire taszító dolgot rég éltem át. Ekkor értettem meg, hogy miért zárják ránk a taxi ajtaját a sofőrök. Persze, mivel nem adtam pénzt, jól rásózott a taxira. A taxis meg tök aranyos volt, mondta, hogy ne haragudjak, tök rosszul érzi most magát.. Én meg mondtam, persze, hogy nem, ő ne haragudjon, hogy rásóztak miattam a kocsijára. Ez az egész egyébként nem azért volt gusztustalan, mert egy traszi volt az alany. Simán is szoktak néha ilyen undorítóak lenni az emberek átoperálás nélkül is. És Magyarországon is. Csak valahogy Vietnamban ettől elszoktam. Mert Saigonban senki nem koldul, hanem mindenki dolgozik. A koldusok itt a sorsjegyárusok. Van a kommunizmusnak előnye is na. Be kell valljam. A következményekről persze nem beszélek, csak magában erről a jelenségről.

Nomeg egy utólag vicces dolog is történt. Reggel fürdés közben kinyitottam az erkélyem ajtaját, mert a dohányzásmentességet nem tartják be a szállodákban és egy kicsit cigiszígú volt a szoba. Na jövök ki a fürdőből, nagy nyugodtan öltözködöm, erre valami mozgást látok a szemem sarkából..  Basszus bejött egy kismadár. Be is tojtam, hogy nekem itt elkezd csapkodni, mi a bűnbánatot kezdek vele??? De szerencsére kitalált magától, szóval megúsztam a bugyibansikítozvaafolyosórarohanást :D

No hát a másik város, ahol voltunk Yogyakarta volt. Na ez a hely tényleg gyönyörű. Egy vulkán (Merapi) lábánál van. Sajnos a vulkán elég szégyellős nőszemély, és felhőbe burkolózott, míg ott voltam, de egyik reggel kicsit felsejlett a körvonala. Íme: (ja és EZ nem szmog, hanem köd, mert reggel 6kor volt.. mondom, hogy sokat dolgoztunk :) )

Ha jól megnézitek, ott indul a lába a távolban. A repülőről meg látszott picit, ahogy a kráterét kidugta..

Vicces volt, hogy az, hogy ott van egy működő vulkán, az a világ legtermészetesebb dolga volt nekik. Jaaa hogy 2 éve volt egy kitörés, és a családot evakuálni kellett, de szerencsére csak a kutya halt meg, az egy teljesen normális sztory. Furcsa látni, hogy mennyire másként képesek élni az emberek. És, hogy mindenhez hozzászokunk. 

Egyébként még pár szép fotót tudtam csinálni itt-ott...

Persze nyilván a legszebb dolgokat teszem fel, azért ez sem a paradicsom, de ebben a vároban szerintem nagyon jó lehet élni. Egyetemváros egyébként, lazák az emberek, vannak zöld területek (hiányzik ez nekem Saigonból is a jó kis Zugló után).. Egyébként ha lett volna idő, itt lehet bringatúrázni, meg ősrégi, viszont nem régen felfedezett templomhoz kirándulni, feltúrázni a Merapira. Kár, hogy ezek itt is és Jakartában is kimaradtak. Biztos vagyok benne, hogy mindkét helyen jó lehet kirándulni..

Majd hozza a sors, hogy összejön-e egy kis szabadidő is Indonéziában vagy sem.

Pontosabban azt, hogy mit ne.. Például a nemzeti ünnepen utazni neeee! Főleg ne nappal. Azt a tanulságot vontam le az eddigi utazásaimból, hogy éjjel érdemes utazni, mert akkor lehet haladni, elég jól is lehet aludni (főleg az alvós buszokon), és nem idegeli magát az ember a dugón és az őrült vezetőkön. Egyrészt, mert kevesebben vannak, másrészt mert sötét van és alszol :)..

Talán páran vártátok, hogy meséljek erről a hétvégémről is, de most csalódást kell okozzak. Nem mesélek hehe :D

Na jó, igaziból a fáradság győzött az ellenem vívott csatában, és otthon maradtam és kivételesen nem utazgattam. Péntek este buli volt, elmentem Henivel, a vietnami tanárral (Thao) és egy német csajszival (Nina) először egy white sensation buliba. Vicces név mi? A durva az, hogy az esemény nevét akkor sem változtatták meg, mikor szóltak nekik, hogy ez a szó jelent ám mást is. De ez Vietnám, nem érdekli őket. Szóval mindenki fehérben. Hát Magyarországon el nem mennék egy ilyen helyre. De itt más. Egyébként rossz volt :).. Olyan hangos volt a zene, hogy nem is tudtunk beszélgetni. Még azt is nehéz volt megbeszélni, hogy menjünk el a helyről. Szóval elmentünk vizipipázni inkább egy jó kis csendes helyre, meg utána táncolni - na ez hagnos volt megint. De végülis ez egy jó este volt. Thao szeret fényképezni, szóval van is kép az estéről (tippelhettek, hogy melyikük Thao és melyikük Nina - rám nem ér tippelni :)):

Ezen kívül találkoztam Duonggal (a kedves kolléganőm) és a családjával (a férjével és a kislányával). Nagyon-nagyon aranyosak. Elképesztő finom muffint ettünk egy tök jó helyen, amit magamtól tuti nem fedeztem volna fel, mert be nem mentem volna egy ilyen belsőudvarra, mert iszonyú lepukkant volt. Erre benn egy művészeti galéria jellegű kávézó volt, felsőkategóriás ruhabolttal, meg kütyübolttal, elképesztő árakon. Valószínűleg ez a szobság egyik fajtája, hogy lepukkant helyen extrém kürlmények között elvont bolt. A kávézó ennek ellenére nem volt drága, és európai/amerikai zenét játszottak, ami elég pozitívan érintett :D

Ezen kívül csak sétálgattam a városban, megnéztem a postát (8x4 méteres Ho Chi Minh portréval), meg a Notre Dame-ot (csajok, lemerült a fényképezőm, most nem fogjátok elhinni, hogy ott voltam :( ), meg sétálgattam. Míg a postán voltam, elkezdett zuhogni az eső, és ezért vártam kicsit. Erre egy iskoláscsoport tanára jött oda, hogy hát nyelvet kéne gyakorolni a csoportjának, és hogy beszélgetek-e 1-2 diákkal. Mondom persze, végülis esik.. De 2 perc múlva 20an álltak körülöttem, kicsit furán éreztem magam. Most 20 emberrel miről beszéljek? Szóval egy kicsit később inkább elindultam az esőben, mondván, hogy mostmár mennem kell tényleg.. :S Mindenesetre ezt nem tartom rossz ötletnek, velünk ilyet sosem csináltak.

Nomeg vettem egy szakácskönyvet. Mert unom, hogy nem tudok rendesen főzni itt. Eddig többször főztem, de leginkább csak vásároltam dolgokat és összedobtam. Múltkor pl vettem répát, céklát, hagymát, meg tofut, és csináltam egy raguféleséget. De ilyet ők tuti nem esznek, bár szerintem király volt. :) Most viszont Duong mondott egy egyszerű receptet, ami kb olyan kaja itt, mint otthon a krumplifőzelék - mármint olyan értelemben, hogy egyszerű. Ez a kaja Susu és marhahús, és hagyma rizzsel. A susu megvásárlása nem volt egyszerű, mert nem tudtam mi az. :D De végülis sikerült. A feldolgozása megint nem volt egyszerű, mert nem tudtam, hogy mit is kell csinálni vele.. Node a legnehezebb a susu furcsa nyálkás-ragadós anyagának lemosása volt a kezemről... Még másnap is találtam maradványokat a kezemen, leszedhetetlen hártyát hozott létre megszáradva, kb mint amikor rámegy a kezemre a pillanatragasztó... (utólag megtudtam, hogy olajjal kellett volna lemosni..). Mindenesetre a vacsi majdnem olyan lett, mint amit Duongnál próbáltam, egyszerű és nagyszerű.. Íme a su su (cayote):

És végre sikerült normális rizst is vennem, mert kiderült, hogy az 1 kgos kiszerelések a ragadós rizsek, a normálisak csak 5 kg-os kiszerelésben kaphatóak.. Ami azért vicces, mert most van 5 kg rendes rizsem, 1 kg ragadós rizsem, és 1 kg barna rizsem. És már csak 4 hónapot vagyok itt. Remélem lesz esküvő, amire mehetek itt, majd ott elszórom :D

És most indult be rendesen a monszun.. Szóval nem is tudom mi legyen a hétvégén... Valamit azért biztosan kitalálok.

Na ezt már régebben írtam, mostmár tudom. Megyek Mui Ne-be. Még fesztivál is lesz, mert most nemzeti ünnep van itt vasárnap. Necces is volt helyet találnom buszon. De nem adtam fel :)

És a cím nem egy oximoron.. Pedig eddig azt hittem.

A hétvégén Dalatban voltam. Szerda körül elhatárzotam magam, hogy "na mikor ha nem most, most van 3 napom augusztus 20.-a miatt, ígyhát hajrá!" Foglaltam gyorsan egy szállást, ami nem volt egyszerű, 2 okból. Az első, hogy éjszaka (2-3-4) ér oda a busz, ami munkaidő után indul, így olyan holtel kellett, aki beenged éjjel (mint kiderült ez később is jól jött). Ehhez tudnom kellett a hotelek telefonszámát, ami magánan nem volt egyszerű feladat, mert az agoda szállásoldal nem teszi ki a számokat, másrészt utána még az is kellett hozzá, hogy tudjanak angolul... A második ok, hogy a tengerben elvágtak egy internetkáblet a vietnámiak, és ezért az internetszolgáltatás nem kicsit akadozik. Azért vicces...

Még mielőtt mentem gyorsan nézegettem képeket, hogy mit érdemes csinálni. Sikerült is találnom, de leginkább csak iszonyú gagyi photoshopolt képeket. Na mondom nem baj, ha a fele igaz, már jól leszek. Szerencsére a fele sem volt igaz, és sokkal szebb és izgalmasabb volt Dalat, mint a képeken! Eddig talán ez volt a legjobb hétvégém itt!

A buszút 8 óra volt, 350 km-re. Na gondolhatjátok milyen volt az utak minősége. Mondjuk ennek ellenére aludtam, visszafelé meg is lepődtem, hogy ez bakker idefelé is ilyen volt? És, hogy ez a főút északra??? Nagyon gáz. Nem is értem. Egyetlen autópályát kéne megépíteniük az ország alakja miatt, de ehelyett 1,5 sávos a fő út délről északra néhol. Néhol meg földút. Zavarbaejtő országút... zavarbaejtő, hogy ez egy országút :D Ahogy azt mondani szoktuk. ;)

Éjjel megérkezve rájöttem, hogy na itt tényleg hűvös van. Még egy vékony pulcsira is szükségem volt.. És minden zárva volt. Minden hotel lehúzza a rolót éjjelre, és telefonálni kell, hogy beengedjenek. Elég fura, rossz, hogy fel kell ébreszteni őket. Na a hotelben benyomtak egy ablak nélküli szobába. Basszus. Persze hajnal 2kor már a fenének nincs kedve ezen balhézni, másnap reggel intéztem magamnak egy ablakos szobát. Bazi lehangoló egy ablak nélküli. És ráadásul alig voltak a hotelben.. Mondjuk elég lepukkant is volt, szóval érthető. Alul egy turi működött nappal. No mindegy, biztos azzal akartak büntetni, hogy éjjel felébresztem őket, hogy sz.r szobát adtak. A lepukkantság egyébként nem igazán zavart, mert elig voltam a szobában, mert egész nap kirándultam, majd este buli volt.

Reggel béreltem egy motort, persze manuálisat hoztak, mondom jó, akkor tanítson meg. Szóval megtanított, persze nem para a váltót használni. Bár én az ő helyében nem mertem volna odaadni a motoromat magamnak, de ő ideadta. Mondjuk pl azt nem mondta el, hogy a kormányt hogyan kell leblokkolni, szóval fél napig azt sem zártam le, ami így utólag elég gáz, jó, hogy mákom volt és nem tolták el.. De így utólag nem volt jogos a félelmem, hogy nem tudok használni manuális váltós motort.

Szóval első nap szépen elkezdtem egyedül mászkálni a városban. Első utam a crazy house-ba vezetett, ne persze nem a vezetési stílusom miatt, és nem is azért mert bekattantam, hanem ez egy furcsa barlangszerű ház, kicsit visszaköszön egy Gaudi és egy Hundertwasser koppintás keletiesen. A nagy menőség a házban (az utikönyv szerint), hogy van egy akt női alak a falban, és még női melleket is felfedezni véltem itt-ott. Ez itt nagy szó, az emberek eléggé kerülik a szex témát publikus helyeken.

(nem-nem, nem kellett levágni térdből a lábamat, csak úgy tűnik a képen.. Ennél azért jobban meg a motorozás :P)

A crazy house után elmentem a Bao Dai palotába, ami a királyi nyári palota volt.. Hát ez a hely volt tipikusan az, amiről azt írták nagy büszkén, hogy olyan állapotban van, mint amikor még használták, na ez jelenti azt, hogy azóta kb még ki sem festettek. Szóval lepukkant, szockós épület, persze azért egy megnézést megért. Meghát mégiscsak leülhettem a király íróasztalához :)

No ezután jött egy kis eltévedéses történet, a térképemre ugyanis be volt rajzolva egy út, amin el akartam jutni egy libegőhöz. De ez az út nem létezett... Én meg hiába kerestem ennek fényében. A helyiek közül egy értelmes volt, mondta, hogy szerinte menjek a városon keresztül. Persze úgy meg is lett 15 perc alatt... A libegő egyébként nagyon szép volt, jó magas, meg szerencsére svájci gyártmány :D.. És itt találkoztam a későbbi utitársaimmal. Egyedül sorakoztam, a vietnamiak mind nyomultak elém, mert itt senki nem szereti kivárni a sorát, én meg persze hagytam, mert inkább nyugiban megyek egyedül egy kabinban, mint hogy nyomuljak velük. De akkor jött Lien és Paul. Mondták, hogy mehetek velük, ha gondolom, mert 4 személyes a kabin. Mondtam, hogy á nem akarom őket zavarni, akkor még azt hittem, hogy ők egy pár, de mondták, hogy menjek csak, jó lesz. Szóval mentem. Kiderült, hogy úgy találtak egymásra, mint ők rám, csak kicsit régebben, szóval megbeszéltük, hogy akkor este találkozunk egy vacsira, meg (nem egy) borra, mert itt van helyi bor. Na tök jó lesz, gondoltam. A hegy tetején egyébként gyönyörű volt a kilátás! Ez volt az egyik, amit kár volt photoshop-olni...

Itt én még ebédeltem, aztán továbbmentem ahhoz a vízeséshez, amit Lien és Paul ajánlottak. (Ők meg mentek a crazy house-ba, amit én ajánlottam nekik..) Ez volt a Dantala vízesés - ez a vízesés azért jó, mert itt van egy bobpálya lefelé a völgybe, a vízeséshez. Szóval itt boboztam. Ez nagyon király volt, attól függetlenül, hogy fenn kellett várnom 10 percet, hogy néhány nyomibb vietnami lecammogjon. Magassarkúban meg miniszoknyában, illetve nagymenőcsávóruhában... Nagyon szépek voltak (valószínűleg szebbek, mint én a túrázós ruhámban), de cserébe tuti nem élvezték annyira a bobozást, mint én. No mindegy vártam, és hasítottam, lenn meg a pasas mondja: "good driver" és elismerően kacsint :D. Viszont utána feljönni nem volt egy könnyű menet, kb negyed óra séta. És felfelé persze ugyanannyiba kerül a jegy mint le, szóval én inkább a lefelére tartogattam a lehetőségeimet. Már alig vártak vissza a tetején, hogy na sikerült úgy lejutni, hogy ne kelljen megállni? (Az első esetben 4x álltam meg, a másodikban 2x, a harmadikban meg egyszer, 20 méterrel a vége előtt... 3 perc, 5 perc és 10 perc várakozások után). Node tényleg szuper volt, itt simán el lehet több időt is tölteni. Mellesleg lenn a vízesés is szép volt :D.. És a bobpálya az erdőben megy lefelé, igazán jó élmény az is, ahogy az ember a fák közt elsuhan le a völgybe.

Ez itt a völgy lenn, a bob végállomásával:

Még elmentem a virágoskertbe, mert a dalati virágok híresek, de a kert elég gagyi volt... Vagy csak azután tűnt annak, hogy ennyi jó élményem volt?

Este meg vacsiztam Liennel, aki azért van Vietnámban, mert Amerikába fogadták örökbe, de innen származik, és egy kis ideig szeretne itt élni; Paullal, aki ausztrál és csak úgy utazgat 2 hónapot, és Christoferrel és Christine-nel, akik egy német kis falu orvosa és tanára. Tök jó volt velük, utána még elmentünk billiárdozni, és a datali borokat tovább kóstolgatni. (Hát nem mondaném őket jónak. Fröccsbe elmenne. De nincs fröccs...) Jó kis este volt, és megbeszéltük, hogy akkor vasárnap együtt elmegyünk az elefánt vízeséshez, mert az jó lesz :) Az este folyamán a németek hazamentek, viszont találkoztunk angolokkal, szóval egy kicsit handicapesnek éreztem magamat egyetlen nem anyanyelvi angolosként.. Bár volt olyan angol csaj, akinél egy idő után jobban beszéltem, ha értitek :D Persze ezen az éjjelen is telefonálnom kellett, hogy beengedjenek a hotelbe...

A vasárnap volt az igazán jó. Elindultunk reggel 3-an a vízeséshez, ahova szerpentinek és  egyéb szép utak vezettek a kávéföldek között.. És a friss szél az ember arcába vág a motoron, hát az csodás. Itt jutott először eszembe, hogy ha nekem valaki egy éve azt mondja, hogy "egy év múlva Te a vietnami kávéültetvények között fogsz motorozni" akkor körberöhögöm... És mégis ott voltam, és mégis átéltem. Persze eltévedtünk, de ami egyedül nem jó, az együtt még jó is lehet. Azért volt jó velük utazni, mert ugyanazok voltak az igényeink. Úgy értem, hogy mikor akarunk megállni, reggel felkelni, este együtt inni, egyforma sebességgel akartunk menni a motorral stb. Ha meg valamit valaki nem akart, akkor várt a többiekre egy kicsit. Szóval végül megtaláltuk a vízesést, azért valljuk be nincsenek kitáblázva a dolgok itt egyáltalán.

Fentről így nézett ki a vízesés...

Itt le lehetett menni a vízesés lábához, kellett sziklákon mászni, és be lehetett menni majdnem teljesen a vízesés alá. Szerencsére voltak lenn easy-riderek (mindjárt leírom kik ők), és akiket vezettek, azokat bevitték a legjobb helyekre. Persze követtük őket. Egy barlangszerűségen keresztül egy olyan helyre lyukadtunk ki, ahol volt egy kb 1 méteres rés, ahova ha odaállt az ember, akkor egy szélcsatornába jutott, ahol a vízpárától csurom vizes lett. Persze mindenki kipróbálta, jó is volt! Főleg 40 fokban! Persze csupa sár lett mindenki, mert a sziklák nedvesek voltak, és a kezünket is használni kellett, sőt néha a fenekünket is :) Szóval jó csatakosan folytattuk az utat ezután.

Itt vannak egyébként a srácok:

Ezután ebédeltünk egy helyen 15 fogásból álló ebédet, amiben volt csülök, ami annyira jól esett!! :D Jó kis ropogós, majdnem olyan ízű, mint otthon :) De a többi étel is jó volt. Mondjuk este Paul panaszkodott, hogy a gyomrával voltak gondok, de azért tolta a sört, szóval nem hiszem, hogy nagy baja volt... Egy helyi csajszi mondta, hogy mindenképp menjünk fel a pagodába, és menjünk el a selyemgyárba, mert az jó. Szóval mentünk. Ez a csajszi, aki max 30 volt, mondta, hogy neki amerikai barátja van ám. 66 éves. Na mondom megvan a tipikus példa... Hm...

A selyemüzem izgi volt, ott voltak a hernyók (az élőek), amit múltkor megkóstoltam. Utána meg azt a taktikát követtük, hogy megálltunk, ahol easy ridereket láttunk parkolni. Naja: az easy riderek olyan motorosok, akiknek egy csopperutánzatuk van (160cc, ami nagy kemésnység az összes többi 125cc-s motorokhoz képest ;) ). Nekik az a munkájuk, hogy fognak turistákat, és a hegyekben körbeviszik őket és idegenvezetőként is funkcionálnak. Több napot is vállalnak, és akkor ott szállnak meg, ahol a turisták. Ők tudják a jó helyeket. Ezért ahol csopperutánzat van, ott van valami. Így találtunk meg egy helyi cibetmacska-kaki-kávé-gyártó-helyet. Bocsánat ezért a fura szóért, de nem tudtam kifejezni jobban. Indonéziában ez a Kopi Luwak, de itt nem tudom. Először nem értettem miért akarnak 6000 HUF-nek megfelelő összegért adni 20 deka kávét.. Aztán megláttuk hátul a cibetmacskákat, meg épp kifele jöttek easyrideres turisták, és elmondták, hogy az ott bizony kaki :) Először meg azt hittük, hogy a kis dobozban az valami kávészemes édesség :D

Este vacsi, sör, nomeg éjszakai piac! Minden nap búcsú. Így tudnám leírni. És a vietnamiak úgy érzik, hogy a 15 fok az annyira hideg, hogy pufikabátokat hordanak, fülvédővel/kucsmával és muffal. Hihetetlen. Én kicsit fáztam, de azért ne viccejünk már! Az éjszakai piac jó kis kavalkád. Persze megint telefonálnom kellett a hotelnek.. :) 

Utolsó nap Paul továbbállt Mui Ne-be, Lien pedig tovább maradt mint én, ezért én korábban keltem, hogy a maradék 3 látványosságot még megnézzem. A nosztalgiavasutat, egy szép pagodát, meg a szerelem völgyét. A pagoda annyira nem érte meg, mert az utat felújították éppen odáig, így a közlekedés nem volt jó, és iszonyú por volt. A szám totál kiszáradt, és véresre repedezett. Van értelme az arcvédőnek, mostmár látom... A vasút csak útba esett, nagy durr. Viszont a szerelem völgye tényleg jó volt. Az elején rámzúduló giccstömegen átverekedve magamat egy gyönyörű kis völgybe kerültem, itt lehetett volna többet is sétálgatni, de sok időm nem volt, le kellett adni a motort. Azért rakok fel pár képet erről is. 

Egyébként ami pozitívan ért, hogy megláttam egyszercsak Rodin Örök tavasz szobrának egy gagyi másolatát. Szeretem ezt a szobrot, jó volt valami európait látni. Amikor átverekedtem magam a röhögcsélő, magukat a meztelen férfi-női szoborral fényképező tömegen, akik valószínűleg azt nem vették észre, hogy ez egy híres szobor másolata, akkor azért én is lefotóztam a darabka Európát.

Íme hát először a giccstömeg és a Rodin gagyimásolat, majd a szép völgy:

3-kor indultam haza, ami azt jelentette, hogy fél 12 re kerültem a lakásba... De mégis teljesen feltöltve kezdtem így a hetet.. :)

Mióta itt vagyok, még nem írtam olyan sokat a mindennapi ételekről. Furcsán és eléggé máshogy esznek, és nem is olyan könnyű európai módra étkezni. Persze teljesen nem is akarok, de azért vannak dolgok, amik kiverik a biztosítékot... Néha reggel a konyhában olyan büdös van a reggeliző emberek leveseitől és hasonlóktól... Itt meleget esznek reggelire, ebédre és vacsorára is. És ki kíván reggelire valami kocsonyás húsgombócos ammóniaszagú (és akkor most itt rendkívüli mértékben visszafogtam magam, hogy milyen szót használok :)) trutyit enni rajtuk kívül?

Szóval a reggeliben maradtam magyar. Persze azért nem szalonna hagyma és pálinka - bár megérdemelnék a munkahelyen a konyhában. Mondjuk most, hogy ezt így leírtam, végülis de jó lenne. Kérdés, hogy ez pozitívan hatna-e a munkatempómra és hatékonyságomra :). Szóval reggelire szendvicsezem, mert a péksütemények nem túl nyerőek itt, Pho-ra meg nincs idő, és túl nagy adag is minden nap.

Egyébként a Pho nagyon jó. Körülbelül heti 3-4szer azt ebédelek, mert nem telít el annyira, hogy elálmosodjak délután, és finom, lehet csípős, van benne tészta, zöldség (imádom a kis babcsírákat benne, meg a fura fűszernövényeket, amiket salátaként hoznak ki, hogy beletegyük a forró levesbe). A husi az már kicsit más kérdés. A Pho Ga-t nem annyira csípem (az a csirkés), mert a csirkét megfogják egyben (jobb esetben megkopasztják azért :) ), megfőzik, és egy bazi nagy bárddal mindenét felaprítják, és azt teszik a levesbe. Nem is főzik át rendesen, így kicsit rágós, nomeghát ott van benne bőr-csont-csontszilánk-porc. Szóval inkább Pho Bo-t (marha) szoktam kérni, ami legtöbbször finom. No itt is le kellett győznöm az ellenérzéseimet a nyers húsok iránt (otthon nagy divat most semmit sem átsütni - én meg rosszul vagyok a rozé kacsamellektől, meg hasonló nyers cuccoktól). Merhogy a Pho-ba a húst csak a legvégén dobják bele, szép vékonyra szelve, amikor már nem forr a leves, csak hogy a meleg "főzze" meg. Szóval mikor kihozzák, általában még nem hogy rózsaszín, hanem piros a hús. Node az ember mindenhez hozzászokik. Szóval ez csak akkor zavar, mikor nem elég forró a leves, és esélye sincs megfőni a marhának... De alapvetően a Pho íze zseniális. Vannak itt olyan csilik, aminek már a szagától végigfut a testemen a hideg, beáztatom 10 mp-re, és alig tudom megenni a levest. Szóval keményen tolják itt. Persze a habanerot nem übereli, bár ebből nem voltam olyan őrült, hogy bekapjak egy kis darabot és elrágjam.. Mondjuk senki nem is készítene ki nekem egy pohár tejet, mint a Komócsiban Ti... :)

Ezen kívül találtunk egy menzaszerű helyet, ami nekem eléggé bejön, 7-8 féle ebédet lehet választani, minden nap mást, tartalmas, olcsó, helyi, szóval nekem tetszik. Például egyik nap ettem valami húsgombócféleséget, egészen hasonlított az íze a paradicsomos húsgombócra, csak picit vietnámibb fűszerekkel, meg fürjtojás volt belenyomva a tetejébe, és szerintem meg is volt sütve.

Egyébként vannak dolgok, amik eléggé hiányoznak otthonról, mert itt vagy nincsenek, vagy nagyon drágák. Nagyon hiányzik nekem a sajt (van, de annyiért nem veszek, csak keveset), a csoki, és a jó édességek általában. Itt csak amolyan kekszeket esznek - jó-jó meleg van, így nehéz csokizni... De a kekszek meg hát kinek elegek? Nekem igazi csoki kéne.. :( Ezen felül vannak még ragacsos félig édes zselés furaságok... De azok iszonyú rosszak. 1-2 ehető van csak. És egyszer ettem vietnámi fánkocskát - az egész jó volt.

No meg a fröccs. Ilyen melegben vajon ők miért nem isznak fröccsöt? :( Eddig egy magyar bulin sikerült hozzájutnom, nem mondom, akkor jól esett :)

A péksütemények, ahogy már említettem, nem igazán ehetőek. Ugyanis imádják keverni a sósat és az édeset. A tésztája minden péksütinek édes, és belerakják a virslit, vagy... Na itt jön a legundorítóbb dolog: Duong hozott nekünk kedvességből desszertnek a kedvenc péksütijáből: én csak úgy nevezném - A ZSÍROS SZÁRÍTOTTHÚSOS BUKTÁBÓL. Mikor rájöttem, hogy az ami csöpög róla a melegben, az zsír, akkor kicsit rosszul lettem.. Egy édes buci, a teteje megkenve zsírral (nem sajnálják) és a zsírba beleszórva a szárított hús. Á. Mindjárt megint rosszul leszek, nem is firtatom tovább :D Csakhát az ajándékra nem mondhattam hogy ez mennyire szar... szóval megettem..

A gyümölcsök izgalmasak, finomak, sikerült találnom egyet a mangosteenen kívül, ami nagyon ízlik. Nem tudom mi az, de tök jó, mert kicsit savanyú, itt meg minden vagy édes, vagy nincs íze. Ezért is szokták csilis-borsos-sóba mártogatni a gyümölcsöket. Na én azt is kihagyom inkább. Egyébként itt a savanyú gyümölcsöket nem is szeretik, furán is nézett rám Duong, mikor mondtam, hogy az mennyire jó... 

A legjobban az lepett meg mikor vettem egy virslit. Egyik este mondom na! egy kis hotdog de jó lesz! Hát nem volt jó. A virslire rá volt írva hogy ca. Ezt a boltban még nem tudtam mit jelent. Halvirsli volt. Iszonyat íze volt. Pedig azért én nem vagyok válogatós :D Vicces, ahogy szépen a saját bőrömön tanulok... Legközelebbi alkalommal a kóstoltatóhelyen megkóstoltam egy virslit - jó volt, mondom na, akkor most tuti ezt veszem, még egyszer nem akarok pórul járni. Mégiscsak jó marketingfogás volt! Most fél évig ezt a márkát fogom csak venni :)

Sikerült még szörnyű ízű margarint is vennem, inkább átszoktam a vajra. Mondjuk a kenyér sem az igazi, de bagettet árulnak, az egész jó.

No és a jég.. Sokan tanácsolták, hogy semmiképp ne jéggel kérjek semmit, mert mindenféle bajom lesz, mert azt cspvízből csinálják. Haha. Na persze. Lehetetlen kikerülni a jeget. Egyrészt minden étteremben adnak teát (szeritem tuti csapvízből főzik) jéggel, szóval úgyis iszik az ember. Másrészt örülök ha rendelek, nem hogy még bonyolítsam, hogy jég nélkül... Szóval trenírozom a gyomrom rendesen..

Egyébként tényleg jókat lehet itt enni, csak a vicces-gáz tapasztalataimat írtam le ide, ezért most akár meg is ijedhet valaki, hogy itt nem is lehet semmit enni. De. Nagyon sok a tengeri herkentyű, hal, finomak és frissek. A rizs nyilván szuper. Meg a rizstészta is. Szóval jó, csak nagyon más. 

Vasárnap a szombati csodanap után a Ha Long öbölbe mentem egy hajótúrára. És hát igen, nem véletlenül válaszották a világ 7 természeti csodája közé... Egyébként is kértétek többen, hogy tegyek fel több képet, szóval most rászántam magamat, és feltettem a képeket. Szóval most beszéljenek azok helyettem..

Egy kár, hogy a legjobb résznél nem volt nálam fényképezőgép. Az volt, hogy az egész hajóról csak én fizettem be kajakozásra.. Kicsit berezeltem, mert megálltunk a nagy hajóval egy stégnél, és kérdezték, hogy akkor ki kajakozik? Persze egy szót nem beszéltek angolul az idegenvezetők, csak mutogattak. Mondom én igen. És senki nem jelentkezett. Mondta, jó akkor menjek. Mondom jó, de akkor ők most addig mit csinálnak? Mert modnom itt hagynak egész estig, az nem lesz vicces. És a cuccom sem vihetem egy kajakban, mert esetleg beborulok... Nagy nehezen találtam egy srácot a hajón, aki beszélt angolul, és segített, mondta a hajóskapitány, hogy megvárnak, jöjjek vissza 30 perc múlva.. Bakker a többiek egyébként addig csak ott vártak.. Még 2 ember ment el hajókázni, mert volt ott olyan hajó, amin vietnami nők eveztek, és azzal lehetett turistáskodni. De örülök, hogy én nem azzal mentem, hanem egyedül. Szóval fogtak szépen, beültettek egy kajakba - mindenki kapott a turistahajón és a kajakokon is mellényt (ezt később láttam, mikor visszaérkeztem), na nekem még a lapát után is kapnom kellett, mert lapát nélkül kezdett eltolni a csávókám. Kérdeztem, hogy akkor most én egyedül megyek? Mondta ja, aztán ellökött :D

Szerencsére a magyar kajakba és kenuba született, és azért van némi múltam is a lapáttal meg a vízzel, szóval nem okozott gondot az evezés. Kicsit nehéz volt kifordulni a "parkolóhelyről", mert közel álltak a hajók, meg a súlypont sem volt túl jó a 2személyes kenuban egyedül, de amikor kijutottam, nagyon-nagyon élveztem az evezést. Egy kis öbölben voltam evezgettem, csend, gyönyörű sziklák körülöttem, és voltak a sziklákon kicsike barlangos átjárók, amik bevezettek a sziklák közepére kicsike öblökbe. Csodás volt. Csepegett le a sziklákról a víz a barlangokban, tök jó hangja volt, és többen tudjátok is, hogy az egyik kedvenc hang az a lapát vízbecsobbanásának hangja számomra. Kicsit eszembe jutott a Duna meg a Tisza hangja a lapát alatt. Egyszer mondjuk a sekélyben fennakadtam egy sziklán, mert jöttek a turistahajók, és oldalra álltam - persze kintebb lökött, és felcsúszott a kajakom eleje egy sziklára, mert ugy farnehéz volt... És a szemét evezősvietnáminénik nem segítettek volna. A koreai turisták félve néztek vissza-visszam hogy kiszabadulok-e de a vietnamiak le se sz... Az egyik helyen egyébként csinált egy képet rólam egy Hongkongi csávó, azt mondta elküldi emailen, de nem számítok rá. Megtartom a látottakat a fejemben.

Visszaérve a stéghez, jól megijedtem, mert nem volt ott a hajó... Aztán kis idő múlva észrevettem, hogy csak arrébb állt, de azért volt 2 rossz percem :) Közben egy japán srác nagy örömmel odajött (még a hajóállomáson beszéltünk 2 szót), hogy képzeljem, az egyik barátja Magyarországon tanult. Szóval most először találkoztam olyan vietnamival véletlenül, aki tudott magyarul. Egész jól eltársalogtunk magyarul, Gödöllőn tanult és 15 évet élt Magyarországon.

Na és akkor most a képek időrendben (franciákkal haverkodtam, és ők csomó képet csináltak rólam - no meg én is róluk. Tök normálisak voltak. Végre nyugi volt..).

Induláskor:

Ez annál az öbölnél volt, ahol kajakoztam:

Megálltunk egy úszó halászfalunál (tényleg ott élnek), és ilyen árusnénik, meg tengeriherkentyűárusok vannak:

Itt már túlvagyok az evezésen.. Azért vagyok vizes.. Mondjuk le is izzadtam rendesen, mert hosszúujjú pólóban eveztem, ennyit már eltanultam a helyiektől, inkább izzadj, de ne égj le. Szóval izzadtam. :) De azért a lapártól is csorgott rám a víz...

Ez a szikla nagyon híres:

Elmentünk egy barlangba is, és hát igen.. Ez van abban az országban ahol nincs aprópénz... Ha már nem lehet érméket dobálni a kútba, akkor papírpénzeket dobálnak egy kő mellé, hogy szerencséjük legyen :) Szerintem elég komikus...

Ilyen volt a kilátás a barlangból. Ezek a vietnamiak nem tudnak fényképezni. Tök jó, hogy én rajta vagyok - de sötéten, és az öböl sem rendesen látszik. :D

Ezt már én fényképeztem, mert megláttam, hogy az előző mennyire rossz lett :)

Ez meg a táj... Elég festői nem? Egyébként úgy tűnik mintha rossz idő lenne, de nem volt az. Pont jó volt, mert nem tűzött a nap, mert a levegő nagyon párás volt, és kicsit felhős az ég. Persze a franciák jól leégtek még így is... Mert amúgy tényleg meleg volt, és érezni lehetett a napot a felhők mögül is.

Hát ez a szombat egy fura nap volt. Valószínűleg pozitív emlékként fog megmaradni, de azért az, hogy mennyit küzdöttem az emberekkel az durva...

Fura hely ez a Ha Long (Bai Chay a neve igaziból).. És megtapasztaltam, hogy a vidék tényleg más mint a nagyváros. Azzal kezdődik, hogy az, hogy ha valaki tud angolul 3 szót, az már iszonyat nagy dolog. (amit persze normális ember nem ért meg - én már kezdem megszokni ezt a hihetetlen akcentust - meg amúgy sem vagyok normális...)

Reggel a nagyon cuki recepciósok úgy gondolták, hogy én tuti nem pho-t (A leves) kérek reggelire, mert azért mégiscsak fehér vagyok, ezért elémraktak kiflit, meg vajat, meg kockasajtot, meg tükörtojást. Ez nem volt rossz, de azért a Pho jobban esett volna. No az, hogy azt elmagyarázzam, hogy holnap phot kérek ehelyett, az beletelt a reggeli idejébe, és még ma este is kellett kicsit magyaráznom nekik.

No a másik furaság itt, hogy a dolgok nagyon hamar bezárnak. Az utolsó hajók kb 3-4kor mennek bárhova is, szóval ha 9-kor indulok a hajóállomásról, akkor alig marad időm. De ugye péntek este már minden zárva volt, így nem tudtam előre túrát foglalni, szóval ez reggelre maradt, szóval esélyem sem volt időben elindulni. Még péntek este a szállodába bejött egy pasas, és egy túrát ajánlgatott. Reggel el is mentem hozzá az irodába, és le is foglaltam a vasárnapi túrát, ami egy Ha Long öböl hajós túra, viszont szombatra kitaláltam, hogy van itt egy sziget, ami nagyon jó, van rajta nemzeti park, barlangkórház, strand. (a képen a sziget, most lelövöm a poént, a végén eljutottam ide..)

Szóval oda akartam menni, bérelni egy motort, és körbejárni a szigetet. Hát itt indult a kálvária. A srác szerint egy napra nem éri meg menni. (Itt mindenki annyira "okos", minden tud és még azt is meg akarják mondani, hogy az étteremben melyik asztalhoz üljek...) Mondom király, de egy napom van. Mondja meg honnan megy hajó. Á az nem megy egy napra, mert a hajók a sziget déli csücskéhez mennek (a városba), az meg nagyon messze van és csak vasárnap tudnék visszajönni. Csak egy komp megy az északi csücsökre, de az 20 km-re Ha Longtól indul, és ahova érkezik, ott nem lehet motort bérelni. Hát mondom király, akkor adjanak egy motort. Nem úgy van az, itt a városban nem nagyon lehet bérelni. (Ez igaz is volt). Ők adtak volna egyet, de nem volt automata, azt meg nem mertem bevállalni. Szóval próbálkoztam az utcán. De mindenkinek csak váltós motorja volt. Jogsi nálkül meg azért ez már egy kicsit túlzás lett volna.

Szóval már majdnem feladtam. Megállt mellettem egy motoros, hogy na akkor elvisz valahova. Mondom jó, vigyen a hajóállomásra. Na hát nyilván elcseszte (bocsánat, remélem gyerekek nem olvassák a blogom :D), kb 3szor annyit mentünk, mint kellett volna, és ez még csak a hajóállomás volt és nem a komp. Persze el akart kérni dupla annyit, mint amennyit megbeszéltünk, naná hogy nem adtam, hát ha szemmel lehetne ölni, akkor már nem élnék, úgy nézett rám. De ő rontotta el, én nem hagyom, hogy rajtam leverje! Kisköcsög.

A hajóállomáson mondták, hogy akkor béreljek magánhajót (haha), vagy felhívják nekem megkérdezni a kompot, hogy mikor megy. Mondták 11kor, fogjak egy xeom-ot, vitessem el magam. Na mondom de jó, már megint alkudozni. Szörnyű, hogy itt mindenre alkudni kell, és az árak 1 - 5-szörös sávban mozognak. De nem csak a xeom, hanem minden. A víztől, a papucsig. A xeommal csak az a baj, hogy nem tudom előre, hogy mekkora távolság, és így nem tudom mi a pofátlanság és mi nem. Gondoltam, hogy 20 km-re kifizetek maximum 100.000 VND-t ezért 50.000-ről kezdtem. Jött is a muksó, hogy akkor visz 50.000-ért. Na ez gyanús kellett volna hogy legyen. Merthogy a semmi közepén elkezdte növelni az árat. Hogy akkor ez most idáig 5 dollár. Mondom dollár nincs, szóval ne beszéljen nekem itt dollárról, és egyébként is megegyeztünk. Nem nem, akkor kitesz. Na basszus kösz, a semmi közepén???? Mire odaértünk, addigra ezt még eljárszotta 3-szor, hogy akkor most még plusz 2 dollár. Mondtam ok. A végén meg, mikor odaértem a komphoz adtam neki egy 100.000-t és mondtam, hogy akkor szevasz, ennyi volt. Ahogy a szavaiból kivettem 200.000-t akart kérni, nade azért ennyire nem vagyok hülye. A probléma, hogy itt egész mások az árak, és fogalmam sincs, hogy ez most sok volt vagy sem. Valószínű sosem fogom megtudni.

Szóval fogtam a kompot, felültem. Egy jó nagy csoport sorakozott, beálltam, persze elkezdtek bámulni. Egy-két ember meg is mert szólítani, mindenáron késztetést éreznek, hogy megszólítsanak. Ha tudnátok hányszor mondtam el, hogy magyar vagyok blablablablabla... Általában 20ból egy tud 3 szót angolul, az megszólít, és tolmácsol a többieknek, akik zavarukban nevetgélnek, hogy jaj Hun-ga-rie (így van vietnámiul). Meg mind odavan, hogy jaj de magas vagyok (ezek a lányok - ugrálnak, meg pipskednek, hogy akkor ők most meddig is érnek nekem), és hogy jaj de szép vagyok (ezek a férfiak). Szerencsére azt nem tudom, hogy ezen kívül mit mondanak, de azt hiszem jobb is. Ma lett tele a hócipőm azzal, hogy bámulnak. (mert még a 3/4-ét el sem meséltem).

No szóval egy pasas elkezdett velem beszélgetni a kompon, hogy ki vagyok, merthogy igaziból ez egy magánkomp most. (Na mégis van előnye, hogy eltereltem a jegyszedők figyelmét :D). És, hogy véletlenül kerülhettem csak fel, a többi pórnép mint én még 2 órát kellett várjon a parton. Na mondom, akkor tök jó hogy mákom volt, senki nem szólt, hogy ne menjek, pedig azért eléggé feltűnő jelenség voltam a körém csoportosuló néptömegek miatt...

No átjutottam. Megint xeom!!! :,( Alkudtam, elindultunk, erre ez is kezdi, hogy akkor ha 3 órát akarok maradni a nemzeti parkban, akkor az inkább ennyi és ennyi. Mondom neki na hagyjál már mostmár kkkkk elegem van bbbbbbbb, szóval annyi amennyiben megállapodtunk és legyen akkor 2,5 óra. Anyád!! Na ezt nem azért nem mondtam, de megérdemelte volna. De legalább eljutottam a parkba. Reggel 9kor ezt nem gondoltam volna, 12-re értem oda. (jelzem 3kor ment az utolsó hajó). No szóval bementem a parkba, persze iszonyú nagy, szóval csak egy hegycsúcs túrát jártam meg, így a kórház meg a város is kimaradt, de sebaj. Kimondhatatlanul jó élmény volt bemenni az erdőbe EGYEDÜL!!! A 2 órás túra alatt összesen 3-szor találkoztam pár emberrel, mind külföldi turisták voltak, és ezért csak simán jófejek, mindegyikkel csak megbeszéltük, hogy milyen messze van a csúcs (iránytól függően, hogy ki merre tartott), egy francia családdal meg pont a csúcson találkoztam.

Ide másztam fel:

Ezen keresztül... (bár a kép sosem adja vissza teljesen)

Az erdő tök izgi volt. Kicsit féltem, hogy vajon találkozom-e valami fura/veszélyes állattal, mert ha megmar mondjuk egy kígyó, mit csinálok egyedül az erdőben? De aztán kicsit később elmúlt a félelmem. Meghát azért az ösvények sem voltak tökéletesen kijelölve, de azért csak feljutottam a csúcsra. Volt sziklák között mászós szakasz, létrán felkapaszkodós, sima erdei, szóval szép változatos volt! De azért ilyen időben kirándulni, hát.... Szerintem még életemben nem izzadtam ennyire.. Persze két hete az első itteni jóga után is ezt mondtam, de sikerült überelni... Ez a meleg, ezzel a páratartalommal párosulva az erdő közepén... Konkrétan kiült a só a bőrömre. Szóval szúnyogriasztó - naptej szevasztok. Semmi hatásuk nem maradt. Láttam is pár szúnyogot. De furcsa, hogy benne lenni nem olyan, mint távolról félni a szúnyogoktól.. Szóval már ettől sem tartok annyira.

Visszatérve a kiindulópontra jó élményem volt, mert egy vietnami csoport leült mellém (eleinte 4en voltak, addig volt jó), és az egyik nő adott ajándékba egy banánt (hát ahogy ezt most leírtam, ez elég rosszul hangzik, és nevetnem kell rajta, de pont ezért itt hagyom, hadd nevessetek Ti is - mennyire abuszrd már. 2 egymással kommunikálni nem tudó ember megpróbálja kifejezni a szimpátiáját egymás iránt, ezért mosolyognak egymásra, és az akinél van banán, ad a másiknak... így lehetett az evolúció elején is :D ) De aztán sajnos jöttek a férfiak. Levettem a táskám, hogy elférjen még egy ember, le is ült egy faszi, erre a többi elkezdte froclizni. Két szót értettem a mondatból: Don Juan... Szóval megint jobb, hogy a többit nem. És akkor már mindenki nevetgélt. Na itt már mérges voltam. Az idegenvezetőjük végül megszólított, és pár szót beszéltünk. Aranyos csajszi volt - később kiderült, hogy mégis megérte jófejkedni vele.

A motoros csávókám várt rám a megbeszélt helyen - cselesen nem adtam neki semmi pénzt, hogy tuti visszajöjjön értem - bejött :) A kompnál a sorban a gyerekek cuppantak rám, féltek tőlem, próbáltak barátkozni, de a szüleik meg ujjal mutogattak, hogy na odamerszmennihozzákicsim? Nem jó érzés cirkuszi látványosságnak lenni tényleg. A kompon már majdnem volt egy kis nyugalmam (azon kívül, hogy pasasok fényképezgettek - mert úgy gondolták, hogy ez nem gáz), erre elkezdett zuhogni az eső.. Ergo egy icipici helyre kellett összehúzódnia egyszerre mindenkinek. És csak nekem volt esőkabátom.. Whááá. Egy rikítózöld, mert csak az volt az utcai árusnál múltkor. Fokozódott az izgalom látva, hogy még ezzel is kitűnök, ők csak áztak. De én akkor sem fogok. Szóval a gyerekek innentől azt játszották, hogy megérintsenek, vagy legalább a kabátomat, ami mondjuk inkább zacskó, mint kabát, szóval a szél rendesen fújta, még hangos is volt :)

Így tömörültünk össze a zuhogó esőben:

A nők itt már nem voltak olyan jófejek, az egyik megkérdezte, hogy honnan jöttem  (Hun-ga-rie blablablabla), és mind nevetett. Hogy miért, az sosem fog kiderülni. Na mondom nincs kedvem még egy xeomhoz ezek után, elfáradtam az alkudozásban, meg a bámészkodásban ("ha bámészkodni jöttél, tedd meg most és menj el..." Van egy tippem, hogy ki az aki tudja, hogy ez mi :) épp most hallgatom - a megfejtést emailben várom :) ). Lementem a buszok közé, hogy hátha elvisznek a városba. Erre ott van a kis idegenvezető csajszi. Na rögtön felajánlotta, hogy akkor ő elvisz egy darabon a buszával. Tök jó. Bár nem tudtam, hogy ez ellenszolgáltatásba fog kerülni. A már említett pasasok ezt meghallva totál odavoltak, hogy juuj jön velünk! A nők meg ismét aranyosak voltak, ketten összehúzódtak, hogy le tudjak ülni harmadiknak az ülésükre. Na és az ellenszolgáltatás: énekelnem kellett egy magyar dalt a busznak! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Elénekeltem nekik a tavaszi szél vizet áraszt-ot, annyira ciki volt, végig tapsoltak :D De ők cserébe nem voltak hajlandóak énekelni vietnami népdalt. Na a tavaszi szél után az 50 éves nők szálltak rám. Az egyik tette a címben említett egyik visszautasíthatatlan ajánlatot: felajánlotta, hogy elvenne a fia feleségül, mert nagyon szépnek talál (mármint az önjelölt anyósjelöltem). Jófej anyós lehetett volna belőle, "nagy" volt a csábítás, de azért csak nemet mondtam valahogy. :D

Viszont elég közel hoztak a városhoz, és sikerült egy normális xeomost kifognom, szóval hazajutottam. Ezek után azt már csak fél szóval említeném, hogy az étteremben, ahol vacsiztam, oszlopok mögül néztek a pincérek (fiúk-lányok, mindegy), volt olyan vendég, aki odajött, és megkérdezte, hogy mit eszem, mert vajon egy európai mit eszik itt?

Itt szombaton mindenki meg volt bolondulva. Eddig én ezt még nem tapasztaltam, de nagyon gáz.

Szóval a csendes szobába beérkezni, nem árgus tekintetekkel övezve lenni, nagyon jó volt.

A hétvégére eljöttem a Ha Long Öbölbe, mert Hanoiba megyünk hétfőn, és gondoltam, akkor ezt az alkalmat kihasználom. Az út, ahogy ideértem, már maga megér egy bejegyzést. Nagy élmény helyi közlekedést használni.

A buszállomást úgy kell elképzelni, mint egy belső udvart, ahol még azt is nehéz volt megállapítanom, hogy melyik a pénztár, melyik a wc és melyik a büfé... Ez a 3 volt csak.

 

 

Kb 5 perc múlva indult is a busz, tök jó, csakhogy egyedül ültem rajta... Na mondom, most mi lesz? De inkább ezt nem gondolom tovább, hogy mi lehetett volna. De 2 perc múlva megálltunk egy sarkon és felvettünk pár embert... 2 üzemeltető volt, az egyik vezetett, a másik, meg minden út szélén álló embernek kikiabált, hogy jön-e. Mert itt nincs buszmegálló, hanem a busz küzd az emberekért... Így kb 40-szer álltunk meg az út alatt.

Mellesleg egész út alatt egy a csodálatos Aranka szeretlek (aki esetleg nem ismeri ezt a remekművet, kattintson..) című szám "dallamos" (=nem rap) részéhez hasonló zene ment, csak rosszabb volt, mert vietnámiul... Bár fene tudja, lehet, hogy jobb, hogy nem értettem...

Bevallom engem ez a szám ösztönzött volna rendesen az előzésre, csak már legyünk bárhol, ahol kiszállhatok... Így érezhetett a 16 éves forma sofőr is, mert folyamatosan előzgetett.. De nem volt kispályás!! Egy 4es út jellegű úton, ahol mondjuk 4szer annyian vannak, mint a 4esen, és a két sáv helyett úgy 3-4et alkotnak az autók, buszok, kamionok, motorok mert előzgetik egymást. Egy idő után úgy döntöttem, inkább nem is nézek előre, mert amikor 70nél jön szembe a kamion, és a sofőr a fék helyett a dudát nyomja (pedig ő van rossz sávban) - na az ijesztő. Ekkor derült ki a második ember másik funkciója: ezekben a szitukban kinyitotta a busz ajtaját, és kiintegetett jobbra nagy hevesen, hogy engedjenek már be... És a dudának olyan hangja volt, hogy szörnyű... Mondták többen, hogy ne aludjak el a buszon, mert akkor kirabolnak.. Hahaha, hát esélyem sem lett volna aludni a dudálástól, 20 másodpercenként...

 

Megpróbáltam megtudni, hogy Bai Chay-ban hány buszmegálló van, de először nem jártam sikerrel, mert senki nem tudott angolul. Az egyik pasas viszont szerintem megsajnált, és felhívta a feleségét, hogy segítsen. Egy megálló van, de majd a férje szól, hogy hol szálljak ki.

Pénteken nem nagyon tudtam még eldönteni, hogy mit csináljak a hétvégén, mert a vasárnap esti programom bizonytalan volt, Tra lemondta a találkát, mert ment a nagymamájához, nekem meg hét közben nem vol tidőm ezen gondolkodni... Péntek délután Duong mondott egy jó utazási irodát, szóval munka után fogtam magam és elballagtam odáig. Gondoltam vigyenek el a Mekong deltába, így első kirándulásnak jó lesz egy utazási irodás kirándulás. Egy egynapos kirándulást foglaltam, persze van vagy 15 féle, mert a Mekong delta 40.000 négyzetkilométer területű, nem az úszó piacra, hanem egy természetjárásra. (járás mondjuk nem sok volt...). Mindez az egynapos program, ebéddel együtt 190.000 dong-ba került, amit először nem hittem el, mikor mondta a pasas... 

Szóval szombat reggel indult is a túra. A buszon először ketten voltunk, néztük is, hogy na ez most hogy lesz, de nem csalódtunk, kis idő múlva más kishíján egymás nyakában ültünk :) Meglepő módon előkerültek a pótülések, és a túravezetőnek a 2,5 órás utat végig kellett állnia...

A túra legelején megismerkedtem egy orosz lánnyal, Vasival, aki egyébként Dubaiban él és dolgozik az emirates légitársaságnál... Szóval egész végig együtt mentünk, ez jó volt, mert így volt kivel beszélgetni, meg megosztani a látottakat. Vasi eléggé orosz, már reggel úgy véltem, hogy érzek némi alkoholszagot rajta, de kihessegettem a fejemből. Aztán jött a banánpárlatával, hogy akkor felesezzünk. Szóval mégsem éreztem én azt rosszul :). Tök laza volt a csaj, szóval jó kis nap lett ebből a túrából. Hozzáteszem, hogy azért hosszú távon ezzel a lánnyal nem barátkoznék - egyrészt mert hamar alkoholista lennék, basszus a magyarok tudnak inni, de az oroszok!!! Ha nem ivott meg 10 sört, meg 3 deci töményet napközben, akkor semennyit sem. És ilyen melegben én már a néhány korty banánpárlatot is megéreztem... Másrészt a csaj nagyon amerikai volt, ha mondhatom ezt. (Volt egy amerikai család, apa, meg két fia és ők kevésbé voltak amerikaiak, mint Vasi). Nagyhangú, mindenképenpózolós, nyomulós, és mindenszuvenírtmegvásárlós. Egy napig jó volt a társaságában lenni, de tovább azért nem szeretnék :). Szóval Vasival voltunk ketten, aztán mivel mi nyitottak voltunk, ezért a többiek közül is páran megnyíltak felénk, volt két ausztál 50 körüli nő - király arcok voltak - hülyültek egész végig, jókat nevettek mindenen. Volt egy szingapúri pasas meg az anyukája, ők csendesek voltak, de értelmesek és kedvesek, szóval velük is jó volt beszélgetni. Aztán a végén még az amerikai csapattal is megismerkedtünk, egyébiránt ők is jófejek voltak. Addigra már söröztek, így könnyebben szóba elegyedtek velünk :)

A túra maga eléggé túristás volt, vitt minket piacokra, meg egy csomó helyre ahol lehet vásárolni, de ezen kívül érdekes volt. Voltunk helyi mézkészítőknél, ahol a kezembe nyomtak egy kaptárat (igen, az arcomon az valóban félelem, hogy íííí ezek meg ne csípjenek!), de ez a kép már azután készült, hogy fogta az ujjam, és belenyomta a kaptárba, hogy kóstoljam meg a friss mézet... Persze az én "hibám", amikor kérdezte, hogy ki akarja, akkor nyilván mondtam, hogy "hát én", hisz ezért jöttem!

Voltunk ezen kívül vietnami népzene hallgatáson, csónakos túrán, ami nagyon szép helyeken vitt át. A csónakokban mellesleg nők eveztek legalább 70%-ban, a csónak elejére meg végéra gugolva-térdelve-törökülve. Azért ez a meló nem lehet kifejezetten jó, hogy bevalljam... Ráadásul arról is van elképzelésem, hogy ezt mennyiért csinálják szegények... Mondjuk az idegenvezető mesélte, hogy hát igen, a Mekong delta annyira gazdag élővilágú, hogy itt az embereknek nem kell olyan nagyon törődniük a megélhetéssel. Hal van a vízben, gyümölcs mindig terem, a rizsnek tökéletes a terület - szóval az ilyen jellegű munka valószínűleg csak kiegészítés, és ezért csinálják a nők. De ez csak az én tippem.

Ezen felül voltunk még egy "gyárban", ahol a kókuszdióból készítik a cukorkákat, ezt meg is kóstoltuk, szerintem nagyon finom, csak egy kicsit ragacsos.. Itt ittunk kígyópárlatot, meg kókuszpárlatot, majd lovaskocsiztunk (na ennek az ég világon semmi értelme nem volt...) és a végén ebédeltünk, kb 3kor... Persze óramű pontossággal jött a monszun, de azért még jutott idő egy kis függőágyban való lazsálásra, meg krokodilfarm megnézésre..

Azért mindennek a végére egészen elfáradtam...

ÚÚÚ. Hát még most sem teljesen hiszem el, hogy megtettem... De legyőztem az undort, és megkóstoltam a lárva-pörköltet. Persze nem pörkölt volt, de valami hasonló. Szóval már régóta nézegettem a boltban, hogy hatalmas zsákokban árulják a lárvát, és a helyiek meg nagy boldogan lapátolnak belőle a kis zacskóikba.. Anyám... gondoltam. De persze azért ott rágta a fülem, csak meg kell egyszer kóstolni. Viszont eddig sosem láttam étteremben. Hát szerdán volt egy prezink Gergővel, ami után kosztüm-öltönyöstül bementünk egy helyi menzára. Nekem tetszik, mert minden nap van 6-7 féle étel, választasz, mint itthon. Csak persze az ízvilág nem olyan, mint otthon. No szóval mutatom Gergőnek: "Nézd, itt van lárva." Erre jól kitalálta, hogy akkor rendeljünk normális kaját, és ő kér egy falat kóstolót, hogy próbáljuk ki. Na persze miért is értették volna meg, hoztak egy egész adagot (na persze a menzán az egész adag étel kerül 350 HUFnak megfeleő dongba, szóval nem volt gáz.). Érdekesen volt elkészítve, az egészben csak zsírszalonna, lárva, meg fűszerek voltak..

Hát fogtam egy kis lárvácskát a pálcikáimmal. Elkezdtem nézegetni. Gergő mondta ne gondolkodjak, csak rosszabb lesz... De csak nem ment, szóval nézegettem - gondolkodtam - nézegettem - nagy levegő - hamm - gyorsan két harapás, nagy nyelés, hogy minél hamarabb lenn legyen.... aztán... basszus ez jó volt!!! Finom ropogós, érdekesen egy icipicit édeskés, de csípős, meg a szalonnától szalonnaízű is. Jó... Jöhetett a következő, amit már megrágtam rendesen.

Szóval nagyon jó! Biztos nem hiszitek el sokan, de én csak ajánlani tudom. Egyszer egy egész adagot is fogok venni, és majd bátran megeszem. Beteszek egy képet ide, nem én csináltam, mert céges prezire nem hordok fényképezőt (:) jól is néznék ki), de ezeket a kis élőlényeket ettük meg.

Ezek után az, hogy másnap meg megkóstoltam a disznóbőrt, mint második köretet a hús meg a rizs mellé, már semminek sem tűnik. Mellesleg ez is finom volt... Hogy mennyire egészséges, az egy másik kérdés... Állítólag itt egészségesen étekeznek az emberek, de azért vannak ezek a zsíros ételek is, amik nekem mellesleg bejönnek... Jó jó a sok tengeriherkentyű, de azért örülök, hogy láthatok szalonnát is :) 

NNa. Csak beszélnem kellett róla, aztán tényleg beütött a dolog :) Nincs internet a hétvégén. Ami nagyon furcsa, hogy skype van, és nagyritkán bejön a net (Adri, Gabesz, el tudtam olvasni a leveleiteket, de válaszolni már nem engedett a galád…) Eleinte eszembe jutott, hogy „ ugye nem a legutolsó bejegyzésem miatt??”, de azért ennyire ne legyek már paranoiás.. De Gergőéknek sem megy, csak azt nem értem akkor miért van skype? Valószínű közületek érti valaki, hogy hogy van ez, az megírhatná. Köszi előre is :).