Zsófi Ázsiában és Matyi Zozó és Zsófi nem Ázsiában

Nos hát, Sao Miguel-en az utolsó (kicsit több, mint egy) hetünkhöz érkeztünk. Maradt még nagy látványosság, amivel a lehető legmelegebb időt akartuk megvárni és pénteken végül nem vártunk tovább. Mert itt mindig felhős-napos az idő és kb. 20 fok van. Péntekre esőt nem írtak, így elindultunk reggel Vila Franca do Campo-ba. A város mellett van egy gyönyörű krátersziget, ahova strandolni és halakat nézegetni is lehet, nemzeti park terület, ezért naponta csak 400 embert engednek be. A kráter maga 150m átmérőjű, azt mondják tökéleteshez közeli kör. Így néz ki légi felvételen (ezt persze nem mi készítettük):

Elvileg lehet a neten jegyet foglalni, de csak portugál bankkártyával lehet fizetni, ezért mi jegy nélkül mentünk oda, ami kicsit kockázatos, de nem volt más választás. 9:45-kor nyit a bódé, ahol a jegyeket lehet megvenni:

Minden rémhírrel ellentétben 9:30-kor kb. 10 ember várt jegyre, biztosan nyáron nagyobb a sor, de most még jó volt. Kaptunk is jegyet és éppen fel is fértünk a 10 órás hajóra. A hajó leteszi az embereket a kráter szélén és innentől lehet élvezni a látványt :) Amikor megérkeztünk, még elég hűvös és felhős volt az idő, aztán hamar jobb idő lett és a nap is kisütött. Érdekes volt, hogy Sao Miguel felett tornyosultak a felhők, kint a tengeren pedig szép idő volt. Már amikor a repülővel jöttünk, akkor is észrevettük, hogy tényleg igaz, hogy a szárazföld felett alakulnak ki a felhők, mindenhol máshol pedig napos az idő. Matyi kivételével meg is fürödtünk az óceánban, vagyis inkább a kráterben :). A víz mondjuk annyira volt hideg, mintha egy kádba hideg csapvizet eresztenénk, elsőre brutál volt, de meg lehet szokni. Mozogni kell, de mivel nézegettük a halakat, mozogtunk is. Íme néhány kép:

Szuper jó volt, végül mi 3 órát voltunk ott, nem gondoltam, hogy ennyi időt el lehet tölteni ezen a szigeten, pedig de. Utána sétálgattunk Vila Franca do Campo-ban, ettünk Vila Franca sütit (régebben írtam róla) és a szigetet megnéztük egy kilátópontról is. Ez is szuper nap volt, estére jól el is fáradtunk.

Szombaton esős pihenőnap volt, vasárnap pedig esős pihenőnap volt :) Na jó, vasárnap azért elmentünk a természettudományi múzeumba. Mázlink volt, mert pont ingyenes nap volt, és a múzeum is nagyon érdekes volt, volt egy kis azori geográfia bemutatás, egy szuper Sao Miguel domborzati makettel, és megint tudtunk meg érdekességeket is. Például, hogy volt két sziget, melyek a gyarmatosítós időkben létrejöttek egy vulkánkitörés eredményeképpen, ezt egy angol hajó észrevette és gyorsan ki is tűzték az brit zászlót. Ám később elsüllyedt ez a két sziget, de ha meglennének, akkor brit szigetek lennének. Illetve van itt nagyon sok kitömött hal és állat, ez a rész nagyon tetszett Matyinak. Vannak itt cápák, egy pufi rája (mint kiderült, csak azért pufi, mert fel van lógatva és a gravitáció nem a barátja), madarak (“maja-kaja”), halak, sziámi iker marhák (!!!?!!!), és minden mi szem-szájnak ingere ;).

Jobbra oldalt az itt honos ámbrás cetek álkapcsa látható, alul egy fiúé, felül egy lányé :)

Meg van egy nehezen értelmezhető film a kenyérkészítésről, rettenetes rendezői és operatőri teljesítménnyel. Ez a része mondjuk nem volt jó, de az állatos nagyon. A Parque Atlantico-s ebédben megint nem csalódtunk és a séták alatt még az eső sem esett, szóval jól összejött a nap. A délután viszont annyira szakadt és természetesen vízszintesen, hogy őrület. Viszont este emiatt olyat láttunk, amilyet valószínűleg már sosem fogunk többet, egy gigantikus szivárványt. Vagyis inkább kettőt. Ez valami csoda szép volt. Az óceánon épp még szakadt, nálunk kisütött a nap, mert lemenőben volt és a felhők alá ért és íme:

Azta. Most már tudjuk, hogy hol van a kincs! Csak nehéz lesz ott ásni. Vagy a másik lehetőség, hogy az elsüllyedt atomtengeralattjáró kezdi elengedni magát ;)

https://en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_sunken_nuclear_submarines

https://en.m.wikipedia.org/wiki/USS_Scorpion_(SSN-589) 

Hétfőn már javulóban volt az idő, el is mentünk a José do Canto botanikuskertbe, ami megint szuper volt mindhármunknak. Csomó érdekes fát láttunk (és szagoltunk), az eukaliptusz fa körül tényleg eukaliptusz illat van, múltkor nem őrültem meg. Valamint a babér és a kámforfa is jellegzetes illatú leveleivel örvendeztetett minket. Matyi kedvenc fája a bunya-bunya, amit azóta mondogat. Mi nem ismertük, egy elég kellemetlen szúrós ausztrál fa. Mondjuk ugye tudjuk, hogy Ausztráliában minden állat és növény szeretne megölni, ahogy elnézem ez a fa sem lazsált, amikor a szúrós fegyvereket osztogatták. Voltak még óriás bambuszok és óriási fikuszok, meg egy magányos cédrus is. Matyi focizott mindenfelé, ezt a parkot nagyon élvezte. Tényleg jó is volt.

Bambuszerdő

Jó nagy fikusz (mármint a fa :)

Matyi a babérfa előtt (nem direkt öltöztettük kertésznek :)

És végre megtudtuk, mi az a virág, ami mindenhol nyílik: az afrikai kék liliom

Kedden 1% esőt írt az időjárásjelentés Maia és környékére, így a Ribeira Funda nevezetű túrát akartuk megcsinálni. Hát. Most először ez nem sikerült. Nagyon esett útközben, mikor odaértünk, már csak kicsit, de az erdőben vizes talajon csúszkálni nem nagyon akartunk Matyival a hátunkon. Ezért ameddig lehetett, elmentünk kocsival, Zozó pedig egy mini túrával lesétált a partra, amíg mi taxisofőröset és markológépeset játszottunk. A markoló természetesen bunya-bunya fákat mozgatott. ;) Azért Zozó legalább látott valami szépet, ha már eddig eljöttünk.

Ez lenne a Praia da Viola-hoz vezető út.

Utána még egyszer ettünk a TSZ étteremben, ez legalább nekem is élmény volt :)