(Ehhez a bejegyzéshez ez a marketing kép, mindenképp olvassátok el! ;) )

A Flores szigetre június 23-án, vasárnap érkeztünk. Volt pár bizonytalan pont, de azt terveztük, hogy mivel délután háromkor lehet a szállást elfoglalni, ezért valahol otthagyjuk a csomagokat és körbenézünk Santa Cruz-ban. De miután sem megőrző nem volt sehol az egész faluban, sem nem értük el azt az embert, akitől lehetett volna autót bérelni, viszont a szállásadónk azt mondta, hogy a szálláson hagyhatjuk a csomagokat, ezért eljöttünk Lajesbe, ahol lakunk. A taxis pasas kedves volt, valószínűleg máskor is fogjuk hívni. Viszont jöttek a további komplikációk :). Az a helyzet, hogy ezen a szigeten kizárólag falvak vannak és pont faluként is működnek, mindenki mindenkit ismer (a szállásadónk a taxist például) és vasárnap nincs nyitva egy bolt sem Lajesben. Állítólag Santa Cruzban délután lett volna, de már eljöttünk onnan. Szóval a nagyon cuki egyik szállásadó lány elvitt ebédelni egy faluval arrébb, mert csak ott van meleg étel vasárnap (pizza), és végül is ebéd után egy faluval arrébbról haza tudtunk simán sétálni. Mellesleg a pizza nagyon finom volt, Matyinak is ízlett, valamint vettünk egy finom és nagyon édes fánkot is elvitelre estére. Szóval jól sült el ez is, és estére a lányok betettek a konyhánkba egy kis tésztaszószt, szóval nagyon jó vendéglátók, sokkal jobbak, mint az előző helyen... Amúgy azóta is mindenben segítenek, ami egy hangyainváziót és egy kazánproblémát jelent, ami egyébként két nap alatt nem kevés :D. Szóval a kezdet nem volt könnyű, de a szállásadók kedvességével ezt is átvészeltük. Délután lementünk Lajes belvárosába vagy inkább csak központjába (belfalujába ;) ), játszóztunk, nézelődtünk, és jól esett, hogy végre van valami a faluban, ahol a szállásunk van. Nehéz ezt elképzelni, de Bretanhaban tényleg semmi nem volt. Csak egy dolog nem tetszik itt nagyon. Az emberek harcikutya lázban égnek, rengeteg házban vannak harci kutyák és sok helyen nincs kerítés csak lánccal vannak kikötve. Szerintem sok soha el sem hagyja azt a 10nm-t, ameddig a lánc ér. Nem akarom tudni, mi lenne, ha elszakadna a lánc. Én betojós vagyok, de ezeknek még Zozó sem örül. Ijesztő, hogy rohan feléd egy agresszív roti, és az utolsó pillanatban visszarántja a lánc. Vagy mondjuk, hogy a fejed felett egy garázs tetején tébolyogva ugat, hogy majd leesik - ebben az esetben lánc nélkül.

Van itt Lajesben is egy világítótorony, és nagyon jó, mert a szállásunkról látni, és éjjel működés közben én még nem láttam világítótornyot, nagyon érdekes. Ez most spoiler a következő napokra, de egyébként Flores tényleg gyönyörű. Sokkal meredekebben emelkednek a hegyek a part fölé és ez a látványban mérhetetlenül szép. No, de akkor menjünk is a következő napra.

Az első néhány napra úgy döntöttünk, kipróbáljuk kocsi nélkül, mert van a falunk környékén is egy elsőrendű túra, valamint napi 1 busz elvisz Faja Grande felé és Santa Cruz felé is, szóval kipróbáljuk, működik-e. Bár azt mondják autó nélkül majdnem lehetetlen. Hétfő reggel egyből boltba mentem, nyitásra, mert három pelus maradt és enni sem volt mit :). Na, ez kocsi nélkül annyira nem volt buli, másfél km és egy marha nagy völgy választott el a bolttól. Hát odafelé egészen könnyű volt, de visszafelé a nagy csomag pelenkával és az egy heti élelmiszerrel... na mindegy, hazaértem. :)

Kinéztük a Faja da Lopo Vaz túrát, ami mindösszesen 3,5 km, viszont a szintkülönbség miatt medium minősítésű, 200m van benne lefelé és utána vissza is. Floresen egyébként elég nehéz és ráadásul hosszú túrák vannak, Matyival nem könnyű választani. Mi a hétfői túrára úgy döntöttünk, hogy babakocsival megyünk a várostól a túra kezdetéig, mert beton utakon kellett menni és a túra elején hagyjuk a babakocsit. A túra kezdetéig kb. 3km-t kellett sétálni, így a 3,5 km-ből egyből majdnem 10-er csináltunk ;). De persze ez a 3km könnyű volt viszonylag. (Csak a legvége volt visszafelé elég meredek..). A túra maga a faja-hoz visz, aminek fogalmam sincs, hogy mi a hivatalos fordítása, de egy tengerszinten húzódó földterület a tengerparton, melyet körülölelnek a meredek sziklafalak. És a kilátás mennyei, a túra maga gyönyörűséges. Matyi mondjuk majdnem végigaludta, mi a végére majdnem megfulladtunk, de megérte! Fent indulás előtt még megebédelt Matyi, és így háton volt a délutáni alvás, talán így jobban bírta. Az útvonalon voltak mini patakok és vízesések, melyek az ösvényen keresztülfolytak, és a kilátás a megművelt földekre, a felhőbe burkolózó fölénk tornyosuló hegyekkel páratlan volt. Na, nem is beszélek itt feleslegesen, itt vannak inkább a képek:

Fura ez, az ember túra közben áldja a felhőket, hogy nem ég szénné a napon, de sajnos a fényeken azért rontanak. Ez napsütésben még szebb lehet talán.

Kedden egy olyan túra egyik felét kezdtük el, ami 13,5km hosszú, ezért egyben semmiképp nem akartuk lenyomni. Lajedo és Faja Grande között megy, mi kedden Lajedo-tól Fajazinha-ig mentünk. A buszt kalandosan kaptuk el a szállásadónk közbenjárásával, aki személyesen hívta az egyetlen délelőttös sofőrt a szigeten, hogy biztosan megálljon a megállóban, ahol várjuk :). Rajtunk kívül 1 néni volt a buszon. Már a buszút is izgalmas volt, Lajedo előtt Costa-ba lemenni elég zorkó volt, kemény sora van itt a buszsofőröknek:

A túra Lajedo-ból Mosteiro-ig tartó szakasza nehéz terep volt, nagyon sáros, sokszor köveken kell átgázolni vízmosásokon vagy folyókon. Sokszor fel, sokszor le, Mosteiro előtt van a vért köhögős rész, ahol jól esett volna még 2 tüdő per fő. Ja és bónuszként: sokszor beszéltük már az ösvényeken, hogy “na most mit csinálnánk, ha jönne egy bika?”. Most kipróbálhattuk, csak éppen egy egész marhacsorda jött. Én rögtön elfelejtettem a 2 tüdő hiányát, hogy úgy mondjam. Fura volt, mert a túraútvonal le volt egy mobil kapuval zárva (most már értjük, hogy miért...). Hát, mi a kerítés túloldalán láttuk, hogy a jelzés arra visz, szóval elkezdtünk átmászni egy résen. Először a táskám, másodszor én, majd Zozó átadta Matyit a kapu felett. És akkor mondja, hogy jön a marhacsorda a hátam mögött. Bakter. Matyit és a táskát gyorsan visszadobtam, majd magamat átpréseltem a résen (a táskát én hátrahagytam volna, de Zozó rámszólt, hogy ne hagyjam ott...:). De jöttek rendületlenül a kapu felé, mi hátráltunk, majd elkanyarodtak hirtelen jobbra. Hátul jött egy gazda, aki fogta és a kaput átfordította arra, amerre mentek a marhák. Vagyis valószínűleg csak a terelés idejére zárta le a túrautat, hogy a marhák ne arra jöjjenek. De persze ezt honnan tudtuk volna? A marha persze nem akar bántani direkt, de marha nagy, és ha egy ösvényen jön szembe 10-15 egyed, akkor az nem vicces. Persze most már röhögünk magunkon :D. Biztos a gazda is röhög ma rajtunk a családjával. ;)

Ja mellesleg ez 50m-re volt a falutól, szóval az időzítés lehetett volna jobb is. Matyi a faluban megebédelt, majd elkezdtünk aggódni, hogy a 3 órás buszt így nem érjük el, mert az út kevesebb, mint felén voltunk túl, de a nagyon nehéz terep miatt sokkal lassabbak voltunk, mint terveztük. Itt jött egy következő vicces momentum, néztük a térképet, mondja Zozó, hogy Fajazinha előtt van Caldeiroes falu, odáig tuti eljutunk. Mondom jó, de én úgy láttam, hogy ott nem áll meg a busz. Zozó mondja, ennek mi értelme, egy út van a szigeten, mindenhol megáll, csak itt nem? Hát mondom mit tudom én. Tessék a falu:

:D

Mint utánaolvastunk, 1992 óta elhagyatott a falu, szerintem ez is nagyon érdekes volt, még változatosabb a túra ettől. Egyébként a terep nagyságrendekkel könnyebb Mosteiro után, sokkal gyorsabban is haladtunk. Útközben még ilyen látványokban volt részünk:

Aztán elérkezett a csúcspont, a kilátás a Miraduro da Portal-ról Fajazinha-ra és a vízesésekre. (Fajazinha is egy faja-n fekszik).

Hát ez már tényleg lélegzetelállító, olyan, mint a filmekben. Aztán lementünk a faluba, ez a része a túrának 1km alatt 250m ereszkedés, elég kellemetlen a vége, már remeg az ember térde. A falu maga szép, picike, és semmi nincs nyitva. Egy jó coca-cola volt a vágyunk vagy valami ennivaló, de sajnos nem adatott meg. Kezdjük megszokni. Háromkor jött is a busz és hazavitt :). A buszmegállótól egészen hazáig egyedül jött a lábán Matyi, szerintem ez volt a leghosszabb, amit eddig valaha megtett, 1,2km. Durva, büszkék vagyunk rá.

Szerdán a túra második részére mentünk el. A buszsofőrrel megbeszéltük, hogy ne a faluban, hanem a Poco da Ferreiro vízesés parkolójánál tegyen ki. Ezek azok a vízesések, amiket előző nap nagyon messziről láttunk. A parkolótól egy nem annyira könnyű terepen, de nem nagyon brutálisan kimerítő 600m-es sétával lehet eljutni. Hát a látvány azt hiszem már tényleg fokozhatatlan. :)

Itt fogyasztottuk el a szendvics ebédet, amit jól tettünk, mert jobb helyet az ücsörgésre nem találhattunk volna, és mert később megint semmi, sehol nem volt nyitva. Utána Faja Grande felé vettük az irányt. A túra könnyű volt könnyű terepen, szép volt, Zozó szerint annyira nem különleges, de azért a magasan felettünk tornyosuló hegyek szerintem lenyűgözőek voltak.

A túra végén volt még egy vízesés a Poco do Bacalhau, ami ismét lélegzetelállító volt. Tényleg. Ez a sziget... ez aztán szuper. Ide szerintem mindenki a többi sziget után jöjjön, mert ez után a többi nem nagy szám.

Este bevállaltunk egy vacsorát, egy olyan étteremben, ahova csak foglalással lehet menni és hal és hús közül lehet választani. Aztán adnak, amit adnak. Hát adtak ott aztán mindent! Elképesztően sokat és nagyon finomat, ráadásul annyi alkoholt mellé, hogy majd belefulladtunk ;) Szerencse, hogy csak 10 perc sétára van tőlünk. Valamilyen borpárlattal nyitottak, adtak hideg ízelítőtálat, kolbásszal, sonkával, sajttal, salátával, fokhagymás pirítóssal (Matyinak sima kenyérrel), majd főételnek jól fűszerezett halat és csülköt krumplival és naranccsal, ehhez bort, majd utána fagyit és pálinkát, de azt úgy hogy kihoztak 3l-t egy helyes tartályban, hogy csapoljuk, amennyi jól esik. Hát sok már nem esett jól a törkölyből, mert addigra már jóllaktunk a sok finomsággal. Matyi is falta a halat és a csülköt is. :). Na. Valahogy így képzeltem a jó étkezéseket itt. Csak kevesebb alkohollal ;).

Csütörtökre könnyebb napot terveztünk, mert eléggé kitúráztuk magunkat, ezért Santa Cruzba mentünk be busszal. Reggel 9-kor indult a busz és délután 5-kor jött vissza, ez tökéletes volt egy kis könnyű napnak. Reggel a bálnavadászati múzeumba mentünk, előtte megnéztük a kikötőt, ahova az elejtett bálnákat hozták és ahonnan kihúzták őket a feldolgozó üzemhez (amiben a múzeum van ma). Megnéztük a sziklás strandot is, valamint Corvo szigetre nyílt szép kilátás, ahova végül sajnos nem lesz időnk és energiánk átlátogatni. (Az a legkisebb sziget, 400 lakossal és egyetlen krátertúra útvonallal, de állítólag az nagyon szép.)

Ezután jött a múzeum, ami, azt kell mondjam, hogy az utóbbi időben a legjobb múzeumélményünk volt. Nagyon érdekes volt, teljesen végigvezetett minket a bálnavadász szakmán, a hajóépítésen keresztül, a vadászok életén, a vadászat folyamatán és a legendákon át egészen a feldolgozásig, mely során megtudtuk, hogy milyen termékekhez használtak bálnát, mely részüket és pontosan hogyan dolgozták fel. Például nagy érdekesség, hogy a bálnazsír nem csak egyféle, hanem van maga a zsír a bőr alatt, valamint az értékesebb, a spermaceti olaj, bocsánat, fogalmam sincs, hogy ennek van-e magyar neve, de ez a spermaceti szervükben (ami a hangképzéshez kell nekik, valamint tisztázatlan, hogy még milyen funkciót lát el) van a bálnáknak, pontosabban az ámbrás ceteknek, ugyanis a bálnavadászok kizárólag ámbrás cetekre vadásztak pont emiatt a spermaceti zsír miatt. Mellesleg innen van az angol elnevezése a fajnak, ami sperm whale. Vagy például azt, hogy mire használták az ámbrás cetek bizonyos részeit (Labello, utcai világítás, gyertya, festék, kenőanyag a zsírjából, parfümökhöz az ámbra (ami hányás amúgy...) és még sorolhatnám. Na, szóval szuper volt. :) Matyinak volt egy gyereksarok, amikor elfáradt, ott játszott, voltak könyvek és babzsák.

Utána parto do dia-t (napi menü) ettünk egy kis étteremben, ami finom volt, Matyit altattunk, kávéztunk és utána egy hiperszuper játszótéren játszottunk. A legjobb, amit itt láttunk eddig. Nagy, füves szuper játékokkal. Mondjuk a legtöbb játszótér itt egyetlen csúszda, annál könnyű jobbat alkotni, de ez még otthoni mércével is nagyon menő.

Péntekre volt még egy látványosság, amit meg szerettünk volna nézni. A sziget teljes belső (felföldi) területe nemzeti park és van itt hét tó (valójában hat, mert az egyik csak egy üres kráter, a neve is seca=száraz). Viszont ide vagy kocsi kellett volna, vagy mi a nagyon kedves taxis bácsinkat kértük meg, hogy vigyen el oda. (Santa Cruz-ban összefutottunk vele, kicsi ez a hely tényleg. ;)) Végül ő nem ért rá, ezért a feleségét küldte egy kisbusszal, aki nagyon cuki volt, Matyi is imádta. Elvitt mind a hét tóhoz és nagyon érdekeseket mesélt nekünk. A tavak gyönyörűek, mintha egy más éghajlatba és növényvilágba csöppentünk volna (jó hideg és szeles volt fent, ahhoz képest, hogy milyen napsütéses volt az idő). A növényvilágról és az itteni életről is megtudtunk sokat. Például, hogy innen minden szemetet elszállítanak, ingyen van a szemétszállítás és a víz a szigeten, csak az áram kerül pénzbe. Említettük neki, hogy mennyire sok a dög nagy kutya itt (és mennyire el vannak vadulva a rossz tartástól), és kiderült, hogy ő már gázspray-vel jár a sziget északi részén futó túrákra, mert ott van, hogy elszabadulnak a kutyák. Ezt jó, hogy csak az utolsó napunkon tudtuk meg :S

A Lagoa da Lomba az egyetlen, ahol a vízhez le lehet menni, a többi annyira védett, hogy tilos:

A Caldeira Seca ami nem is tó (néha van benne egy kis víz, ha sok az eső):

A Caldeira Branca az, amelyikben a békák laknak:

A Caldeira Negra és a Caldeira Comprida egy nagyon mély, fekete kövekkel borított tófenekű és egy zöld tó, és persze a zöldet hívják Negrának (feketének), nehogy már értse bárki ;) :

És az utolsó kettő a Caldeira Rasa (ahol kacsák költenek ősszel) és a Caldeira Funda (a zöldes), melyek egymás mellett vannak, de a Rasa krátere jóval magasabban van: