Zsófi Ázsiában és Matyi Zozó és Zsófi nem Ázsiában

Már csak két napunk maradt Santa Marian, és eléggé kitúráztuk magunkat. Napi 10km körül mentünk, néha alatta picit, néha felette, ami azért Matyival elég sok. Habár pont beszéltük, hogy Grúziában anno volt 23 km-es napunk is, de abban nem voltak 250m szintkülönbségek, ha jól emlékszem (amit itt ugye felfele és lefele egyaránt meg kell tenni, mivel körtúrákat tettünk). Persze az is lehet, hogy csak puhányabbak lettünk, vagy a plusz cipekedés miatt sokkal nehezebb. Emiatt kicsit könnyebb napokat terveztünk a maradék időre.

Első nap délelőtt megint a Parque Florestal-ban voltunk játszani, utána, mivel nagyon bejött az egyetlen lehetséges busz, ezért most elmentünk a kék városba (ami amúgy maximum falu, csak épp ez a területi központ), Santa Barbara-ba. Persze a busz hozta a formáját, álltunk a megállóban és az előző napi 1-es busz helyett jött egy 3-as, megkérdeztük, azt mondta, megy Santa Barbarába. Pont ugyanaz volt az útvonal, leszámítva, hogy gyerekek nem szálltak fel. Arra következtettünk, hogy

1. Valószínűleg vannak rövid és hosszú tanítási napok (vagy délelőtt-délután oktatós napok)
2. A pasi biztos nem kapcsolta át a busz kijelzőjén a számot reggel óta, mert 3-as busz csak este megy Santa Barbarába. Vagy bármi lehet, itt sosem lehet tudni :)
3. A jegyek ára pedig teljesen független a megtett kilométerektől, valószínűleg randomszám generátorral számolják ki.

Santa Barbara csendes kis falu, szerintem kellemes hely, mondjuk élni nem élnék ott, túl ingerszegénynek tűnt. Meg szerettük volna nézni a híres Sao Lorenco öbölre a kilátást, így elsétáltunk a kilátópontig. Egy nénit kérdeztünk az önkormányzaton, hogy hogyan kell odamenni, és amikor megtudta, hogy babakocsival vagyunk, annyit mondott csak: “oh, shit!” Valamiért itt mindenki le akar beszélni, hogy hurcival vagy babakocsival elmenjünk bárhova. Mondjuk tényleg nehezek a túrák, de nem teljesíthetetlenek. Szóval persze simán elmentünk a kilátóig. Egy rövid szakaszt leszámítva aszfaltozott volt az út.

Sajnos Matyi a buszon elaludt, de csak 10 percre, így ez után hiszti következett, egyszer bele is borult a 10 cm árokba a hisztizés miatt, mint egy kis részeg, amitől még idegesebb lett. Végül a másik célpontunk a Poco da Pedreira kőfejtő és a Pico Vermelho csúcs körül sikerült megnyugtatni egy kis evéssel, játékkal. Ez a kőfejtő egy békaparadicsom volt, nagyon érdekes, és az 1000 darab békán kívül persze egy áldott lélekkel sem találkoztunk sehol. Ilyen brekegést a mostani hotelünk erkélyén kívül még sehol sem hallottam. Beszéltük is, hogy lehet, hogy ide csak a kis vándormadarak jönnek, és ők nem eszik meg a békákat, azért van ennyi.

Turista itt tényleg nincs. Egy sem. Ezek már nem a legfrekventáltabb helyek. Egyedül egy bácsi állt meg kocsival, hogy elvinne minket, de mi sétálgatni jöttünk, így nem fogadtuk el :). A túra végén a buszig maradt idő, ismét Matyinak kedveztünk, megint egy meglepően jó játszón a suli mögött, ahogy minden faluban itt. Itt is EUs pénzre gyanakszunk :) Ja és a rugós állat egy disznó. Nagyon menő:

No és hát a könnyű nap 9km lett. 

És akkor itt szeretném dicsőíteni az azori lakosok parkolási képességeit, és szokásait. Itt a főút kellős közepém szokás parkolni. Kanyar után is, vagy bárhol. Rettenet. A következő két kép egy helyről jobbra és balra készült, kb. 30m van a kettő között. A képeken látható összes autó parkol. A busz a kettő közt kacsázva jött át és vett fel minket :)

És végül még egy érdekesség: a Praia Formosa-s kiránduláson láttunk portugál gályákat, elképsztően sokat a sziklákra tapadva. Itt sem búvárkodnánk, ezt megbeszéltük. Amúgy érdekesség, hogy a portugál gálya, amellett, hogy nagyon veszélyes a csípése, nem is egy, hanem 4 élőlény, melyek egyenként életképtelenek, viszont így telepet alkotva nagyon jól megvannak egymással. A mi kellemetlenségünkre. Íme a kép: